Meteorológiai esélylatolgatások
Addig, amíg a hideg tõlünk nyugatra szakad le és megfürdik a még meleg Földközi-tengerben, addig nincs gond, de ha kicsit más szögben jön le, idepakol egy ciklon 30 centi havat, és mögötte lejön a hideg, akkor meg lehet majd dideregni.
Az alaphelyzetben simán benne van egy hideg tél, de az igaz, hogy annyira erõs a ciklonképzõdés, hogy a hideg felmorzsolódik.

Pedig a mostani helyzet eléggé hasonlít a tavaly télre jellemzõre: mediciklonok, ismétlõdõ csapadékos periodusok, Nyugat-Európában szokatlan hideg. Persze korántsem biztos, hogy a folytatás is megegyezik majd az egy évvel ezelõttivel. Sõt, valószínûleg különbözni fog attól, annak bizonyos mértékû módosulata lesz, ellenben minden valószínûség szerint nem lesz gyökeresen másfajta. Például el tudom képzelni, hogy a tavalyinál hosszabb magasnyomású idõszak áll elõ januárban, lesz kárpát-medencei hidegpárna, ami elõzõ télen nem nagyon volt. Amit nem tudok elképzelni, az a magas NAO-s kilencvenes évek gyakori felállása: dél felõl felnyomakodó bivaly AC, nálunk 1040 hpa körüli légnyomás, messze északon viharciklonok. Ha ez huzamos ideig fennállna decemberben-januárban, azon szörnyen csodálkoznék.
Mindenesetre most úgy tûnik, a dec.15-20.-ig terjedõ idõszak télies lesz. Lehet, nem folyamatosan és elég gyengén, de télies. Folytonos, makacs enyheség a következõ idõszakban számomra nem tûnik valószínûnek.

Szokatlanul gyengének, még a tavalyinál is gyengébbnek tûnik az észak-atlanti áramlás. December elején jelentõs részeken szokta visszabontani a jeget, amelyre idén nem látok esélyt. Sõt inkább folyamatosan növekedni fog Skandináviától északra. Ez meghatározó lehet a folytatásban december végétõl.
Egyetértek veled, a makrohelyzetbõl és az év adott szakából (minimális besugárzás) adódóan a tartósabb bemelegés nem valószínû, nem véletlen, hogy a modelleken már régen nincs szó +15 fokokról, de még a +10 is egyre kevésbé esélyes, még DK-en is. Ény-on pedig akár tartósabb, havas téli idõ sem lehetetlen.
A 18z GFS pl. egészen szépen veszi ki a következõ visszamelegedést, a jövõ hétvégit pedig szinte már teljesen ki is vette. Minden azon múlik, hogy az ÉK-i áramlás kicsit DK-ebbre vonul-e (a nyugati blocking AC-val szinkronban, tehát amit Bastardi is vár). Ha így lesz, akkor tényleg kemény December néz ki hozzátok is. Ami itt van, az nagyon nem mindennapi!
Ensemblén már ez a legnagyobb bemelegedés, és ez is átmeneti: Link Utána jóval hidegebbet ad végig.
Ha ez is bejön, Bastardi elõtt minden kalapot le.

Az biztos, nagyon meg kellene itt változnia a világnak ahhoz, hogy zonalitásos vagy akár félzonalitásos enyhe idõ álljon elõ. Jelenleg nagyon a hideg felé hajlik a mérleg nyelve. Észak-Európa felett nagytérségi északkeleti áramlás jött létre, Észak-Skandináviában és Észak-Oroszországban igen hideg légtömeg jelent meg. A sarki levegõ már a Brit-szigeteket is elérte, szokatlanul télies idõt okozva. A mediterrán ciklonok képzõdése elõoldali helyzet révén csökkentheti nálunk az északi hideg befolyását, ez a hatás azonban idõleges, és az alapfelállás jellegén jottányit sem változtat. Az ilyen felállás semmi mást nem jelenthet, mint alapvetõen télies idõt a következõ 2-3 hétben. A mediciklonok elõoldala lehet, hogy hoz pár napos enyhébb idõt, de ezt okvetlen lehûlés fogja követni. A csapadék, úgy tûnik, bõséges lesz, s ennek egy része nagy valószínûséggel hó formájában fog lehullani.
A változékony, alacsony nyomású idõszak persze nem tart majd örökké: december második dekádjában szinte biztosan lesz egy nyugodt, anticiklonális epizód -amolyan hideg magasnyomású helyzet, esetleg fagyos légpárnával. Ezt követõen, a napforduló környékén valóban elképzelhetõ, hogy gyökeresen megváltozik a makrocirkuláció, észak- atlanti alacsony nyomású irányítás áll elõ, délnyugati melegáramlással. Ez persze most még nem több, mint találgatás, én mindenesetre valami ilyenféle forgatókönyvet tudok elképzelni decemberre.
Az, hogy ez a makroszinoptikai helyzet november legvégére ki tudott alakulni, nemkülönben az északkeleti hidegfelhalmozódás arra hívja fel a figyelmet, hogy ezt a telet -legalábbis annak elsõ két hónapját- nem a zonális melegáramlások fogják jellemezni. Azok, ha ki is alakulnak, átmenetiek lesznek.
Végezetül fel szeretném hívni a figyelmet az alacsony NAO érték döntõ jelentõségére. A szintén alacsony NAO-s hatvanas évek telei szakasztott olyan mediciklonosak, változékonyak, nagy csapadékúak voltak, mint a tavalyi. Nyoma sem volt annak a magas nyomású zonalitásnak, mely olyannyira jellemezte a 90-es évtizedet -és most sincs nyoma ilyennek. Az idei télkezdet is olyan "hatvanas évekbeli".

Délnyugaton enyhe +10 fokos hõmérséklet, északkelet 0 fok körüli idõszakos átmenti havazással.
Ezek alapján továbbra is nyugat-kelet megosztottság lenne.Mintha az látszana hogy még nyugatabbra tolódnának.
Dny-D-Dk-K-Ék-i országrészek továbbra is kimaradnának a havazásokból a jövõben is.
Ény-i irányítástól mit vársz(ha kialakul)?

A modellek egyelõre nem támasztják alá várakozásod, hosszabb távon is adott a makrohelyzet mediterrán ciklon genezisére és hidegleszakadásra nyugat európában.
Link
Link
Link
Link
Igaz egy északnyugati irányítás kialakulására is van esély !

Arra számítok hogy megszûnnek Ny-Európára a hidegleszakadások ,ezáltal a mediciklonok is alábbhagynának.Amerika felé koncentrálódna továbbiakban a hidegmag.
Itt nyugodt,párás idõ lenne 5-6 fokokkal.A jövõ hétvégén visszatérünk rá.

Az Északi-Hemiszférán már hosszabb ideje két helyen van blokkolva a nyugatias áramlás. Egyrészt Gröndland-Izland középponttal masszív anticiklon uralkodik már pár napja, másrészt egy jelenleg még gyengélkedõ, blokkoló gerinc helyezkedik el a Csendes-óceán északi térségei felett.
A következõ napokban az északnyugati magasnyomás valamelyest gyengül, de nem várom a megszûnését, viszont elhelyezkedése a modellek szerint egyáltalán nem letisztázott. A számunkra lényegtelen helyen lévõ másik blokkoló gerinc ezzel párhuzamosan erõsödni fog, ami elõsegítheti a sarki hidegmag Amerika felé közeledését, de ebbõl nem szeretnék semmiféle messzemenõ következtetést levonni, mert nem jelent számunkra kötelezõen zonalitást.
A tõlünk északnyugatra gyengülõ magasnyomású dominancia valószínûleg megszünteti a jelenlegi észak/dél megosztottságot Európában és várhatóan egy bizonytalan elhelyezkedésû teknõ kialakulását valószínûsítem.
Nem csak a stabil elõoldal a lehetséges kimenetel, hanem a teknõ kialakulhat keletebbre is, ami stabil hideg elárasztást is eredményezhet Közép-Európára.
Jelenleg nagyon bizonytalan a tõlünk északnyugatra, nyugatra elhelyezkedõ magasnyomás erõssége és kiterjedése, viszont a nagyobb léptékû folyamatok nem kedveznek a keletre lévõ hideg közeledésének Európa felé, sõt... még komoly enyhülés is bekövetkezhet a Kelet-Európai Síkságra.
Az elõttünk álló helyzetben tehát benne van a stabilabb elõoldal lehetõsége, de ugyanakkor elõbb-utóbb egy hátoldali helyzet is kialakulhat, ami okozhat jelentõsebb havazásokat is. A keletre lévõ hideg viszont egyáltalán nem rúghat labdába a véleményem szerint, illetve ez azt is elõrevetítheti, hogy a tavalyitól jóval lágyabban sülhet el a december.
Ez nem feltétlenül okoz majd csalódást a télfanoknak.

Milyen irányú váltásra számítasz? Zonális jellegû utalásaid voltak a mettársalgóban, csupán azért kérdezem.
A véleményem az, hogy 300 órán belül a blokkoló anticiklon helyzete nagyon stabil, ha nem is Izland felett, a tengeren jól elvan. A GFS 384 óráig 1030 feletti stabil AC központtal számol. Valahogy így: Link (4 futáson át is). Ennek megfelelõen nálunk marad a mediciklonok sorozata, az idõszak vége felé akár nyugodtabb idõjárással...

Egyetértek!
Szerintem is meghatározhatja akár az egész decembert az é-d megosztottság! Sok-sok medciklonnal ény-dk hó-esõ eloszlással.
Esetleg egy-két napos hidegbetörésekkel. Majd meglátjuk! Azért a finnországi hidegbõl is kaphatnánk egy kis ízelítõt.
De! Még mindig jobb ez, mint egy tartós zonalitás!

Szerintem a tõlünk nyugatra elhelyezkedõ teknõ stabil lesz, akár az egész decembert meghatározhatja.
Dec. 5-6-tól kezdõdõen csökkenhet a csapadékhajlam fokozatosan.Nem biztos hogy átlag feletti csapadékkal zár majd.jelzésértéküek lehetnek a fáklyák és az OMSz elõréje is:Link
A makacs CFS-el ellentétben Link mindig tartom hogy a december kicsivel enyhébb és szárazabb lehet az átlagtól.
Jó 1 hét/10 nap múlva váltást várok Európa idõjárásában.

Igen, ez valóban szokatlan, már ha nem az elmúlt 1 évet vesszük alapul. Kb. december második harmadáig. Jelenleg úgy tûnik, enyhe csapadékos december elé nézünk.
Elképesztõ, hogy Angliában mennyire stabilan hidegebb lesz, mint nálunk, ameddig a szem ellát!
Addig nálunk rengeteg csapadék és vegyes halmazállapot!
Sajnos árvíz- és belvízveszély is fenyeget!

Sziasztok!
Nekem nagyon úgy tûnik, hogy a következõ másfél-két hét során a makro felállás nem fog változni. Tehát az Európát nyomás alatt tartó hideg légtömegek továbbra is ciklonokat gyártanának a mediterrán térségben. Az eleinte nyugat-kelet megosztottságú kontinens az idõszak második felére észak-dél kontrasztot mutathat. A keveredési zóna térségünk közelében valószínû, de a modellek szerint hazánk december közepéig rendszerint elõoldalon lehet. A nyugati határszél, valamint az Északi-középh. láthat több ízben havat, havas esõt, de országosan, legalább egy hétig nem valószínû szilárd csapadék. (Esetleg összeáramlásos hózápor). A távolabbi kilátásokat és a lehetséges észak-dél megosztottságot tekintve, azért nehéz mit mondani. GFS, ECMWF és amik távolabb is ellátnak hasonlót vizionál! Viszont ami jó hír, hogy az északi hemiszféra hideg bázisa némileg átrendezõdik. A hatalmas keleti hideg mag egy része Amerikát, egy része pedig Grönlandot veheti célba, ami pedig további hideg elárasztásokkal járhat európára nézve, és talán a keveredési zónából is jobban jöhetünk ki!
Elnézést, hogy nem linkeltem, de aki vizuálisabb típus, az pörgesse végig a wetterz.-t és a meteociel térképeit

Ma reggel kissé megszenvedtem az elõrejelzést illetõen, nem volt egyszerû menet az biztos.
Nagyon sok tényezõ van amivel foglalkozni kell.
az egyik a nagyon nagy hidegmag a kontinensen.
Link
A következõ idõszakban sem változik, sõt nagyobb területet fog érinteni, illetve vándorolni fog.
Link
Persze bele lehet kötni, hogy kevesebb a kék, igen de ez így nem helytálló, hisz a bázis megvan fent északon továbbra is, sõt hízik tovább.
Link
Továbbra érdemes néhány nyugati fáklyát megfigyelni, egyrészt átlag alatt másrészt magas nyomású uralom látszik hosszú távon.
Link
Link
Link
Link
Tehát ez jól körvonalazza az észak-déli légtömegvándorlásokat a kontinensen.
A hó felszín felett egyre hidegebb elhelyezkedése is várható, sõt mostanra sok vastag hó alakult ki.
Link
Néhány északi fáklya ezek is magukért beszélnek.
Link
Link
Link
Hogy mi hol fogunk elhelyezkedni az jó kérdés?
Nálunk váltakozó hõmérsékletû és nagy nedvességtartalmú léghullámok várhatóak az idõszak nagy részében.
50-100km pályamódosulás és behavazódik az egész ország vagy elúszik! Egy biztos, itt a tél minden kellékével együtt.
A folytatás is hasonló lesz valószínû, változékony csapadékos.

Ha jobban megnézed, akkor a GFS és ECMWF verziója egészen hasonlít egymáshoz. Összességében elmondható, hogy a jövõben valamelyest gyengülhet a grönlandi anticiklon (lehet csak átmenetileg), viszont a két nagyobb modell ENS-ben számol a grönlandi vagy azori blocking anticiklonnal.
Jelen esetben a tartós felmelegedéseket kevésbé tartom valószínûnek, viszont felváltva reálisnak tartok elõoldalakat, hidegleszakadásokat, mediterrán ciklonokat.
Egy dolgot nagyon hiányosnak találok: a tõlünk északkeletre elhelyezkedõ masszívabb hidegbázist, ami az ECMWF és GFS által felvázolt makroszinoptikus képekben számunkra elérhetetlennek látszik.
Két verziót tartok valószínûnek a távolabbi jövõben:
1. Nyugatról kelet felé vándorló teknõ(k), amik elõoldalán enyhe légtömegek, hátoldalán északról leszipkázott sarki légtömegek érkezhetnek. (fõként GFS verzió)
2. A grönlandi anticiklon erõsebben-gyengébben fennállhat, ami lehetõséget ad továbbra is az északi/déli megosztottságnak Európában. (inkább ECM-es verzió, de nem valami erõs)
Mind a két esetrõl elmondható, hogy járhat mediterrán ciklonokkal, jelentõs csapadékkal és akár komolyabb havazás sem zárható ki. A GFS verziót jobban preferálom, mert abban én nagyobb esélyt látok komolyabb havazásra.
Viszont a tõlünk északkeletre elhelyezkedõ légtömegeknek köszönhetõen továbbra is hasonló mediterrán ciklonokkal számolnék, lévén, hogy nincs még meg a megfelelõ hideg levegõ, amit letekerhet - > nyugat/kelet vagy északnyugat/délkelet megosztottság hazánkban, ami a csapadék halmazállapotát illeti.
Vicc az egész: Link de a CFS ismét jelentõs változásokon esett át..., lehet a jelenlegi kimenetek miatt, de ez is egyre inkább számunkra elérhetetlen északkeleti hideggel számol, anélkül pedig nem lesz komoly tél.
Sorra leszek ezek a havazásban necces helyzetek.
Tipikusan olyan lehetõségek, amiknek köszönhetõen itt olvashatatlanok lesznek a fórumok.

Nagy az egyetértés a következõ medit illetõen, felettünk megy el: Link és jókora T kontrasztot húzva ránk: Link Az esõben lehulló csapadék errefelé több, mint valószínû ezt a forgatókönyvet feltételezve. Az ilyen helyzetekbõl (éles T kontraszt) viszont rá egy-két napra szokott csak úgy havazgatni... De utána jön is a következõ alacsonynyomású rendszer. Nem hagynak ezek nyugodni
Úgy érzem, jó télnek nézünk elébe...

Érdekes, hogy az ECM a GFS-tõl már 150h-n túl nagyon eltérõ utat vázol fel. Míg a GFS egy Izlandtól délre kimélyülõ ciklon hatásával számol, erõs elõoldallal, addig az ECM stabil blockingot helyez kilátásba, tartós télies helyzettel...

"itt a Kárpát medencében nem a legjobban szoktunk kijönni a medis helyzetekbõl általában": ezzel nem értek egyet. A legnagyobb havazásokat a mediterrán ciklonok szokták hozni, hisz azok tudnak nagyon sok csapadékot ideszállítani a meleg Földközi-tengerrõl. Az óceáni ciklonok gyorsan átvonulnak, a többi meg hideg helyrõl érkezik, ahol eleve nem lehet (a hideg miatt) annyira sok víz a légtömegben. Más kérdés, hogy a mediciklonos helyzetekben az országon belül 0°C körül ingadoznak a T-k, így legtöbbször necces helyzetek alakulnak ki, s ennek következménye, hogy mindig vannak teületek, akik valamilyen formában szívnak.
Ez a jövõkép viszont, amit most látunk kifejezetten "erõs", pedig még csak decemberhez közeledünk. Ha ez mondjuk januárban lenne (akkor szokott általában), akkor nem félnénk a necces helyzettõl.
Én a jelenlegi blocking-helyzet további fennmaradását (vagy ehhez hasonló helyzetét) várom, így ismétlõdõ mediciklonok vonulhatnak. Ez most az egyelõre még "magasabb" T-k miatt csupa necces helyzetet jelenthet. (Januárban egy ilyen mediciklon után a következõig simán tartósítódna a havunk meg a hidegünk az elõoldali meleg alatti hidegpárnán és gyûlne a hó szépen.)

Hát nem tudom,de valahogy ezt várta mindenki!Egyre jobban csökkenti a jövõ heti melegedést,sõt szinte már melegedés sem lenne!Persze ez hóval járna,de szerintem ennyire mákosak nem lehetünk!Link
A fáklya is egyre kedvezõbb!A helyzet necces.és itt a Kárpát medencében nem a legjobban szoktunk kijönni a medis helyzetekbõl általában!De hátha mégiscsak az évszázad tele jön!

Brutális a GFS 5 medit rakott be a hétre...Dunától NY-ra ráadásul zömében hó lenne, Északerdõ magas hegyein laza 1m körüli hó is összejöhetne. Majd jön a következõ futás...
Link
Link
A modellek egyet értenek abban, hogy december 5 körül újabb erõs hidegöblítést kaphatunk északról.
Néhány modell 240h távlatában.
GFS: Link
ECM(ez adja a legdurvábban): Link
GEM:Link
Látszik, hogy Izland környékén erõs AC venné át az uralmat, az általa keletre szorított ciklonok hátoldalán pedig szépen kapnánk a hideget.
Mediterrán ciklon kialakulásába még felesleges belemenni, de ha a hasonlóképpen alakul a helyzet, mint ahogy a modellek most várják, jó eséllyel kaphatunk akár nagyobb havat is a nyakunkba.
Addig is élménydús, változatos idõ vár ránk, hétfõn még az ónos esõs sem zárható ki az ország Ény felén, bár szerencsére a 0°C körüli harmatpont talán megment minket ettõl.A hét közepén pedig egy-két konvektív nap is kinéz...

Hát igen! Nagy baj, hogy Mo.-on nem mûködik (tudomásom szerint) integrált veszélyjelzési rendszer korszerü szirénákkal.
Ha a hegyekben hó esne és tartósan megmaradna, talán segíthetne az áradásokat megakadályozni, de a belvíz helyzet fokozódása az alföldön, most elkerülhetetlennek látszik

Ez csak egy kiragadott példa, de ez sem túl biztató:
Link
Eddig úgy véltem, h az absz. éves rekord (1510 mm) megdöntése inkább nem valószínû (30-40%), mint hogy megdõl. Látva az elmúlt napok csapadékát és az elõrejelzett mediterrán ciklonok sorozatát, most már azt kell, h mondjam most már, sztem 70-80%, h meglesz a rekorddöntés. Jelenleg kb. 90-110 mm-re vannak a legcsapadékosabb helyek a rekordtól...ez kb. 2 ciklon, hisz azokban a magasságokban pl. a belinkeltnél 20-40 mm-el több szokott lejönni.
Az OMSZ egyébként folyamatos napi kapcsolatban van a vízüggyel és folyamatosan kapják az elõréket a szakemberek, magyarán amit lehet, azt megteszi mindenki, csak az a gond, h van olyan helyzet, amivel szemben az ember tehetetlen ha tudja mi jön, ha nem, max a károk csökkentésére enyhítésére futja...

Hát igen...a vízgyûjtõkre területi átlagban 50-60 mm csapadék hullhat a köv. 6-7 napban. Egy-egy helyen a 100 mm is meglehet, ha az idei trendbõl indulunk ki.
Felhívnám a figyelmet arra,hogy újabb katasztrófa van kilátásban!
Itt nem a havon van a hangsúly hol mikor mennyi esik.......hanem a csapadékon.
Ha a következõ 7 nap idõjárása az elõrejelzéseknek megfelelõen alakul, drámai helyzet lesz az országban!
Erre kellene felhívni már most a lakosság figyelmét és ez nem pánik keltés, hanem IDÕBEN értesíteni!!!
A 24 órás riasztások jók, de nem hatékonyak mert akkor sokszor már nincs idõ!
Az utólagos elemzések pedig már nem segítenek az anyagi károkon.
Érdemes már most készülni...
Nagyon örülök hogy itt nem várható most jelentõs hó, mert egyszer úgy is elolvad /1-2 héten belül/ és akkor rosszabb lenne mint a több hullámban érkezõ esõ...
A magán véleményem, hogy ne sírjanak a Délkeletiek ha nem esik semmi, mert jobb otthon tölteni +10C-os kinti hõmérsékletek mellet a karácsonyt, mint egy átmeneti szálon a latyakban, mert az otthonokat elvitte a víz!
Hátha +10C lesz + szél + 0mm csapadék.

Ezekben a napokban -15 fok körüli hõmérsékletek vannak a Fehér-tenger és az északi Ural térségében. Egy éve dec. 10 körül ez -15 és -35 fok között ingadozott. December közepéig még több, mint két hét, és esélyes, hogy akkor megint -30 és az alatti hõmérsékletek legyenek ott. Derült ég kell és vastag hótakaró, akkor a szárazföld hûtõ hatása bizonyára érvényesülni fog -a lehetõség úgy tûnik,adott hozzá.
A globális jelenségekben újra és újra írok róla, a Barents és Kara-tengerre összpontosítva (erõsen jegesednek).
Az átlagot lassan el is éri a két tenger jégborítása, és bizony tartós marad északon a hideg-bázis, így tovább erõsödhet.

A sarki jégrõl is ritkán esik szó (nyilván a hatása is többszörösen közvetett), de:
Link elmaradunk az átlagtól rendesen ( Link ). Hol is jelentkezik ez a negatív anomália? Itt: Link Barents-tenger, Kara-tenger, a Chukchi-tenger (ott gyorsan olvad le a jég...?), a Hudson-öböl el sem kezdett még jegesedni. A Baffin-öbölnél is van egy kis negatív anomália. Ami pozitív, az valóban Szibéra (fõként a K-i rész) feletti partok korábban jegesedtek el, itt és másutt is pozitív anomáliák voltak az õsszel, és vannak még most is (bár épp telítõdnek). Ellenben a Kara-tenger lehûlt: Link Ezt mutatja az is, hogy ott gyorsan hízik a jégtakaró, próbálva ledolgozni a hátrányt. Most valahogy így állunk: Link
Tavalyihoz képest: Link nagyon jól állunk felénk.
Tavalyelõttihez képest: Link valamennyivel jobb.
Érdekes, hogy Amerika fölött van elmaradva északon a jég, a Hudson-öböl határán sincs még a széle...
Érdemes megfigyelni a hóborítottságot is. Nem akarok kitérni a visszatérõ kérdésre, miszerint mekkora hatással lesz ez a telünkre, ellenben kíváncsi leszek, hogy a most északon beálló hideg mennyiben járul hozzá esetleges további lehûléshez. Kérdés, mennyire lesz ott szeles az idõ.
Tengerhõmérsékletek (anomália szinten): Link Link

Egy kis fáklyaelemzés (középátlagra szól):
Délelõtt a met.társalgóba már ecseteltem, hogy a bõ egy hete (egészen három nappal ezelõttig) tartósnak (jövõ hétre is) mutatott télies (-5°C alatti t850) idõszakot néhány napja egy erõs elõoldali helyzet váltotta fel, hétfõre már +5°C feletti t850-el.
Ezt követõen tegnap egy kisebb visszarendezõdés jelent meg, hétfõre már egyre kisebb t850-et adva (+2-3°C lehúzva), a mai két futás már csak 0°C körülit.
Mögötte keddre egy átmeneti, kisebb lehûlést látszódik immáron, most már szerdára kitolva a +5°C körüli elõoldalt.
A ma déli fáklya újra változni fog, újra erõsebb elõoldallal operál a friss Gfs.
Azaz már a szombati helyzet is még mindig bizonytalan (ebben is voltak kanyarok az elmúlt napokban), a jövõ hét elejében is lehetnek még hullámzások a következõ napokban.
Egy biztos és állandó, a kontinensünk feletti északi sarkvidékre összpontosuló hideg-bázis.

Ugyanezt mondogatom én is vagy két hónapja, csak más szavakkal: az óceáni alacsony nyomású légtömegek "beszorulnak" az Észak-Északkelet Európát kitöltõ hideg alá, és mediciklonokként jelentkeznek. Ahelyett, hogy "szemtõl-szembe" támadnák Európát nyugatról, egy kerülõvel "hasba szúrják" a Mediterránum felõl. Rendkívül jellemzõ ez a figura mostani õszi-téli idõjárásunkra. És azt hiszem, egy ideig az is marad.
Kiváló elemzés! Ebben az aspektusban teljesen egyetértek veled!

A tavaly decemberi kivételesen extrém idõ volt, nagyon ritkán lehet ilyennel találkozni. Nem kellene szerintem alapul venni, mert az minden elméletben, trendben és periódusban a kivételt képezi ( egy héten belül több mint 40 fok hõingás eléggé extrém... ). A 72 órán túli események nagyban függnek a most hétvégi ciklon pályától, azaz a közel jövõ igenis nagy hatással van a távolabbi jövõre, már csak azért is, mert nem mindegy, hogy a hátoldalon érkezõ hideg hova jut, és ezáltal hol és mennyire befolyásolja a további ciklonok pályáját.
Mindenesetre a többszöri futásra is felvázolt lehetõség nekem erõsen emlékeztet egy pár évvel ezelõtti szituációra ( nem volt idõm kikeresni melyik évben volt ), amikor is a blokkoló AC nem teljesen állta útját az óceáni légtömegeknek, hanem eltérítve õket spanyolországi kerülõre kényszerítette õket, és így érkeztek a kontinens belsejébe sorban. Ennek a következménye az volt, hogy az Alpok és Kárpátok vonulatától északra kifejezetten kemény hideg és havas idõ volt, míg ettõl délre ( az elõoldalon ) +5 fok körüli erõsen esõs idõ. Nekem úgy tûnik, hogy ez várható a mostani felállásban is.
Ezek után miképp alakul a december közepe? Az nekem egyelõre értelmezhetetlen, minden benne van a pakliban, arra viszont nagyban mernék fogadni, hogy a tavalyi szituáció nem következik be, sem most, sem az idei tél folyamán.
Habár mint tudjuk a globális felmelegedés egyik legfõbb ismérve az extrém helyzetek bekövetkeztének növekvõ esélye...

Így van, megcáfolta -azonban a tavalyi karácsony "szabályt erõsítõ" kivételnek tekinthetõ. Ilyen elõzmények nélküli, robbanásszerû melegedésre nem emlékszem, holott a 60-as évek második felétõl határozott emlékeim vannak az összes tél idõjárásáról.
Én azt mondanám a karácsonyi melegedésre: "egyszer volt Budán kutyavásár!"
Komolyra fordítva a szót: az anomáliáknak az esetek döntõ többségében hátországuk, pontosabban szólva, perifériájuk van az idöben -mégpedig minél jelentõsebb az anomália, annál nagyobb. Úgy kell elképzelni, mint a nagy hegyet a szintvonalas térképen: azt is koncentrikus körökben, nagy területre kiterjedõen veszik körül a szintvonalak. Már többszáz kilométerrel elõtte érezni, hogy itt "valami lesz". És persze utána is. Például az erõs pozitiv anomáliák, mint holmi lappangó láz, jó ideig érzõdnek az idõjárásban.
Többek között ezért gondolom, hogy egyelõre nem fordul igazán zimankósra az idõ -nevezetesen,a novemberi nagy pozitiv anomália miatt.

Az sosem árt, ha nemcsak egy aspektusból szemléljük a dolgokat. Való igaz, ez a gondolatmenet más, mint a szokásos modellfutás-találgatás (melyet egyébként magam is hasznosnak tartok és ûzök) Remélem, ez elõbbi módszer jelentõségét nem kisebbítve valami mást (talán pluszt) tudok adni a fórumhoz.
Vannak az idõjárásban tapasztalati tények (a meteorológia valamilyen mértékig még napjainkban is experimentális tudomány) melyek a legtöbb esetben beigazolódnak, így érdemes figyelembe venni õket.
Ilyen az említett "energiaelszívás", pontosabban a hideg levegõ elszívása a gyengébb ciklontól az erõsebbe. Ha egy alacsony nyomású szisztémában két ciklon helyezkedik el egymás szomszédségéban, akkor a mélyebb, erõsebb "elszipkázza" a hideglevegõt a gyengébb hátoldaláról, és a magáéra veszi azt. Ilyesmi van kilátásban a jövõ hétre: az erõsen kimélyülõ nyugat-európai ciklon a hátoldalán délnyugat felé térítené azt a hideg légtömeget, mely egyébként minket árasztott volna el. A hideg légtömeg megoszlása a két ciklon között kérdéses. Ha mi kapunk többet a hétvégén, késõbb kevésbé tud megerõsödni a nyugati ciklon, gyengébb lesz az elõoldala is. És viszont.

72 órára egyre nagyobb az egyetértés, hosszabb távra ez még nem sokat mond, fel-le hintázik a GFS, és vele együtt az fáklyatagok is. Ellenben érdekes idõjárási periódus elé nézünk!

Már írtam korábban, hogy ezt a fokozatos "tompító-erõsítõ" gondolatmenetedet a tavaly karácsonyi és elõtti helyzet egy az egyben totálisan megcáfolta. Sõt, egész biztosan korábban is voltak hasonló helyzetek, az viszont egyértelmû volt: -20 alatti tminekbõl 3 napon belül lett +20 feletti tmax. Szóval az alapgondolat nem teljesen igaz!
".Rendesen betelelünk a hétvégén. Akkor viszont a jövõ heti melegáramlás a vártnál gyengébben, módosult formában lép fel."
2009: Dec 19: 10-20 centis hó az ország nagy részén. Dec 21-22: -20 alatti tminek. Dec 25-26: +20 fölötti tmaxok.

Te aztán más "szemüvegen" át nézed az idõjárást!
Sajnos egy kifejlett ciklonnak van elõoldala és hátoldala- a pozíciójától és pályavonalától és a "körülötte lévõ" (áramlási mezõjébe) tartozó légrétegek hõmérsékletétõl függõen okozhat egy adott földrajzi térségben melegebb vagy hidegebb idõjárást!
Jelen esetben ilyesmi fog történni- lesznek térségeink amik elõoldalra és olyanok, amelyek hátoldalra kerülnek, vagy mindkét variáció térben és idõben is váltogathatja egymást! De a hideg nem korcsosul el!!!!

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#193689 - 2010-11-24 13:55:52)
Nagyon érdekesnek ígérkezik az elkövetkezõ két hét. Már az is furcsa, hogy a modellek ilyen kis idõintervallumon belül adják a télies hideget, aztán a bõdült enyheséget. Egy biztos: a hétvégi lehûlést és a jövõ heti enyhülést csak egységben lehet kezelni.
Tapasztalat szerint ha a hidegadvekcíót rövid idõn belül igen erõs meleg követi, akkor az mintegy elszívja az energiát a hideg periódus elõl, nem engedi rendesen kifejlõdni. A hidegnek minden elvetélt próbálkozása (mikor a várakozás ellenére kevéssé csökken csak a hõmérséklet, vagy nem akar havazni) magában hordozza a hamarosan fellépõ drasztikus melegedés valószínûségét.
Ha ennek fényében vizsgáljuk a mostani idõjárást, akkor a következõ lehetõségek adódnak:
1. Megvalósul a jövõ heti rekordenyheség. Ebben az esetben a hét végére várt hideg és hóesés teljesen elkorcsosulna, legfeljebb havasesõ, gyenge hózápor lehetne a hegyekben, a sík vidéken semmi.
2.Rendesen betelelünk a hétvégén. Akkor viszont a jövõ heti melegáramlás a vártnál gyengébben, módosult formában lép fel.
3. A hét végére várt tél, és a jövõ heti melegedés egyaránt drasztikus formában realizálódik. Én ezt a változatot gondolom a legkevésbé valószínünek. Az elsõ két lehetõségre se fogadnék nagy tétben. Inkább afelé hajlok, hogy a lehûlés is, a melegedés is tompított, "light" formában jelentkezik majd. Jelenleg semmi jelét nem látom, hogy az idõjárás a közeljövõben bármi extrémre készülne.
Bár tudja csuda... a közelmúlt nagy légnyomás-süllyedései arra mutatnak, van rendesen hajtóerõ a légkörben.
Más: egy ideje különös figyelemmel követem nyomon a sarki hidegmagokról szóló beírásokat. A hidegmagok a legszeszélyesebben mozognak kelet és nyugat között, és rövid idõn belül teljesen más eloszlást mutatnak a sarkvidéken. Netalán azért van ez, mert ott már nagyon közel van egymáshoz kelet és nyugat? Hiszen a póluson nem is értelmezhetõk ezek a fogalmak. Mérsékelt szélességen például nagyon távol van egymástól Kelet-Ázsia és Észak-Amerika. A poláris régióban viszont ezek tõszomszédságba kerülnek.