Én egy kicsit bonyolultabbnak látom a helyzetet. Most a tõlünk északkeletre lévõ AC elõször alakult ki ilyen tartósan, bár hajlam, illetve rövidebb ideig tartó megjelenés korábban is elõfordult.
Az elsõ, amit nem szabad elfelejteni, hogy az õsz második felében a pozitívból negatív energiamérlegbe fordulás határa dél felé tolódik, keresztül a mérsékelt övön, ami nagyban megnehezíti egy-egy makrohelyzet tartós fennállását, mindemellett pedig az alulról már hûlõ levegõ miatt egy-egy blocking-AC kialakulásának esélyét növeli. Ennek gyakran következménye, hogy hol itt, hol ott jelennek meg pár napra AC-k (ami ugye szigorú definíció alapján nem is blocking).
Félretéve most ezt, azért mégis feltételezhetõ, hogy novemberre már normalizálódni kezd a helyzet.

Tegyük fel, hogy az atlanti erõs zonalitás tartós marad (egyelõre ez a lász által említett okok miatt reális).
1. Egyelõre tegyük fel azt is, hogy az északkeleti AC is stabil lesz, vagy legalábbis ki-kiújul. Ebben az esetben az AC pontos helye nagyban meghatározza idõjárásunkat.
a) Ha az AC nyugatabbra van kicsit, akkor a frontok nem érnek el, elõoldalukon meleg levegõ áramlik fölénk. Ha alacsonyabb szinteken is erõs az áramlás, akkor száraz, meleg idõre számíthatunk. Ha csak a magasban, akkor éjszakánként erõsödik a ködhajlam, a tél közepe felé ez átmegy tartósan ködös, kb. állandó hõmérsékletû idõbe.
b) Ha északabbra van az AC, akkor a déli oldalán kelet felõl érkeznek a légtömegek, ez a tél felé egyre hidegebb, éjszaka télen már sokszor csikorgó idõjárást okoz, szintén csapadék nélkül.
c) Ha ÉK felé van az AC, akkor a frontok elérnek minket, gyakran borús, csapadékos idõt okozva. Tél felé haladva a mediterrán ciklonok egyre inkább eluralkodhatnak, nagyon sok csapadékkal. A halmazállapot kérdését ekkor már a medik pontos helyzete szabja meg. Ekkor délnyugaton lehet a legtöbb csapadék, északnyugaton a legtöbb hó. Északnyugaton a leghidegebb, keleten a legmelegebb. No persze ez inkább átlag, a medik pontos helye nem ugyanott lesz, s így egy-egy medi esetében jelentõs eltérések is lehetnek. Szóval ez egy igen változékony verzió.
Fontos, hogy a nyugaton lévõ zonalitás nem kedvez a medik kialakulásának, medik helyett inkább a mostanihoz hasonló hidegcseppek lehetnek, fõleg eleinte. Ez a talajszinten melegebb idõjárással jár, mintha a medik behúznák északról a hideget talajon is. Viszont a téli konvektív események valószínûsége így nagyobb lehet.

Most lépjünk ki a Kárpát-medencébõl, és nézzük meg, hogy az elõzõ feltételezés kontinentális léptékben mit okoz!
A szibériai AC valamennyire biztosan erõsödni fog télen. Ha tartósan fennáll az ÉK-Európai AC, akkor annak keleti oldalán, valahol az Ural-hg környékén lesznek hidegleszakadások, amik hóval is ellátják Nyugat-Szibériát. Amikor ezt a területet megközelíti a szibériai maximum, akkor felgyorsul nyugat felé terjeszkedése. Ekkor két dolog történhet. Ha össze tud kapcsolódni az Ék-Eu AC-vel, akkor azt kitöltheti a hideg levegõje. Ennek kisebb a valószínûsége az Ural jelenléte miatt. Valószínûbb, hogy a két AC közötti hidegleszakadások nyugat felé tolódnak, ami eltolja a mi AC-nkat is, aminek következtében az könnyen legyengülhet.
Ez a 2. verzió (függetlenül a mi AC-nk õszi erõsségétõl, elég gyakori forgatókönyv kontinentális viszonylatban). Ebben tehát azt tesszük fel, hogy az AC leépül, s ezután átmenetileg zonalitás áll be, a maga ismert téli idõjárásával. Az lényeges, hogy ez mikor következik be. Ha elég hamar, akkor a kelet felõl nyugat felé tolódó hidegleszakadások még télen elérnek minket, s a tél vége, tavasz eleje ilyenkor gyakran hidegre sikeredik. Ha viszont túl késõn, akkor maradhat a zonalitás egész télen.

A szibériai maximum, mint idõszakos akciócentrum, téli megjelenése miatt a zonális áramlások a nyugati peremén északnak fordulnak, s azok meridionális légcserét indítanak el. Ez gyakran nem is az újabb hidegleszakadások nyugatra tolódását, hanem az elsõ hidegleszakadástól nyugatra újabb AC kialakulását eredményezi. A lényug, hogy a meridionális elmozdulás az alapáramláshoz képest a légtömeget mindig nyugat felé(!) mozdítja. Ezek egyfajta topografikus Rossby-hullámok.
A zonalitás és a szibériai maximum erõssége együttesen határozza meg elsõsorban, hogy milyen gyorsan jön kelet felõl, és hogy meddig jut egyáltalán a tél. Másodsorban az egyes hidegleszakadások erõsségét és mélységét határozzák meg a hidegmagok elhelyezkedése illetve a zonális szakaszon a hõkontraszt, ez közvetett módon kis mértékben szintén befolyásolhatja a hideg közeledtét.

Mindez, amit leírtam, egy viszonylag általános séma, ami a mérsékelt övben jellemzõ klímaviszonyok mellett a leggyakrabban tud kialakulni, beleértve azt, hogy egy õszi északkelet-európai AC erre milyen hatással van. A véleményem tehát, hogy túl nagy hatással hazánk szemszögébõl inkább csak a tél elejéig lehet. Ahhoz, hogy télen is fennmaradjon tartósan, a szibériai maximum szokatlan gyengesége kellene, ami a hideg AC-kra nem jellemzõ okokból alakulhatna ki, tehát az általános sémába nem illõ dolognak kellene történnie (ami persze elõ is fordulhat).

(Bocs a hosszért, csak ebbõl tartottam elõadást tavaly Klimatológián nevet . Amúgy Angyalföldet ellepték a varjak.)