Ma délután komoly squall line alakult ki Yellowstone és Bozeman között, pont ekkor indultunk útnak a nemzeti parkból "haza", Bozeman-ba. Titkon reméltem, hogy pént végigszántunk észak felé haladva az sl-n, de az 1 órás út alatt végig 2-5 km-rel a duva csapimezõ elõtt jártunk, nem ért be minket (dny-ék volt a mozgása). Azt hittem felrobbanok, nyugatra 2 falfelhõt láttam vezetés közben félszemmel és 1 peremfelhõt, esti sötétség folyamatos vakuzás, ezt is csak a szemem sarkából láttam.. Legszívesebben megálltam volna és bevárom a vihart (tavaly nyár óta várok az elsõ nyárias zivataromra), de nem tehettem, a kollégám rosszul volt és különben sem szereti a viharokat, az úton is folamatosan hülyének nézett, hogy erõs cálzásokat tettem "de szívesen vihart vadásznék, stb...", de nem érdekelte... Aztán most 1 órája váratlanul kipattant egy cella a várostól délre (már d-é az áramlás), 3 halk dörgést hallottam és 1 messzi lecsapót az éjszakai sötétségben, de ezzel ki is múlt, elõttünk atomjaira is hullott, pirosas-feketés radarjelbõl 2 kocka alatt semmi...). Mindegy, zivatar már sok került el, de ez, hogy 1 órán át az sl elõtt autózni, nagyon felhúzott, kis túlzással, ha kinyújtom a karom, akkor elérem a masszív csapadékfüggönyt... Különben a radaron fekete volt... Sikerült is lepadkáznom a kocsit utána, úgy felment bennem a pumpa. Ennek ellenére USA szép és jó, tetszik nagyon.