Meteorológiai esélylatolgatások
Bizonyára csak én nem értettem valamit 
Van itt más is: "A szezon ezen szakaszában én úgy gondolom, hogy az izlandi minimum aktivitása tendenciózusan növekedhet, hiszen az év azon szakaszában vagyunk, hogy egyre inkább az enyébb légtömegek kerülnek elõtérbe, illetve a sarki hidegbázis fokozatosan gyengül majd."
Én úgy tudom, a hidegbázis egészen márciusig erõsödik északon (ahogy a minimuma szeptemberben van), a jégborítottság is - összefüggésben vannak ugye - itt sajnos csak január végéig látszik, de látható, hogy a csökkenése nem indul még: Link egyébként meglepõen gyenge lett idén ahhoz képest, ahogy indult. Szóval ha jól emlékszem, mivel a tenger ugye sokkal lassabban melegszik/hûl, ezért van egy elég látványos késés a hidegmagok kialakulásában és felszámolódásában a naptárhoz képest. Emiatt lehet idõnként még Április második felében is akár havat hozó hidegelárasztás nálunk.
Ami itthon kompenzálja a sarki/keleti hidegbázis komoly márciusig tartó erejét, az egyrészt a magas napállás, másrészt persze a nyugati áramlás (ha van
)