Meteorológiai esélylatolgatások
Abban valóban nincs hogy mediterrán ciklonról van szó, viszont a mostani gyakorlatilag el is mozdította kelet felé, míg az elõzõ futás a déli részénél ujabbat mélyített ki, vagyis hozzánk jobban benyomta a meleget, ez az újabb románián át vezeti az útját (valamivel jobban beszívja a hideget, azaz ez számunkra kedvezõbb lenne, mintha Görögországon Törökországon át menne el (mint reggel mutatta)
Most már nem is az AC-re kell számítani a "vonatozás" tekintetében , inkább a mediterrán ciklon mozgására kell figyelni, úgy néz ki az AC visszahúzódik messze északra, nem ez lesz a meghatározó.
Ha viszont nem alattunk megy el és esetlegesen itt a keleti határunknál kanyarodna ÉK-re és nem a Fekete-tengernél (ahogy most jelzi) na akkor adna igazán hideget, ráadásul úgy hogy még a csapadék is maximálisan rendelkezésre állna. Mivel mediterrán ciklonról van szó még jobban megnõ a bizonytalanság a hét második felére, de tény, hogy metfikcó elõrejelzéséhez ez a mostani közelebb áll jóval, mint a reggeli futás. Kár hogy gagyi

Ja, és most 21-re is betett egy nyugatról érkezõ csapadékzónát,de ez persze kevesebb csapadékot adna majd, viszont ez végig hóban.
Firssül a GFS. Most melegebbet tett be, viszont utána naghyon lejön a szibériai hideg, és éjjel -15-18 fokokat ad. Szerintem a mediciklon forgatókönyve a következõ lesz: Megérkezik a ciklon, elõször az egész országban esõt adva, majd nyugatról fokozatosan váltja fel az esõt a hó. Aztán éjjel az ország nagy részén havazás, és kiadós hó is lehet, mivel a csapadék másik fele hóban fog lejönni. A mostani futás jóval több csapadékot ad. Persze ez is csak egy verzió.
Szibéria: Én most nem látok különbséget a különbözõ futások között, lehet ez gagyi, de a tegnap esti fõfutás is kukába való volt.Legalábbis a fáklya alapján...
Hosszútávú nem az, minnél hosszabb sorokat kell írni! 
Nem lehet átlátni mit írkáltok, kérem figyelni!
Meg mindenkinek jó vasárnapot is!

Nem lehet átlátni mit írkáltok, kérem figyelni!

Meg mindenkinek jó vasárnapot is!

Markó: azért eddig sem rohantak át csak úgy egyik napról a másikra Európán a nyugati ciklonok, frontok, ha masszív anticiklon helyezkedett el rajtunk

Na akkor már a mediterrán változat jöjjön be legalább Floonál és Balinél legyen havazás, ha keleten megint esõ lesz.
A mérsékeltövi talán egyikünknek sem jó, átmenetileg nagyon megnöveli a T-t
A mérsékeltövi talán egyikünknek sem jó, átmenetileg nagyon megnöveli a T-t
Szerintem is optimista,de amit elõrejelez, az is egy lehetõség,csak nem biztos,hogy ez fog bejönni,mert más is történhet. Egyszóval bizonytalan a helyzet,de rettenetesen. (Tegnapi véleményemnek homlok egyenest ellent mondok
)

Nyuli: Ez természetes, de itt nem ciklont és anticiklont jelöl a térkép, hanem zónát. Nehéz lenne országon belül, ciklon és anticiklon együtt

Ismét kaptam egy hosszútávút - egy ideje ezeket a kis színes hírek kategóriába sorolom
- eszerint a jövö hét közepén +4 +6°C T mellett havazás lesz (?), ez is egy É-on elvonuló atlanti fronttal számol. A müholdkép szerint az É-atlanti térségben beindult a ciklogenezis, kérdés, hogy a skandináv ill. a "mi" Ac-nk miként reagál ill. mozdul. Izgalmas, az biztos.

szibi:
H= erõteljes ÉK-i beáramlást jelez, erõs szél jellemzi.
T= egy összeáramlási zóna, ahol sokkal egyengébb szélviszonyok urolkodnak
H= erõteljes ÉK-i beáramlást jelez, erõs szél jellemzi.
T= egy összeáramlási zóna, ahol sokkal egyengébb szélviszonyok urolkodnak
Hogy csigázzam a kedélyeket az ECMWF meg pont fölénk rak egy mérsékeltövövit, ez sem számol mediciklonnal
Szibéria, megnéztem!
Úgy néz ki, egy kicsit várnunk kell még.....:-D Holnap talán már többet tudunk....
Úgy néz ki, egy kicsit várnunk kell még.....:-D Holnap talán már többet tudunk....
Szibéria!
A sok verzió közül lehet választani....:-D de ez a mérsékeltövi ciklon v. elég érdekes.......!?
A sok verzió közül lehet választani....:-D de ez a mérsékeltövi ciklon v. elég érdekes.......!?
A friss NGP továbbra is szerdára mérsékeltövi ciklonnal számol, ami az északi határainkán vonul keletre, ennek következményeként beránftódika hideg a hátoldalon !
Ahány modell annyi scenárió ! Hozzáteszem 3 napra elõre !
Ahány modell annyi scenárió ! Hozzáteszem 3 napra elõre !
Floo: Zágrábnál az inverzió emelkedett meg annyira, hogy a 850 hPa-os szint még benne volt a hidegpárnában, ezzel nyilván nem számolt a GFS - valahol jogosan, mert a 850 hPa-os térképen a magasban lévõ eltérõ légtömegeknek "illik" elkülönülnie, a hidegpárna pedig "megzavarná" ezt a képet. (791 hPa-on már -7,9°C-ot mértek.)
Mindenesetre a tegnapi fáklyához képest kétszeresére nõtt a -10 fok alá jutó görbék száma. (tegnap 3, ma 6)
Hát igen a fõfutás ragaszkodik magához,hasonlóan makacskodik és nem megy le a többi szállal,ezzel együtt továbbra sem érdemes még temetni a helyzetet,az esélyek még adottak bármira.
A fáklya kaotikusabb, mint tegnap, sajnos a fõfutás nagyon stabil ! 5-6 futás ad nagyobb hidegbetörést
Még mindig elég nagy a bizonytalanság.....pedig már csak pár nap....
Pártai szerint csütürtökön keleten esõ, nyugaton hó várható...hát nem is tudom.....
Pártai szerint csütürtökön keleten esõ, nyugaton hó várható...hát nem is tudom.....
Hoppá ehhez mit szóltok!
A GFS ma éjfélre -6-7 fok körüli értéket várt 850-re Zágráb fölé,és ezzel ellentétben a szonda adatok szerint -12 fok volt 850-en...
Na ezért nem hiszek MOST a GFS-nek,mert ez marha nagy tévedés...
Vagy én néztem el valamit???

Sipi ez igen jó...
Furcsa látni hogy ez a leggyakoribb kép a müholdakon,vagyis hogy jönne nyugatról jönne be Európába,de nem tud...
Ha jön a csapi NY-DNY felõl,préseli majd neki az anticiklonnak,és beragad ide,közbe csúszik majd be a hideg,akkor szépen nézünk ki megint itt nyugaton...
Valahogy nem tudom komolyan venni a GFS-t,mert ebben a ködben a beeérkezõ adatok totál nem reálisak...

Köszi Ernõ, a mûholdképet ismertem, ám eme nagyszerû animációt még nem, hasznos lesz esemény esetén.
A friss (18Z) futások (GFS, ENS) és a fáklya is mutatja a nagyfokú bizonytalanság okát, a zord légtömeg esetleges mozgásának az átmeneti (még most is nehezen elõrejelezhetõ) skandináv Ac-tól való függését, épp egy (egyébként reális jövõképet mutató) középutat jelenítvén meg.
Nyugi Jaurinum, ennek is meg van a varázsa, a várakozást erõsíti, noha tényleg tömény tud lenni immáron eme fórum napi "anyaga".