Valószínû, hogy az alföldi embereknek eleve más a ködhöz való viszonyuk.
Õk mindig csak alulról látják.
Pedig a ködben az egyik legcsodálatosabb, ahogy meg lehet figyelni a különbözõ szintjeit.
Ahogy mozog föl-le, maga mögött hagyva a zuzmarás rétegeket.
Ahogy a tetején már átvilágítanak a napsugarak.
Ahogy fentrõl meg egy nagy tengernek tûnik az egész.
Ahogy megvédi a fehér hótakarót.
Ahogy tapintható közelségbe jönnek hozzánk a felhõk.
Ahogy misztikus homályba vész a táj, közben a nap és a lámpák különös fényeket csalnak elõ.