Bioszféra
Nem vitatom a hálós pókok gyenge látását, de többször megfigyeltem amint "vitorlázáskor" szemlátomást kijelölt "ugrócélpont" felé igyekeznek. Ennek során ejtõernyõsök mozgására emlékeztetõen pozicionálják lábaikat-testfelületüket és kis örvények változó fúvásirányok ellenére ott kötnek ki ahová láthatóan kezdettõl fogva irányult mozgásuk. Ez számomra a rossznál valamivel jobb látást sejtet. Tavaly, hajnali órákban fotóztam egy pókot amely kissé erõsebb, tágabb szögekben forgolódó örvénylõ szellõben, kerti zuhanyozón rögzített fonalvégén lebegve a legváltozatosabb láb- és testtartásokkal szemlátomást makacsul egy cca. 2 m-es távolságban lévõ pont felé akart eljutni fonalával, el is jutott. Korábban említettem a terasz elõtt lévõ két bokor és a kerti asztal vonalán kifeszített közel 7 m hosszú éjjel feszített fonalat (kimértem) melyhez két irányú, DNY-i és ÉK-i szellõ, továbbá "célzott" süllyedés és emelkedés volt szükséges. Fejmagasságból indult DNY felõl, ereszkedve elsodródott cca. 3 m hosszan amíg elérte az asztalt, az asztal sarkán rögzítette fonalát, majd ÉNY felé 3 m hosszan "emelkedett" a másik bokorra ugyancsak fejmagasságig (mindezt sötétben). Lehet hogy látásuk gyenge és irányzékuk csak sötét és világos kontrasztokon alapul csupán de nagyon céltudatosnak hat. Két alkalommal láttam hogy fotózás miatt "menekülésre" is használják a fonalat - az egyik "leugrott" az erkélyrõl de kibocsátott fonalával szemlátomást célzatosan egy távoli bokor felé lavírozott ahogy lentebb írtam, a másik a medence szélérõl az orrom elõtt "röppent" fel (fonala nem is látszott csak a fotón erõsen kikontrasztozva) majd céltalanul sodródva jó pár métert a fûbe huppant le (követtem). Elõ kéne keresnem a "pókejtõernyõs-akrobatika" sorozatot. Nem vagyok "százas" nem tudom miért fotózok annyit ha nem közlöm sehol, itt is csak ritkán
(emlékeztek a gép megbuherálása után akkoriban naponta szétoffoltam a fórumot makroképekkel de "elszégyelltem" magam nem rólam szól a Bioszféra) Most a laptop 100 gigás vinyója is kezd megtelni képekkel, át kell tennem a "nagygépre" vagy DVD-re (a DVD bizonytalan mint anno a floppy-k, 2004-es képeim tünedeznek el rendre) "Semmit sem ér az olyan dal amit senki se hall" mondja görög, de a fórumot se akarom újra szétbombázni makróimmal
Elfogadom hogy a hálós pókok rosszul látnak, de szemlátomást kiválóan manõvereznek fény-árnyék kontrasztok alapján is. Lehet hogy véletlen, de valahogy mindig ott landolnak ahol az emberi szemmel nézve is célszerûnek tûnik


Elfogadom hogy a hálós pókok rosszul látnak, de szemlátomást kiválóan manõvereznek fény-árnyék kontrasztok alapján is. Lehet hogy véletlen, de valahogy mindig ott landolnak ahol az emberi szemmel nézve is célszerûnek tûnik

Éppen elszalasztottam egy fotótémát
Ülök a teraszon, csak egy LED-es "izzóra" váltott íróasztallámpa világít - kitérõleg: az Edison-menetes 220V LED "égõt" nemrég vettem (1300,-Ft) most próbálgatom. Eleinte szokatlan a fénye, de rövid idõ után fel sem tûnik. 1W áramfelvétel mellett fényereje bõven elég de ha belenézek sem vakít. Ha felemelem, fénykévéje kb. 5-6 m-es fénykörré szélesedve cca. 20 m-es távolságig mindent bevilágít. Úgy tapasztalom a természetes látást és színérzékelést hosszabb idõ után sem befolyásolja mint pld a TV. (Talán tudjátok, tévézés után nem ajánlatos rögtön kocsiba ülni, ajánlott várakozás színes tévé kb. 4-5 óra, B/W 1 óra)
Mondókám Bioszférás része: mindenféle szárnyast idecsal a laptop és a lámpa fénye. Megjelent a látóteremben egy viszonylag nagyméretû csupaláb jószág is amolyan "lószunyognak" véltem. Nem néztem meg jobban, csak ráfújtam hogy ne csapódjon az arcomba. Az asztalon landolt, akkor látom hogy egy méretes tetragnatha-pók az. Sajnos mire kihoztam a masinát eltûnt, csak "repülõ-fonalát" hagyta hátra
Késõ éjjel, sötétben útra kel - vajon véletlenszerûen sodródott az enyhe szellõvel vagy jól lát a sötétben és "tudatosan" lavírozott a fény felé tekintve hogy számos zsákmányállat csapong körötte? Az meg sem lep hogy repül, a pókok rendszeresen repülnek kedvezõ enyhe szellõben. Nem felejtem el, amikor az erkély korlátjáról "ugrott le" elõlem egy pók fotózás miatt. Szó szerint levetette magát a "mélybe" de esés közben fonalat is kezdett ereszteni amivel pompásan ellavírozott a kb. 10 m távolságban lévõ bokorig

Mondókám Bioszférás része: mindenféle szárnyast idecsal a laptop és a lámpa fénye. Megjelent a látóteremben egy viszonylag nagyméretû csupaláb jószág is amolyan "lószunyognak" véltem. Nem néztem meg jobban, csak ráfújtam hogy ne csapódjon az arcomba. Az asztalon landolt, akkor látom hogy egy méretes tetragnatha-pók az. Sajnos mire kihoztam a masinát eltûnt, csak "repülõ-fonalát" hagyta hátra

