(
Nem valószínû. Nem túl egységes a Kárpát-medence pl. hóborítottság terén, ilyen körülmények között pedig nehezen alakul ki hidegpárna, s a levegõ is kicsit száraznak tûnik hozzá. Ebben a helyzetben általánosságban is jóval nehezebben alakul ki ködpárna. Ha sokfelé be is ködöl reggelre, az délután könnyen fölszakadhat, tartósabban csak a hegységek völgyeiben, illetve a hómezõk belsejében (jelenleg délkeleten) maradhat meg.

Bár rövidtávon, és középtáv elején anticiklonális hatások lesznek, annak peremvidékén attól dinamikusabb idõjárás lehet, hogy ködpárna fejlõdjön.
A gfs-ens brit blockinggal számol, de a tagok már jó korán egész Közép-Európára nagy bizonytalanságot adnak, mivel nem egységesek abban, hogy a brit AC kelet felé mennyire terjed ki.
Másképp fogalmazva: hétvégén hidegleszakadás várható (esélyét 65-75% közé teszem)
), ennek helye azonban erõsen kérdéses. Legnagyobb valószínûsége annak van (ha bekövetkezik), hogy tõlünk kissé keletre, minket inkább csak érintve, a Kelet-európai-síkság nyugati részére érkezik meg (de az utolsó tag pl. egészen nyugatra, Franciaországra várja)
Ilyen helyzeteket nem nagyon szokott tartósan ködös idõjárás megelõzni.
Csapadékról azért nem nyilatkoznék, mert ha bekövetkezik a hidegleszakadás, könnyen lehet utána mediterrán ciklon. Bár ha tõlünk keletre szakad le a hideg, akkor mi valószínûleg abból sem kapunk sokat. Ráadásul most Nyugat-Európa fölött átmenetileg kimondottan ciklonális irányítás van.
)