A szegedi szupervihar (1993.06.12.) utáni nyomozás közben érdekes "önéletirás"-ra bukkantam. Tessedik Sámuel ötvenedik papi jubíleuma alkalmával írta le Szarvason, 1818 telén.
Apró részlet (talán aktuális):

4. Kertemnek csodálatos megmentése az 1815. és 1816. évi árvízkor és az 1816. január 29–30-án 36 óráig tartott iszonyú vihar alkalmával. A kert éjszaki partja már 1816. január elején is vízben állott; a víz hullámai itt-ott rést ütöttek a gátakon, midõn a január 29–30-i nagy vihar bekövetkezett, és harminchat óráig tartó dühöngésénél már majdnem minden remény elveszett a kert megmentésére nézve.

Irtóztató két nap volt az, mely a természetet végpusztulással fenyegette! Ember és állat, ha házából vagy istállójából kilépett, a szélvész által egyszerre az ölnyi magasságú hóba sodortatott, úgyhogy számtalanan odavesztek, némelyek csak napok múlva ásattak ki a hó alól!