Agrometeorológia
Nálunk is vannak fák, amire rásült a burok, de fajtafüggõ is, van ami most is magától kifordul, de találni rásülteket is.
Szarvas, Nagyszénás, Békéscsaba: A hétvégén összeszedtünk pár zsák diót. Nem tudom, mi történt idén a dióval: Vannak olyan fák, ahol a burok többségében szinte rárothadt a magra, nem szárad ki. Úgy kell kiimádkozni a barnásfekete lekvár burokból. A magbél általában ezeknél is egészséges. Megfõtt, megsült a száraz, meleg idõben? Máshol mi a helyzet?
Nos, véget ért az idei kertszezonunk.
A tavalyi belvízelöntés miatt áldatlan körülményekkel kezdtünk a szezont, ennek ellenére szép lett a vége, itt részleteztem a hozamokat: Link
A kert 110m2-nek talaját tavaly tavasz óta nem tudtuk megmozgatni, így azt kegyetlen körülmények között kellett felásnom, további 70m2 minden õsszel ásódik, maradék fel lett rotációzva.
Alapjáraton készen vagyunk: Link és Link
Az ásott föld széleit be szoktuk szegni, ám az már csak levezetés lesz.
Még a fák törzsét lefestem rezes mészkénlével, majd lemosó-permetezést megejtem, és jöhet a kert munkát pihentetõ Tél.

Biztos azért hívják Mátraalmásnak, mert ott sosem fagy el és szépen terem az alma.

Igazi gyümölcs áradat, irigylem eléggé!
Sok munka van mögötte biztosan, gratulálok a sikereidhez füge ügyben, és csak így tovább!

Csak fejben emlékeztem,a hõmérõkre valami térképrõl az abszolút mínuszos egyhavi vágányon.
Van itt még más is, csak mint tunya Kormányunk vár a kipattanó szikrára. Ez pedig a termálvíz. Fél-3/4 Magyarország egy forró vizes katlan felett van.10-20 év múlva..esetleg olyan üvegpaloták, és sátrak épülnek ahol a talajban üvegszálas csövekben csordogál az opt. hõmis víz,procik keverik be a tápanyagot,öntözést a pára tartamot, napelemek fûtenek bioakksik világítanak éjjel is, egy elképzelt búra alatt termeljük a banánt,kivit,fügét,a magyar paprikát,paradicsomot,a dinnyét.
(
Ma még csak az õse van meg, Józsi bácsi fóliasátra, mechanikus nyitó szellõzõ - öntözõ és hasalj neki palántázó és szedõ - rendszerrel)
Ja megnéztem a cikket, szép jövõkép ez is. Egyklikk:
Link
Szép napot kívánok!

Hihetetlen, a "fagyveszélyes Nógrádban" lévõ Mátraalmás megint megúszta komolyabb fagy nélkül. Tmin -0.4°c lett, összesen 1 óra 15 percig volt 0 fok alatt a hõmérséklet. Többen is kint hagyták még a paradicsomot, valószínûleg nem szenvedtek kárt
A közeli Zabar és Szécsény -5 és -6 fok között mért. Kisterenye légvonalban mindössze 7km-re van, az ottani minimum pedig -4.5°c lett. Link
Májusban a környéken mindenütt elfagyott az alma, a negatív hõmérséklet közvetlenül a kötõdést követõen érte a fákat. Itt van egy cikk a Mátra Alma Kft. által elszenvedett károkról: Link A kozárdi Almavölgy fagyzugba telepített intenzív ültetvényein hasonló volt a helyzet, õk egyébként 2003 óta a 3. évben voltak kénytelenek elviselni egy nagyon súlyos fagykárt.
Eközben Mátraalmáson az elmúlt 20 évben gyakorlatilag egyszer sem fagytak el a kerti gyümölcsfák vagy a határban lévõ, ma már sajnos elhanyagolt kisebb zártkertek gyümölcsösei. Idén a 600 méter magasan lévõ helyi almafák szinte roskadoztak a sok terméstõl, és mindezt be is tudták érlelni (a kép még 08.19-én készült): Link
Fel nem tudom fogni, hogy Magyarország gyümölcsültetvényei miért vannak szinte kivétel nélkül sík területen - nagy hõingásokra, és alacsony relatív nedvességre hajlamos homoktalajokon, vagy éppen egy-egy dombvidék fagyzugaiban. Aki Kozárdon 300-400 méter magas dombok közt 160-200 méter közé telepít egy 50 hektáros (!) almaültetvényt, az sem hallott még életében sem kisugárzási inverzióról... A nagy hõingás másik velejárója, az alacsony nappali RH szintén káros hatású: gátolja a gyümölcs növekedését, illetve meleg napokon hozzájárul annak perzselõdéséhez, napégéshez.

Ebben nincs teljesen igazad, a folyók menti ártéren a magas árétri térszínek kiváló adottságokkal rendelkeznek gyümölcstermelési szempontból, relatíve jó fagylefolyású térszínek és nedvességutánpótlás is megoldott. Természetesen õsi ártéri fajtákkal próbálkozva, amelyek jóval ellenállóbbak.
Oké, holnap lefotózom és elküldöm.
Kérnék egy e-mail címet privátban.

A -8,8 biztosan nem jó a múlt télre, -12,7 fokot mértél múlt december 19-ére virradóra.
Ami szintén nem egy alacsony érték, sõt.
De a 2002/2003-as, a 2004/2005-ös teleken is -20 alatti értékek voltak arrafelé.
Szóval az Alföld nem egy ideális gyümölcstermõ vidék, a téli és a tavaszi fagy okozta terméskiesés nagyon jelentõs.
Aztán ha sok esõ van akkor a belvíz okoz károkat, ha aszály van akkor az.
Gyümölcstermelésre a dombvidékek dombjai a legjobbak.
C. Szilvi!
Lefotózhatnád, elküldhetnéd priviben vagy email-ben, mert én még nem láttam, és holnap sem biztos, hogy fogom.

Az a -20 meglehet, ha jó vastag hó is lenne. A 104 méteres magasság sem kedvez. A sekélyebb városokban; Szatymaz-Csengele- Sándorfalva a fólia sátras zöldség termesztés, paprikázás a divat. De mire ebbõl lenne valami, addig is elõtte egy éves met.megfigyelést kellene tartani.Az elmúlt tél példul nem volt hideg, - 8,8 volt. De elõtte meg -16,7 is.
Sõt a ügyesen nézed az újságot még kis falumról is találsz a mostani számban egy kis eldugott cikket.

Kivit lehetne maximum, mert Majsán simán elõfordulhat -20 alatti Tmin.
Különben Kiskunmajsán egy délvidéki beruházás kezdõdne, fõként jövõre. Olasz és megyei, helyi befektetõk akarnak itt a "zsombékos" de szép szikes-homokos talajon sport-centrumot, és wellness- napelemes pihenõ parkot létrehozni.
Az avató kõletétel megvolt, pont egy dagály plusz nyári meleg napon,(26 fok,napos) két hete. Ha esetleg Floo adna tanácsokat, a mediterrán növények IDE telepítésére, az jó volna.
Majd levelezünk, nemcsak hársfát kell ide ültetni, hanem esetleg füge- ligeteket, és vagy Kivi- Káki fákat.

Hát igen, egy elszánt ember Floo, és meg is lesz a gyümölcse.
Ha bezárok 5 óra után, dzsavelek az újságoshoz, veszem a Szabad Fõdet!

Kinyitom a mai Szabad Föld újságot(elõfizetõk vagyunk) és ki néz vissza rám onnan?! Hát a Floo.
És vajon mirõl szól a cikk...hát a fügékrõl.
Lassan sztárember lesz belõle.

Szerintem eltaláltad a bajt, igen csúnyán lesárgultak az ernyõs levelek, tetût nem láttam hanem akkor mint a körténél a levélbolha volt a bûnös!
Amint írtam leöregedett fa volt,lehet hogy célzott visszametszéssel korona alakítással még élhetett volna, de sajnáltam visszavágni azt az ernyõs hajtásokat, meg hát nem permeteztem..

Szia! A hüvelyesek magvai a leghosszabban eltarthatók közé tartanak, a selyemakác még ezek között is rekorder, sok évig megõrzi csíraképességét. Ha nem kel ki, az nem a csíraképesség elvesztése miatt van, hanem mert kemény a maghéja így a víz és a levegõ nem tud átjutni rajta, ezért szokták különbözõ módszerekkel kezelni vetés elõtt, de általában kezelés nélkül is elég jól kel.
Amit Kaszabubu írt, hogy valami kártevõ elkapta az viszont tényleg komoly probléma. Néhány éve van egy új kártevõ, ami csak a selyemakácon van, ez a selyemakác levélbolha. Muszály ellene védekezni, mert nagyon legyengíti és elcsúfítja a fát és a belõle csöpögõ mézharmat is rendkívül kellemetlen. Az utóbbi években sok szenvedõ fát látni országszerte és mintha a faj telepítése is visszaesett volna. Kár, mert nagyon szép fa és a levélbolha megjelenése elõtt gondozás mentes volt. A megoldás felszívódó rovarölõ szerrel permetezés május közepén, kihajtás után, de még virágzás elõtt. Például Actara-val.

Nem is akárhonnan, szerintem már a Kínai Népköztársaság tulajdonában lévõ termálvízbõl kortyolgat

Köszönöm az elismerést, Tõled különösen jól esik. Mint látod azért maradt elég sok levél, ennyi nem is szokott lenni október közepén...
A 40-45 éves tõkék (3 db) a legfiatalabbak.
Ezeket is be kell locsolni? Szerintem már termálvizet szív a gyökerük.
A 40-45 éves tõkék (3 db) a legfiatalabbak.

Ilyenre gondoltam, nagyon szép szõlõ lugas, a kocsibejárók nélkülözhetetlen kelléke.
Amilyen szegényes esõk voltak a nyáron, javaslom egy kis tápoldatos, és tiszta vizes belocsolást, még a fagyok elõtt, a fiatal tõkéknél pláne.

Nagyon jó képek, remélem pár év és én is közölhetek hasonló fotókat..
Egyébkén ez az a fajta szõlõ a képeken amit én is kaptam ma?

Tegyük hozzá, (legalább is szerintem) hogy az othelló a szõlõk Bear Grylls-je.
)
Mi leszedtük ma a 3/4 részét, a többin teszteljük a fagyot a jövõ héten.

Igen, emlékszem, pont akkor szaporítottam én is Othellót.
Én a dugványokat csak késõbb ültettem a helyükre, amik elsõ körben megindultak, azok viszont mind meg is maradtak. Idén nálunk is brutális termés volt és nagyon finom, kb 3 hete "szüreteltünk". A régi tõkén csak most érett be, az nincs olyan jó helyen, de az is nagyon zamatos lett és szintén roskadozik.

Én is Otellót akarok ültetni, a többi nemes szóló itt a sziken kipurcan. Én is egy vasrudat verek le, a szõlõt beleteszem olyan 40-50 cm-t, a tetején 1-2 szemet meghagyok ami kihajt majd. Ennyi.
3 évvel ezelõtt 15 vesszõ Othellót ültettem, lyukfúróval, betakarva ahogy elhangzott, 14 maradt meg belõle, és termett az idén brutálisat.
Ó azzal nem lesz gond, szólok Szabi barátomnak itt a szomszéd utcában, van neki egy szép nagy sárga markolója pikk-pakk meg lesz az a gödör.
No viccen kívül, gödör az gödör, itt az agyagos kötött talajba semmivel sem egyszerû leásni kézi erõvel. De megoldjuk!

Valóban a méretesebb gödör lenne az ideális. De az óriási munka több tucat szõlõvesszõnél. Ezért írtam a lyukfúrót. No meg azért, mert nálunk a homokon nem olyan nagy a talajlazítás jelentõsége, de ahol kötöttebb, ott nagyon hasznos lehet. Javaslom, hogy Szilvi szerezzen be egy markolós munkagépet.

Hello kedves Bubu!
Én rendszeresen szántott kert földjébe telepítem a szõlõket a kertünkben, szerencsére van hely bõven.
Szóval jó lesz itt a fúró tökéletesen.
Ma már nem ültettük el õket mert besötétedett sajnos mire apu hazaért. De bent vannak a vesszõk egy vödör vízben és betettem a komrába ott fagy sem érheti õket.Holnap kerülnek a helyükre.

Én rendszeresen szántott kert földjébe telepítem a szõlõket a kertünkben, szerencsére van hely bõven.

Ma már nem ültettük el õket mert besötétedett sajnos mire apu hazaért. De bent vannak a vesszõk egy vödör vízben és betettem a komrába ott fagy sem érheti õket.Holnap kerülnek a helyükre.
Helló Szilvi, és Bellone!
Pici szólásom lenne.. A lyukfúró jó egy évvel ezelõtti talaj elõkészítéseknél megfelelõ.. Viszont ha több éves pihent talaj fölé gondoljuk a telepítést, akkor.. legalább két ásónyomnyi 40*40*60-as gödröt készítsünk, legalább 15 kg. érett trágyával aláágyazva.A takarás, és belocsolás az már azonos, amint írtad.
Én kb. 1986-996 felé telepített gyümölcs fáimhoz ezt a módszert alkalmaztam... Ma is élnek.. bár leépültek, 15-20 év után kell újból telepíteni.

Üdv!
Persze szívesen leírom. Idemásolom a privát üzenetbõl és kiegészítem:
Mi úgy szoktuk elültetni a szõlõvesszõket, hogy ásunk egy jó mély gödröt (mondjuk nekünk könnyû, mert van lyukfúrónk), pl. egy 60 cm-es vesszõhöz hasonló mélységû lyukat, az aljára teszünk egy kis trágyát, majd egy kis földdel befedjük és ebbe megy a vesszõ úgy, hogy a trágyához ne érjen és csak a legfelsõ alvórügy nyúljon ki a lyukból. Betemetjük, a tetejét is befedjük egy kis kupaccal, utána erre esetleg mehet lenyírt fû, lehullott levél hogy a fagytól még jobban óvjuk. A kupac köré egy kis kör alakú mélyedést csinálunk és ide öntözünk. Jól belocsoljuk, utána csak várni kell. Nem kell félni attól, hogy teljesen betemeted, a hajtás ki fog jönni a kis földkupac tetején. Remélhetõleg tavasszal ki is hajt, ezt a fagyok elmúltával ellenõrizzük, ha kikandikál a hajtás, akkor óvatosan a környékén kicsit megbonthatjuk a kupacot. A takarás a biztonságos rügyfakadás miatt fontos, mert ha alul meg is gyökeresedik, de fent, a talaj közelében elfagyna, akkor a hajtás csak az elfagyott rész alatti legfelsõ rügybõl indulhatna, ez meg bizonytalan, senki nem akarja kipróbálni.
Remélem segítettem.

Azért a Te ültetési tanácsaidat is megfogadjuk mert ugye a jó pap is holtig tanul.
Papinak pedig már szóltam gyümölcs ügyben és rak le neked a napokba szálakat gyökerezni azokból amit írtam privátban.
Tavasszal pedig majd repíti a posta hozzád õket...
Képek pedig természetesen majd kerülnek fel ide az ültetésrõl és a tavaszi rügyfakadásról.
Addig azért még holnap viszek körbe a rokonságnak pár vesszõt, ha csempésszünk Berénybe egy kis Debrecent is.

Papinak pedig már szóltam gyümölcs ügyben és rak le neked a napokba szálakat gyökerezni azokból amit írtam privátban.

Képek pedig természetesen majd kerülnek fel ide az ültetésrõl és a tavaszi rügyfakadásról.
Addig azért még holnap viszek körbe a rokonságnak pár vesszõt, ha csempésszünk Berénybe egy kis Debrecent is.

Üdv, leírod hogy Ti hogyan szoktátok dugványozni a szõlõt?
Köszönöm!
Köszönöm!
Na örülök, hogy ilyen gyors a királyi posta! 
Írtam privát üzenetet, abban meg azt, hogy mi hogyan szoktuk dugványozni. De látom apukád szaki, neki biztosan nem lesz nehéz megoldani, maximum a mennyiséggel gyûlik meg a baja.
De jön a délutánonként kellemes napsütéses õszi kertészkedõ idõ, biztos sikerül mindet elültetni iskolába, vagy a végleges helyére. 
Nálunk már jó néhány évtizede beállt a lugas, a legidõsebb tõ már 60 éves.
Locsolni nem is nagyon szoktuk, még a legszárazabb idõben sem, mert a gyökere már mindjárt kibukkan Új-Zélandon.
Így beállva gyors, erõteljes növekedésû, a metszésen kívül csak a bordói lé + kén kombinált szerrel szoktuk permetezni, tehát végül is bioszõlõt eszünk, a család és az ismerõsök nagy örömére. Sajnos a fagytûrésrõl, ellenálló képességrõl nem tudok nyilatkozni, a pontos fajtát nem tudjuk, ezen túl itt a belvárosban elég fagyvédett helyen van és elszigetelt a környék kertségeitõl, így a betegségek sem nagyon érik utol.
Mutass majd fotót a telepítésrõl, meg jövõre is, amikor (remélhetõleg) kihajt.

Írtam privát üzenetet, abban meg azt, hogy mi hogyan szoktuk dugványozni. De látom apukád szaki, neki biztosan nem lesz nehéz megoldani, maximum a mennyiséggel gyûlik meg a baja.

Nálunk már jó néhány évtizede beállt a lugas, a legidõsebb tõ már 60 éves.

Mutass majd fotót a telepítésrõl, meg jövõre is, amikor (remélhetõleg) kihajt.

Megvallom neked én nem értek hozzá annyira, apukám ebben a fõ mester, Õ már fitatalkora óta szõlészkedik a szülõfalujában Drégelypalánkon(szüleitõl tanulta,sajnos õk már nem élnek), ott nagy hagyománya van a szõlõnek és a borkészítésnek.
Pár órán belül hazaér apu a munkából és megkérdem tõle mi lesz a folyamat, és megírom itt Neked.

Csak érdeklõdöm, ha már szõlõ...most õsszel mit csinálsz vele, oltod vagy dugványozod?
Csak azért kérdem, mert majd én is szeretnék dugványozni szõlõt, de gondoltam megvárom vele a tavaszt. Nevezetesen két direkttermõt, Izabellát, és Piros Delaware fajtákat, nekem nagyon ízlik ez a két fajta mint csemegeszõlõ...

Mai napon újabb nagy örömet szerzett nekem egy önzetlen MetNetes kolléga, nevezetten Bellone.
Kaptam tõle postai úton jó pár db szõlõvesszõt egy igen finom csemege fajtából.
Köszönet érte!

Köszönet érte!

Áthelyezve innen: Bioszféra (#30444 - 2011-10-10 20:43:23)
Kb 15 éves,4-5 méter magas,20-25 cm átmérõjû öreg fa volt. A háncson már a zöldes penész gyep hatalmasodott el. Két éve valami rovar-támadás is belesegített, atka-tetû-darázs szívogatás, és elszáradás..

Áthelyezve innen: Bioszféra (#30442 - 2011-10-10 17:34:32)
A 2-3 éves magok már nagyon neccesek, hogy nem csíraképesek.
Ott homokon vigyázni kell és locsolni, ha nincs esõ. Nálam ezért jobb az öntéstalaj. De ez olyan, hogy valamilyen tulajdonságban a te, valmiben az én talajom a jobb...
És hány éves volt a kiszáradt selyemakácod?

Áthelyezve innen: Bioszféra (#30440 - 2011-10-10 14:00:23)
Kár, hogy egy éve kiszáradt egy nagy selyemakác fám az elõkertben. Van egy kikelt magoncom, de azt meghagyom erõsödjön. Ha tavaszi forgatás után kikel egy, akkor félre teszem. Olyan szentjánoskenyérfa szerû, babhüvelyes a mag tára. Pedig tettem el 2-3 éve magokat, de elkeveredtek, ha találom viszem.

Áthelyezve innen: Bioszféra (#30439 - 2011-10-10 12:07:0
Hello!
A magról kikelt növényeknek a gyümölcsei nem fogják az adott fajtára jellemzõ tulajdonságokat megmutatni. De attól még teremhet rajta szilva, de ez "vad" lesz. De a fajtákon sokszorosan több a gyümölcs és szebb is finomabb is stb...
Nekem van egy varjú által vetett diófám, ami vadnak számít. Van sok rajta, de nem olyan mint a fajták. Azért hozzák létre pl a diónál a fajtákat, hogy puhább "papírhéjú" legyen stb.
Nekem van egy viszonylag bõtermû kajszibarack fajtám, amit szporítani szeretnék oltással. Az említett fámnak az oltás alatt jönnek elõ a vadhajtásai, amiket dugványozással szaporítani szeretnék, és amikre majd ráoltom nyáron a fa vesszõit, amik már abban az évben "alvók" maradnak...
Csak az a gond, hogy ezeket a legjobb lenne fóliában végezni, de nekem meg olyanom nincs.

Áthelyezve innen: Bioszféra (#30438 - 2011-10-10 11:56:4
Semmilyen esetben sem? Ez egy elég kis szemû szilva, ráadásul eléggé valószínû, hogy nem szemzett volt. Amiért mégis szeretném hajtatni, az az, hogy nagyon finom volt és már júliusban ért! Mivel nem magánterületen van a fa, permetezést sem kapott, ergo meglehetõsen rezisztens félvad/õsi fajta lehet.