Egy hetet töltöttünk Erdélyben. Odafelé úton megálltunk Nagykárolyban, ahol megnéztük a Károlyi kastélyt és Tordán, ahol a temetőben meglátogattuk a feleségem őseinek síremlékét. Hétfőn tettünk egy kört a csíksomlyói dombon és a felette lévő kilátón, majd a 'Barátok feredő'-jében áztattuk egy kicsit a lábunkat. Délután még megnéztük a Csíki sör manufaktúrát és megérkeztünk Tusnádfürdőre, ami az idei EKE Vándortábor helyszíne volt.
Kedden a kicsit hosszúra nyúlt regisztráció után megnéztük a Szent Anna tavat és a Mohos-tőzeglápot. Szerdán volt az első túranap, a Dél-Hargita gerince. Csütörtökön az Úz-völgy feletti egykori hadiút, pénteken pedig a Csompoly és a Csicsói-Hargita volt soron. Szombaton a Torjai Büdös-barlang és a Sólyomkő, már csak egyénileg.

Vasárnap kb 800km vezetés, Aradtól már végig 39 fokot mutatott a kocsi hőmérője. Általában 30 fok körüli napos idő volt, kivéve csütörtököt, mikor délelőtt még kifejezetten hűvös volt az idő, de éjszakánként mindig kellemesem lehűlt a levegő. Esőt túra közben nem kaptunk, de éjszakánként többször volt zivatar. Sajnos igazán jó képeket magasra törő felhőkről nem sikerült készíteni, pedig nagyon készültem rá.

A képeket feltöltöttem a képtárba, az Erdély folder-be (köszönet Whistler-nek a segítségért), pár kedvencet tettem be ide.
Bocs a hosszért, de most egyébként sincs nagy forgalom.nevet

A Tordai-hasadék a tordai temetőből

beillesztett kép


Csíksomlyóról ahogy ázik a Csicsói-Hargita

beillesztett kép


A Sólyomkő Tusnádfürdő felett kora reggel

beillesztett kép


A Csíki-medence felett

beillesztett kép


Az Úz-völgye feletti hadiút

A Csicsói-Hargitáról a Csíki-medence és a Dél-Hargita