Globális jelenségek
Hmmm... akkor ezek szerint tévúton jártam és Gábornak van igaza.
Azt azért elmagyarázhatná valaki, hogy miért ilyen nagy arányú a levegõ szerepe. Fõleg úgy, hogy a hõkapacitás között is van egy több mint 3000-szeres különbség. Ez akkor azt jelenti, hogy kb harmincezerszer nagyobb tömegû levegõ vesz részt az energiatranszportban?! Hát nekem ez a hihetetlen. Figyelembe véve már csak a felszíni arányokat is (és még akkor is, ha csak az óceánok felsõ 1-2 km-re vesz részt a nagy áramlások döntõ részében). Szóval?
Azt azért elmagyarázhatná valaki, hogy miért ilyen nagy arányú a levegõ szerepe. Fõleg úgy, hogy a hõkapacitás között is van egy több mint 3000-szeres különbség. Ez akkor azt jelenti, hogy kb harmincezerszer nagyobb tömegû levegõ vesz részt az energiatranszportban?! Hát nekem ez a hihetetlen. Figyelembe véve már csak a felszíni arányokat is (és még akkor is, ha csak az óceánok felsõ 1-2 km-re vesz részt a nagy áramlások döntõ részében). Szóval?
Igaz, hogy Kalifornia, de ide való a cikk:
Link
Növekszik a hõhullámok száma és várható idõtartama is náluk, egész érdekes cikk.
Link
Növekszik a hõhullámok száma és várható idõtartama is náluk, egész érdekes cikk.
Link
Ez a dia Götz Gusztáv egyik elõadásából származik - pontos címet, forrást a képen feltüntettem.
Habár egyik oldalról fontosabb szerepet az energia szállításában a légkör tölt be, mégis az óceán játszik egy másik igen fontos szerepet.
Habár Götz utal elõadásában arra, hogy lényegesen kisebb szerepet játszik az óceáni szállítószalag mint korábban gondolták, mégis rengeteg kutatás igazolja azt hogy ez a kevés is elég ahhoz hogy évtizedes / több évtizedes skálán befolyásolja akár kontinensek idõjárását, éghajlatát.
Talán legfontosabb lenne és legnagyobb elõrehaladást jelentene a globális éghajlat modellezésében, az idõjárás- és szezonális-elõrejelzésekben, ha végre pontos képet lehetne kapni arról, hogy a légkör és az óceán, hogyan is kapcsolódik össze, hogyan mûködik és hogyan reagálnak egymásra, milyen kölcsönahtások zajlódnak le közöttük.
Európa idõjárásának, éghajlatának, de egyben szinte az egész észak-atlantikumnak (Észak-Amerika, Grönland, Arktisz, Európa, és még talán Ázsia is) egyik kulcskérdése talán: hogyan hat az Atlanti-óceán a légköri folyamatokra, áramlási rendszerekre, és az hogyan ha vissza, milyen visszacsatolási mechanizmusok zajlódnak le közöttük?
Ez a dia Götz Gusztáv egyik elõadásából származik - pontos címet, forrást a képen feltüntettem.
Habár egyik oldalról fontosabb szerepet az energia szállításában a légkör tölt be, mégis az óceán játszik egy másik igen fontos szerepet.
Habár Götz utal elõadásában arra, hogy lényegesen kisebb szerepet játszik az óceáni szállítószalag mint korábban gondolták, mégis rengeteg kutatás igazolja azt hogy ez a kevés is elég ahhoz hogy évtizedes / több évtizedes skálán befolyásolja akár kontinensek idõjárását, éghajlatát.
Talán legfontosabb lenne és legnagyobb elõrehaladást jelentene a globális éghajlat modellezésében, az idõjárás- és szezonális-elõrejelzésekben, ha végre pontos képet lehetne kapni arról, hogy a légkör és az óceán, hogyan is kapcsolódik össze, hogyan mûködik és hogyan reagálnak egymásra, milyen kölcsönahtások zajlódnak le közöttük.
Európa idõjárásának, éghajlatának, de egyben szinte az egész észak-atlantikumnak (Észak-Amerika, Grönland, Arktisz, Európa, és még talán Ázsia is) egyik kulcskérdése talán: hogyan hat az Atlanti-óceán a légköri folyamatokra, áramlási rendszerekre, és az hogyan ha vissza, milyen visszacsatolási mechanizmusok zajlódnak le közöttük?
Gondwana (ami egy hatalmas déli szuperkontinens volt, részét képezte még pl. India is) már több mint 100 millió évvel korábban elkezdett szétválni. Az Antarktisz és Ausztrália ill. Antarktisz és Dél-Amerika közötti nyílt tengeri átjárók kinyílása (elõbbi 40-50, utóbbi 35-40 millió éve történt) ugyan folytatása ennek a szétválásnak, de Gondwanáról addigra már rég nem beszélhetünk. Noli pontosan írta: az Antarktisz és Dél-Amerika közti Drake-átjáró kinyílása adta meg végül a kezdõ lökést a déli eljegesedéshez. Igaz, kb. ezzel egyidõben foglalta el az Antarktisz mai, Déli-sark körüli helyzetét, tehát jó kérdés, hogy mennyit számított a sarkvidéki pozíció, és mennyit az elszigeteltség. Erre azt hiszem, reménytelen válaszolni addig, amíg azt is csak találgatjuk, hogy ma hogyan oszlik meg az energiatranszport a légkör és az óceánok között.
Pontosítok: Akkor fagyott be rendesen, mikor a most Antarktisznak nevezett jeges földrész levált a Gondanáról és a póluson között ki, így beindulhatott a rohamos jegesdés (35-40millió éve).
A teljes meridionális energiatranszportnak a tengerek/óceánok és áramlatai a Czelnay-iskola szerint 10% körüli hányaddal bírnak, ám azok óriási kiegyenlítõ szerepe miatt ez messze nem elhanyagolható.
A teljes meridionális energiatranszportnak a tengerek/óceánok és áramlatai a Czelnay-iskola szerint 10% körüli hányaddal bírnak, ám azok óriási kiegyenlítõ szerepe miatt ez messze nem elhanyagolható.
Ehhez csak annyit, hogy az Antarktisz akkor fagyott be rendesen, amikor megnyílt a Drake-átjáró, szabad utat engedve az antarktiszi köráramlatnak...
Így már értem a K-t. Ha ez az oda-vissza hatás fele-fele, akkor tényleg kb. 50-50% a ciklon-óceán arány.
Igen, jól látod, csak az egyik (K) oda-vissza hat, tehát együtt "végzik" a transzportot. Ha jól értelmezem.
K: Sensible heat is the heat that is gained by the atmosphere- from either water or land.
E: Latent heat is the heat that is transferred and released from water bodies through evaporation. This also includes the heat that is consumed by condensation of water
K: Sensible heat is the heat that is gained by the atmosphere- from either water or land.
E: Latent heat is the heat that is transferred and released from water bodies through evaporation. This also includes the heat that is consumed by condensation of water
Ezen az 50-50 nem azt mutatja, hogy az É-i és D-i félgömbön kb. ugyanannyi energia áramlik? Az E+K az atmoszféra, az F az óceán. E+K szerintem több, mint az F. De nyugodtan javítsatok, ha tévedek, sokszor megesik.
Jó, akkor helyesbítem magam is, és egyben felajánlom, hogy egyezünk ki 50-50-ben 
Matyasovszky tanár úr pedig azt mondta, hogy egyharmad - kétharmad arány a ciklonok javára.
Szép összefoglaló. Köszönjük!
Egy kis helyesbítés. Az egyenlítõ-pólusok energiatranszport nagy részéért nem a ciklonok, hanem a tengeráramlások a felelõsek.
Egy kis helyesbítés. Az egyenlítõ-pólusok energiatranszport nagy részéért nem a ciklonok, hanem a tengeráramlások a felelõsek.
Unatkoztam, olvasgattam pár szinoptikus-klimatológiával foglalkozó elemzést. Ezek szerint..., olyan 130 éves adathátteret figyelembe véve jelentõsen változik a makrocirkulácó, változik a ciklongenezis és a különbözõ frontok gyakorisága, valamint csapadékhozama. Ugye azt tudjuk, hogy a trópusok és sarkvidék közötti nedvesség és energiaszállításájért a mérsékelt övi ciklonok felelõsek. Ha ebben akármilyen irányú és erõsségû változás lép be, akkor annak igen jelentõs változásai lehetnek egyes területek felett.
Ugye az európai makroszinoptikus helyzeteket fõként három csoportba sorolhatjuk:
1. Zonális
2. Kevert
3. Meridionális
A zonális makroszinoptikus helyzetek terén lényegi változások nem álltak be, azonban a kevert és meridionális makrocirkulációnál bizonyos variációk növekvõ, bizonyos variációk pedig csökkenõ tendenciát mutatnak.
Néhány példa a növekvõ gyakoriságra, fõként a XX. században:
- ciklonális délnyugati helyzet, ilyenkor a ciklonaktivitás nagyrésze a Brit szigetek környékén figyelhetõ meg, Európa déli és keleti részén pedig fõképpen magasnyomású területek uralkodnak el. Ez télen ugye fõként enyhe levegõ szállítását jelenti Közép-Európa felé
- zonális magasnyomású híd kiépülése Közép-Európa felett, ugye ez is egy csapadékszegény és viszonylag enyhe verziót jelent télen
- teknõ Nyugat-Európa felett, ez is enyhe ám sokkal csapadékosabb idõjárást hozhat télen... idõnként mediterrán ciklonnal és nálunk viszonylag sok csapadékkal
Az ilyen helyzetek növekvõ gyakorisága télen nagyobbrészt enyhe idõjárást hoz, nyáron pedig elég széles a paletta, arra most nem nagyon térnék ki.
Néhány példa a csökkenõ gyakoriságra:
- anticiklonális északnyugati helyzet, ezt leginkább félblockingnak nevezhetnénk..., az elõzõ évek ismeretében fõként északnyugat felöl érkezõ hidegfrontjairól híres, esetleg peremciklonok jöhetnek vele
- anticiklon Közép-Európa felett, ez a verzió nyáron forróságot és szárazságot... télen a talaj állapotától függõen hõmérsékletileg igen eltérõ, de csapadékmennyiség területén igen elenyészû helyzetre utal, egy a lényeg, hogy eseménytelen és télen nem szeretjük nagyon
- Közép-Európa felé kiterjedõ Fenno-skandináv anticiklon, ugye a téli nagy kontinentális hidegek hazánkba jutásánál van fontos szerepe, esetleg hidegcseppek jönnek le a skandináv anticiklon keleti peremén
Összefoglalva a meridionális makroszinoptikus helyzetek közül, nagyobbrészt csökkenõ tendenciában vannak azok a nyomási elrendezõdések, amibõl kemény telet kaphatunk, értve az országos havazást és a kiterjedt igen zord éjszakákat okozó kontinentális hidegeket. Ezzel szemben növekvõ trend az utóbbi 130 évben, hogy a zonális esetleg délnyugati áramlást okozó helyzetek elszaporodnak. Természetesen ezek a helyzetek nem csak télen, hanem egész évben vizsgálva lettek, tehát éves szinten kell értelmezni, nem pedig csak télen, de azért ez jól prezentálja a változás tényét.
Persze ha már itt tartunk, akkor a ciklongenezis és a ciklonpályákra is ki kell térni.
Évtizedes bontásban észrevehetõ változás, hogy mint a nyári és téli hónapokat tekintve a Grönland-Izland környékén tanyázó ciklongenerátor folyamatosan erõsödik, a téli hónapokat figyelembe véve az Észak-Olaszországban generálódó ciklonok gyakorisága pedig csökken.
Ezek ismeretében tisztává válhat, hogy miért csökken a téli idõjárást okozó helyzetek gyakorisága.
A ciklonok erõsségérõl és aktivitásáról el lehet mondani, hogy télen sokkal erõsebbek az Atlanti-izlandi térségben, nyáron fordított tendencia figyelhetõ meg. Ezzel együtt éves szinten mégis kevesebb mérsékeltövi ciklon generálódik. Megfigyelhetõ, hogy ugye télen kevesebb mediterrán ciklon van, nyáron a hasonló ciklonok generálódása gyakoribb jelenség 130 évvel ezelõtthöz képest. Persze ez egy igen lassú folyamat eredménye.
Ha a frontokat vizsgálva a hideg és mlegfrontok száma egyaránt növekszik éves szinten, viszont a csapadékhozamukban is észlelhetõ változás.
Európát vizsgálva a téli félévben összességében nõvekvõ tendenciát mutat a frontok száma, ez kapcsolatban van a ciklonaktivitás növekedésével Izland környékén.
A hidegfrontokhoz köthetõ csapadékos események és mennyiség száma fõként tavasszal és összel nõtt, a melegfrontokhoz kapcsolódó csapadékesemények és mennyiség száma télen csökkenõ trendet mutat.
Ez télen nem a legjobb hír, hiszen a nagy téli havazások jórészét meleg vagy okklúziós frontok okozzák, a mediterrán ciklonok gyakoriságának csökkenése sem jó ómen a télvárók számára.
Ezt a statisztikát csak úgy érdekességképpen írtam le, természetesen hosszútávban érdekes a makroszinoptikus trendek változása, rövidebb periódusban ez lehet nem tapasztalható. De egy dolgot mindenképpen látni belõle, hogyha lassan is, de a kemény telek valószínûsége összességében csökkenõ tendenciát mutat, a nyári hónapokat figyelve pedig nõ a délnyugati melegadvekciók esélye, valamint több konvektív esemény is lehet.
Remélem idevaló a téma.
Ugye az európai makroszinoptikus helyzeteket fõként három csoportba sorolhatjuk:
1. Zonális
2. Kevert
3. Meridionális
A zonális makroszinoptikus helyzetek terén lényegi változások nem álltak be, azonban a kevert és meridionális makrocirkulációnál bizonyos variációk növekvõ, bizonyos variációk pedig csökkenõ tendenciát mutatnak.
Néhány példa a növekvõ gyakoriságra, fõként a XX. században:
- ciklonális délnyugati helyzet, ilyenkor a ciklonaktivitás nagyrésze a Brit szigetek környékén figyelhetõ meg, Európa déli és keleti részén pedig fõképpen magasnyomású területek uralkodnak el. Ez télen ugye fõként enyhe levegõ szállítását jelenti Közép-Európa felé
- zonális magasnyomású híd kiépülése Közép-Európa felett, ugye ez is egy csapadékszegény és viszonylag enyhe verziót jelent télen
- teknõ Nyugat-Európa felett, ez is enyhe ám sokkal csapadékosabb idõjárást hozhat télen... idõnként mediterrán ciklonnal és nálunk viszonylag sok csapadékkal
Az ilyen helyzetek növekvõ gyakorisága télen nagyobbrészt enyhe idõjárást hoz, nyáron pedig elég széles a paletta, arra most nem nagyon térnék ki.
Néhány példa a csökkenõ gyakoriságra:
- anticiklonális északnyugati helyzet, ezt leginkább félblockingnak nevezhetnénk..., az elõzõ évek ismeretében fõként északnyugat felöl érkezõ hidegfrontjairól híres, esetleg peremciklonok jöhetnek vele
- anticiklon Közép-Európa felett, ez a verzió nyáron forróságot és szárazságot... télen a talaj állapotától függõen hõmérsékletileg igen eltérõ, de csapadékmennyiség területén igen elenyészû helyzetre utal, egy a lényeg, hogy eseménytelen és télen nem szeretjük nagyon
- Közép-Európa felé kiterjedõ Fenno-skandináv anticiklon, ugye a téli nagy kontinentális hidegek hazánkba jutásánál van fontos szerepe, esetleg hidegcseppek jönnek le a skandináv anticiklon keleti peremén
Összefoglalva a meridionális makroszinoptikus helyzetek közül, nagyobbrészt csökkenõ tendenciában vannak azok a nyomási elrendezõdések, amibõl kemény telet kaphatunk, értve az országos havazást és a kiterjedt igen zord éjszakákat okozó kontinentális hidegeket. Ezzel szemben növekvõ trend az utóbbi 130 évben, hogy a zonális esetleg délnyugati áramlást okozó helyzetek elszaporodnak. Természetesen ezek a helyzetek nem csak télen, hanem egész évben vizsgálva lettek, tehát éves szinten kell értelmezni, nem pedig csak télen, de azért ez jól prezentálja a változás tényét.
Persze ha már itt tartunk, akkor a ciklongenezis és a ciklonpályákra is ki kell térni.
Évtizedes bontásban észrevehetõ változás, hogy mint a nyári és téli hónapokat tekintve a Grönland-Izland környékén tanyázó ciklongenerátor folyamatosan erõsödik, a téli hónapokat figyelembe véve az Észak-Olaszországban generálódó ciklonok gyakorisága pedig csökken.
Ezek ismeretében tisztává válhat, hogy miért csökken a téli idõjárást okozó helyzetek gyakorisága.
A ciklonok erõsségérõl és aktivitásáról el lehet mondani, hogy télen sokkal erõsebbek az Atlanti-izlandi térségben, nyáron fordított tendencia figyelhetõ meg. Ezzel együtt éves szinten mégis kevesebb mérsékeltövi ciklon generálódik. Megfigyelhetõ, hogy ugye télen kevesebb mediterrán ciklon van, nyáron a hasonló ciklonok generálódása gyakoribb jelenség 130 évvel ezelõtthöz képest. Persze ez egy igen lassú folyamat eredménye.
Ha a frontokat vizsgálva a hideg és mlegfrontok száma egyaránt növekszik éves szinten, viszont a csapadékhozamukban is észlelhetõ változás.
Európát vizsgálva a téli félévben összességében nõvekvõ tendenciát mutat a frontok száma, ez kapcsolatban van a ciklonaktivitás növekedésével Izland környékén.
A hidegfrontokhoz köthetõ csapadékos események és mennyiség száma fõként tavasszal és összel nõtt, a melegfrontokhoz kapcsolódó csapadékesemények és mennyiség száma télen csökkenõ trendet mutat.
Ez télen nem a legjobb hír, hiszen a nagy téli havazások jórészét meleg vagy okklúziós frontok okozzák, a mediterrán ciklonok gyakoriságának csökkenése sem jó ómen a télvárók számára.
Ezt a statisztikát csak úgy érdekességképpen írtam le, természetesen hosszútávban érdekes a makroszinoptikus trendek változása, rövidebb periódusban ez lehet nem tapasztalható. De egy dolgot mindenképpen látni belõle, hogyha lassan is, de a kemény telek valószínûsége összességében csökkenõ tendenciát mutat, a nyári hónapokat figyelve pedig nõ a délnyugati melegadvekciók esélye, valamint több konvektív esemény is lehet.
Remélem idevaló a téma.
Nem kicsit ez is a szabályozás hiánya. Volt szerencsém látni, mit kell küzdeni azért, hogy pl a növénymosára használt, csak mechanikai szennyezõdést tartalmazó vizet szét lehessen locsolni öntözõvízként. Hát inkább két anyós 
Megnéztem az AR4-ben is, a 8.fejezetben van a 43. oldal körül. Gondolom amiatt tárgyalja itt, mert ez nem kényszer hanem visszacsatolás.
Vigyázzunk:
"A vízgõztartalom változásai képviselik a legerõsebb visszacsatolást az éghajlati rendszer érzékenységére", de korábban viszont azt írtad:
"Pedig pont a vízgõztõl várják a pozitív visszacsatolást az IPCC szerzõi.Az 1-1.2 fok feletti(3-4)várakozások 2100-ig szinte teljesen ezen alapulnak"
Itt fontos az ok okozati viszony tisztázása. Tehát meleg lesz, emiatt kerül több vízgõz a légkörbe (ami a visszacsatolások közül a legerõsebb), de hogy pontosan mit is csinál, azt csak kezdik egyre jobban értegetni. És nem fordítva, ahogy a hozzászórásod értelmezhetõ, hogy a vízgõz okozza a melegedést.
"A vízgõztartalom változásai képviselik a legerõsebb visszacsatolást az éghajlati rendszer érzékenységére", de korábban viszont azt írtad:
"Pedig pont a vízgõztõl várják a pozitív visszacsatolást az IPCC szerzõi.Az 1-1.2 fok feletti(3-4)várakozások 2100-ig szinte teljesen ezen alapulnak"
Itt fontos az ok okozati viszony tisztázása. Tehát meleg lesz, emiatt kerül több vízgõz a légkörbe (ami a visszacsatolások közül a legerõsebb), de hogy pontosan mit is csinál, azt csak kezdik egyre jobban értegetni. És nem fordítva, ahogy a hozzászórásod értelmezhetõ, hogy a vízgõz okozza a melegedést.
Most nem volt idõm elõkeresni az angol eredetit, de a magyarra lefordítottban (lektorálta Mika János)a következõ szerepel, idézem:
"Az éghajlat egyensúlyi érzékenysége az éghajlati rendszernek a fenálló sugárzási kényszerre adott válasza,mértékegysége. Ez bár nem elõrejelzés, meghatározása szerint annak a globális átlagban vett felszíni melegedésnek a mértéke, amely a CO2 koncentráció megduplázodása esetén kialakul. Valószínû, hogy ez az érték 2-4.5 fok közötti tartományban van, 3 fok körüli legjobb becsléssel....A vízgõztartalom változásai képviselik a legerõsebb visszacsatolást az éghajlati rendszer érzékenységére, s e folyamatok megértése jobb, mint a TAR (harmadik értékelõ jelentés)-ban volt. A felhõzettel kapcsolatos visszacsatolások továbbra is a bizonytalanság legerõsebb forrásai."
Ezen kívûl azt is állítja a 14.oldalon, hogy "a légkör átlagos vízgõztartalma 1980 óta nõtt, ami megfelel annak a többlet-vízgõztartalomnak, amit a melegebb levegõ be tud fogadni."
Tehát a vízgõz közvetve, a magasabb hõmérséklet miatt növekedhet. A bizonytalanság talán a felhõk miatt adódik.
"Az éghajlat egyensúlyi érzékenysége az éghajlati rendszernek a fenálló sugárzási kényszerre adott válasza,mértékegysége. Ez bár nem elõrejelzés, meghatározása szerint annak a globális átlagban vett felszíni melegedésnek a mértéke, amely a CO2 koncentráció megduplázodása esetén kialakul. Valószínû, hogy ez az érték 2-4.5 fok közötti tartományban van, 3 fok körüli legjobb becsléssel....A vízgõztartalom változásai képviselik a legerõsebb visszacsatolást az éghajlati rendszer érzékenységére, s e folyamatok megértése jobb, mint a TAR (harmadik értékelõ jelentés)-ban volt. A felhõzettel kapcsolatos visszacsatolások továbbra is a bizonytalanság legerõsebb forrásai."
Ezen kívûl azt is állítja a 14.oldalon, hogy "a légkör átlagos vízgõztartalma 1980 óta nõtt, ami megfelel annak a többlet-vízgõztartalomnak, amit a melegebb levegõ be tud fogadni."
Tehát a vízgõz közvetve, a magasabb hõmérséklet miatt növekedhet. A bizonytalanság talán a felhõk miatt adódik.
A felhõképzõdési folyamatokhoz kapcsolódó visszacsatolási mechanizmusok (felhõk magasságának, vízgõztartalmának,mennyiségének feed-back mechanizmusai), olyan sok párhuzamos szálon futó rendszerek, amelyekbõl még a változások eredõjének elõjele sem állapítható meg minden esetben, teljesen egyértelmûen.Fõleg igaz ez a felhõk növekvõ vízgõztartalmához köthetõen.Emellett igencsak elfelejtjük, hogy a biológiának hatalmas szerep jut, látszólag nyers légkörfizikai, kémiai folyamatokban.Korábban már leírtam egy feed-backet az óceánok feletti felhõzöttség okairól,folyamatairól, ami jól reprezentálja, amirõl egyes klimatológusok erõsen szeretnek megfeledkezni modellezéseik bûvöletében.
KP:Ahogy írtam utalás szinten, nagyon sarkítva:nem nõtt, nem változott a koncentrációja, ezért nem érdekes.
KP:Ahogy írtam utalás szinten, nagyon sarkítva:nem nõtt, nem változott a koncentrációja, ezért nem érdekes.
A másik 50% megoldása az, hogy a légköri vízgõztartalom olyan hatalmas, hogy az emberiség minden erõlködése ellenére sem tud azon közvetlenül érdemben változtatni. Tehát hiába engedünk vízgõzt a légkörbe egyrészt hamar kipotyog, másrészt nem érezhetõ a hatása. Szemben a szén-dioxiddal, amelyik sokáig ott van, és annyira kicsi az eredeti koncentrációja, hogy már lassan 40%-kal is sikerült növelni azt az elmúlt néhány évszázadban. Nos, ezért nem lesz vizgõzkibocsátási kvóta a jövõben sem.
A vízgõz szerepe az üvegházhatásban meglehetõsen összetett dolog, bonyolultabb annál, minthogy azt mondjunk, hogy több vízgõz, több felhõt eredményez. Ha meg csak a felhõzetet vizsgáljuk, akkor sem szabad csupán a bevételi oldalt nézni a sugárzási egyenlegben, mert ha nappal van felhõ, akkor éjszaka is, és akkor pont fordított a hatás. Tehát összességében az egyensúly beállását lassítja a felhõzetmennyiség növekedése, mert fogja a beérkezõ és a kimenõ sugárzást is.
A vízgõz szerepe az üvegházhatásban meglehetõsen összetett dolog, bonyolultabb annál, minthogy azt mondjunk, hogy több vízgõz, több felhõt eredményez. Ha meg csak a felhõzetet vizsgáljuk, akkor sem szabad csupán a bevételi oldalt nézni a sugárzási egyenlegben, mert ha nappal van felhõ, akkor éjszaka is, és akkor pont fordított a hatás. Tehát összességében az egyensúly beállását lassítja a felhõzetmennyiség növekedése, mert fogja a beérkezõ és a kimenõ sugárzást is.
Ott van a másik 50% is Cau válaszában. 1; kevés ideig tartózkodik a légkörben, 2; ha már egyszer ott van, akkor felhõzetet alakít(hat), ráadásul valószínûleg nagyobb koncentrációban több felhõzetet. Egy bizonyos koncentráció alatt az ÜH-hatás és ezek kiegyenlítik egymást.
Egyébként a nagyon hosszútávú modellek szerint (értsd több millió éves skálán) éppen a vízgõz lesz az elszabadult ÜH felelõse.
Egyébként a nagyon hosszútávú modellek szerint (értsd több millió éves skálán) éppen a vízgõz lesz az elszabadult ÜH felelõse.
Ha az ipari forradalmak elõtt lett volna optikai spektroszkópos vagy netalán tán diódalézeres fotoakusztikus mérés a légköri vízgõz tartalom, koncentráció terén, és szép adatsoraink lennének vagy 150 évre visszamenõen, nem csak vertikális, de horizontális értelemben is, na akkor láthatnánk, hogy miért is nem foglalkozunk vele. Ellentétben a folyamatosan növekvõ koncentrációjú többi antropogén eredetû ÜHG-vel... 
Ellentétben a folyamatosan növekvõ koncentrációjú többi antropogén eredetû ÜHG-vel...
A megoldás egyik fele valóban a - többi ÜHG-hez viszonyítva - rendkívül rövid légköri tartózkodási idõ. De ezen kívül van még egy dolog, ami nagy eltérést mutat a többi ÜHG-hez képest, és ez a megoldás másik része.
Az IPCC 4AR-ben ez merre van?
Az SPM-ben ( Link ) a 4. oldalon vannak a sugárzási kényszerek összegyûjtve. Ebben (érdekes) módon nem szerepel a vízgõz (csak áttételesen a az antropogén sztratoszférikus víz) sem az emberi, sem a természetes kényszerek között.
Az SPM-ben ( Link ) a 4. oldalon vannak a sugárzási kényszerek összegyûjtve. Ebben (érdekes) módon nem szerepel a vízgõz (csak áttételesen a az antropogén sztratoszférikus víz) sem az emberi, sem a természetes kényszerek között.
A megoldás már 50%-ban megvan. De még hiányzik egy gondolat, ahhoz, hogy megtudjuk miért nincs a bûnösök listáján a vízgõz.
Pedig pont a vízgõztõl várják a pozitív visszacsatolást az IPCC szerzõi.Az 1-1.2 fok feletti(3-4)várakozások 2100-ig szinte teljesen ezen alapulnak. Ezzel szemben néhány kutató (pl. Roy Spencer) pontosan a csapadékot tartja a visszaszabályozó jelenségnek.
Talán, mert rövid az átlagos légkörben tartózkodási ideje, így, ha abból több kerül a légkörbe, akkor több is hullik ki, valamint a belõle kialakuló felhõzet még vissza is fogja a besugárzást.
Azaz a víz nem indít el pozitív visszacsatolásos folyamatokat.
Azaz a víz nem indít el pozitív visszacsatolásos folyamatokat.
Bírom ezt a srácot, azt hiszem ez a vágtázó halottkémes. Jó kis írás, csupán néhány apró pontatlansággal. Az írást olvasva egy kérdés rögtön fel is merül, de gondolom a fórumlakók már mind tudják a választ.
Miért van az, hogy habár a vízgõz is nagyon erõs üvegházhatású gáz, mégsem törõdünk vele? [esõ]
Példának okáért a Kiotói Jegyzõkönyv feketelistáján sem szerepel, ott a szén-dioxid kezdi a sort.
A helyes megfejtõk között két hetes föld körüli balaton-szeletet sorsolunk ki.
Miért van az, hogy habár a vízgõz is nagyon erõs üvegházhatású gáz, mégsem törõdünk vele? [esõ]
Példának okáért a Kiotói Jegyzõkönyv feketelistáján sem szerepel, ott a szén-dioxid kezdi a sort.
A helyes megfejtõk között két hetes föld körüli balaton-szeletet sorsolunk ki.
Azért 1-2 év alapján nem kellene hosszútávú dolgokat levonni. Attól, hogy most hûvõsebb volt valahol (nem mindenhol) az átlaghõmérséklet, nem biztos, hogy mostmár inkább globális lehûlés következik be. Ez olyan USA-s...
Lesznek ingadozások, de összességében melegszik a klíma. Ahogy láthatjuk és tapasztalhatjuk.
Lesznek ingadozások, de összességében melegszik a klíma. Ahogy láthatjuk és tapasztalhatjuk.
Viszont az akkori állapotok az elbeszélések alapján nem néhány éve, évtizede álltak fenn, hanem akár egy-két évszázadig is - kisebb nagyobb ingásokkal.
Most azonban csak néhány évtizede talán, hogy "enyheség" köszöntött Grönland térségében.. hasonló idõszak alakult ki a múlt század (20. század) elején (nagyjából a 20-as, 30-as évek körül). Nagy mértékben enyhült meg akkor az arktiszi térség - természetesen ennek legnagyobb jele a téli idõszakban volt. Nem is terjedt annyira elõre a téli jégborítottság, mint utána következõ évtizedekben.
Néhány szakmai cikk született errõl az eseményrõl, amely fõleg azért volt érdekes, mert mintegy 5-10 év alatt következett be egy rendkívül gyors melegedés ( a melegedés mértékére nem emlékszem most pontosan).
Pár "érdekes oldal" a témával kapcsiban:
Link
Link
A vizsgálatok szerint a rendkívül aktív légkör - erõs ciklonaktivitás az arktikus térségben -, amely végülis az enyhülés indukálta - nem tudott tengeri jég képzõdni és szokásosnál melegebb vizeket szállított északra.
Egyik fõ kérdés, hogy a mostani megindult enyheség meddig fog tartani az arktikus térségben? Ez is csak néhány évtizedig tart és visszafordul - egyes vizsgálatok ezt részesítik elõnyben, vagy akár egy évszázadik megmarad az "enyheség".
Mellesleg míg a 8-9. század derekán megindult Grönland "zöldelése", addig lassan de a jelek szerint beköszöntött Európa vidékeire a rendkívüli tél. A 10., 11. századból vannak olyan feljegyzések, miszerint Párizsban fél évig hó borította a tájakat, vagy éppen oly hideg volt Európa középsõ és keleti részén, hogy a Niluson jég képzõdött. De még sorolhatnánk a hasonló hideg telkrõl szóló feljegyzéseket.
Hogy ezek ellentmondó dolgok lennének? Nem. Ha visszagodnolunk 2006 január, február idõszakára emlékezhetünk, hogy míg rekord melegek dõltek meg az arktikus térség Európa felé esõ részénél addig bizony a Kelet-európai-síkságon, Skandináviában de még Romániában is rekord hidegek voltak, hajnali -30 -35 és nappali bõven -10 fok alatti hõmérsékletekkel.
A tenegri jégolvadásnál, jégtáblák letöredezésénél pedig nem biztos, hogy mindig a hõmérséklet emelkedés a felelõs.
Az antarktiszi Larsen-B letöredezésénél hirtelen mindenki a hõmérséklet emelkedést tette felelõssé... majd kb két-három évvel késõbb újabb vizsgálatot folytattak és bizony felmerült a gyanú mellett a lehetõség is, hogy könnyen elhet hogy az évek, évtizedek alatt erõsebbé vált "süvöltõ 50-ese, 60-osk" miatt gyakoribbá vált erõs hullámzás az amely elõsegíthette a jégtömbök leszakadozását...
Egyes kutatók elemzései szerint a mostani éghajlat hasonlóan meleg mint a kisjégkroszak elõtti... mások szeirnt ez most a legmelegebb... modelle válogatja...
Van aki úgy érvel, hogy mert Grönlan térségében enyhülés volt, nem biztos, hogy a bolygó többi részén is... ügyes érvelés és igaz is lehet... van egy fogós kérdésem
Egy érdekesség kérdés nélkül. Kérdést nem teszek fel, mert túl provokatívnak tûnne és én nem vagy provokáló egyén .
Ha egységesen, a Föld legtöbb részét figyelembe veszzük, akkor durván 20-50 éve van egységes melegedõ tendencia - zömében inkább 20-30 éve. Ugyanakkor érdekes módon az óceánok eltérõ idõvel indultak melegedésnak - az atlanti durvána 80-as évek végén, a csendes-óceáni meg a 70-es évek végén, az indiai pedig kb az 50-es években.
Most azonban csak néhány évtizede talán, hogy "enyheség" köszöntött Grönland térségében.. hasonló idõszak alakult ki a múlt század (20. század) elején (nagyjából a 20-as, 30-as évek körül). Nagy mértékben enyhült meg akkor az arktiszi térség - természetesen ennek legnagyobb jele a téli idõszakban volt. Nem is terjedt annyira elõre a téli jégborítottság, mint utána következõ évtizedekben.
Néhány szakmai cikk született errõl az eseményrõl, amely fõleg azért volt érdekes, mert mintegy 5-10 év alatt következett be egy rendkívül gyors melegedés ( a melegedés mértékére nem emlékszem most pontosan).
Pár "érdekes oldal" a témával kapcsiban:
Link
Link
A vizsgálatok szerint a rendkívül aktív légkör - erõs ciklonaktivitás az arktikus térségben -, amely végülis az enyhülés indukálta - nem tudott tengeri jég képzõdni és szokásosnál melegebb vizeket szállított északra.
Egyik fõ kérdés, hogy a mostani megindult enyheség meddig fog tartani az arktikus térségben? Ez is csak néhány évtizedig tart és visszafordul - egyes vizsgálatok ezt részesítik elõnyben, vagy akár egy évszázadik megmarad az "enyheség".
Mellesleg míg a 8-9. század derekán megindult Grönland "zöldelése", addig lassan de a jelek szerint beköszöntött Európa vidékeire a rendkívüli tél. A 10., 11. századból vannak olyan feljegyzések, miszerint Párizsban fél évig hó borította a tájakat, vagy éppen oly hideg volt Európa középsõ és keleti részén, hogy a Niluson jég képzõdött. De még sorolhatnánk a hasonló hideg telkrõl szóló feljegyzéseket.
Hogy ezek ellentmondó dolgok lennének? Nem. Ha visszagodnolunk 2006 január, február idõszakára emlékezhetünk, hogy míg rekord melegek dõltek meg az arktikus térség Európa felé esõ részénél addig bizony a Kelet-európai-síkságon, Skandináviában de még Romániában is rekord hidegek voltak, hajnali -30 -35 és nappali bõven -10 fok alatti hõmérsékletekkel.
A tenegri jégolvadásnál, jégtáblák letöredezésénél pedig nem biztos, hogy mindig a hõmérséklet emelkedés a felelõs.
Az antarktiszi Larsen-B letöredezésénél hirtelen mindenki a hõmérséklet emelkedést tette felelõssé... majd kb két-három évvel késõbb újabb vizsgálatot folytattak és bizony felmerült a gyanú mellett a lehetõség is, hogy könnyen elhet hogy az évek, évtizedek alatt erõsebbé vált "süvöltõ 50-ese, 60-osk" miatt gyakoribbá vált erõs hullámzás az amely elõsegíthette a jégtömbök leszakadozását...
Egyes kutatók elemzései szerint a mostani éghajlat hasonlóan meleg mint a kisjégkroszak elõtti... mások szeirnt ez most a legmelegebb... modelle válogatja...
Van aki úgy érvel, hogy mert Grönlan térségében enyhülés volt, nem biztos, hogy a bolygó többi részén is... ügyes érvelés és igaz is lehet... van egy fogós kérdésem
Egy érdekesség kérdés nélkül
. Kérdést nem teszek fel, mert túl provokatívnak tûnne és én nem vagy provokáló egyén .Ha egységesen, a Föld legtöbb részét figyelembe veszzük, akkor durván 20-50 éve van egységes melegedõ tendencia - zömében inkább 20-30 éve. Ugyanakkor érdekes módon az óceánok eltérõ idõvel indultak melegedésnak - az atlanti durvána 80-as évek végén, a csendes-óceáni meg a 70-es évek végén, az indiai pedig kb az 50-es években.
Ez így van, a kérdés csupán az, hogy az akkori "enyheség" hogyan viszonyul a mai klímához. Hiszen a "kis jégkorszak" után ismét enyhébbre fordult Grönland klímája, a manapság szokásos jégviszonyok mellett már ismét elérhetõ lenne a sziget a korabeli hajókkal.
NORMANNOK GRÖNLANDBAN
Az elsõ, aki megpillantotta Grönlandot, az arktikus szárazföldet, normann volt, a X. század elején vetette oda a vihar. Követõje Erik Rauda, a Vörös, Izlandról, a normann gyarmatról; gyilkosság miatt számûzték, és ezért új hazát kellett keresnie. Találomra északra hajózott és 982-ben idegen partra ért, melynek szigetei és elõhegységei mögött zöld vidék ragyogott. Itt maradt három évig, azután a honvágy vagy a magányosság borzalma visszaûzte Izlandba. Annyit beszélt társainak az újonnan felfedezett zöld vidékrõl, hogy felébredt a kivándorlási láz, és már a következõ évben 25 hajó indult el oda Rauda vezetése alatt. A hajók fele azonban elpusztult a viharokban; a többiek Erik Raudával szerencsésen célhoz jutottak. Most kezdetét vette a szabályszerû telepítés. Kõ és víz hozta fa akadt bõven. Hamarosan kibújtak a "kõházak" a földbõl, úgyhogy az új gyarmat nemsokára egész tekintélyes külsõt kapott. Leif, Erik fia tanulmányutat tett Norvégiába, az anyaországba, és magával hozta az idõközben otthon gyökeret vert kereszténységet. Õ maga keresztelte meg a grönlandi telepeseket. Csak apja, Erik Rauda nem akart tudni az új vallásról, s haláláig há maradt a régi istenekhez, Odinhoz és Thórhoz.
Hogy az izlandi kivándorlók könnyen épített hajóikkal egyáltalában el tudtak jutni a grönlandi partokig, csak úgy tudjuk megmagyarázni, hagy azokban az években a jégviszonyok rendkívül kedvezõek lehettek. Máskülönben a normann vitorláshajõk a jégrajjal szemben egészen tehetetlenek lettek volna. Ellenben Izland és Norvégia közt már akkor valamennyire szabályos hajóközlekedés állott fenn. Majdnem minden élelmiszert az anyaországból hoztak be. Erik Rauda hajóin háziállatok is jöttek Grönlandba, és az ottani telepesek vadászatból és marhatenyésztésbõl éltek. A jégraj útját vágta a megszokott vikingjáratoknak, és Grönland õslakóitól, az eszkimóktól keveset lehetett elrabolni. A nagy, széles vállú normannok az õslakókat "skrrälingjar"-nak, azaz törpéknek nevezték, és kicsinységük és piszkosságuk miatt megvetették õket.
15
Aligha a legderekabb izlandiak voltak azok, akik Erik Rauda hívására Grönlandba mentek, és az új telepítés késõbb is azok közül gyarapodhatott, akiknek okuk volt kibújni a hazai törvény elõl. De a keserves harc a gonosztevõbõl is embert faragott, aki megtanult beilleszkedni a közösségbe. Tulajdonképpen csak Grönland nyugati partja lakható. A rövid nyáron a völgyeket hirtelen serkedõ friss gyep és dús bozót vonja be, sõt finom kis virágok is elõdugják ragyogó színû fejecskéiket; de a szelíd varázs éppen olyan hamar eloszlik. Nagyobb arányú marhatenyésztés nem fejlõdhetik ki a szegényes szénatermés mellett: a tél 10 hónapig tart. A szárazföld belsejét – a legújabb kutatások szerint nem felföld, hanem teknõszerû alföld – belföldi jég borítja, amely 2000 méternél is magasabbra emelkedik, és a keleti parton óriási gleccserekben szakad a tengerbe. Az 1930/31-es német Grönland-expedíció tudott elõször áttelelni a belföldi jégen: vezetõje, Alfred Wegener tanár ott is lelte halálát.
Bár az életfeltételek kimondhatatlanul súlyosak voltak, a normann település nagyon gyorsan fejlõdött. Amikor a két velencei testvér, Nicolo és Antonio Zeno 1389-ben Grönlandba ment, két kerületben, a Keleti és a Nyugati Kerületben – mindkettõ Grönland nyugati partján fekszik – 280 udvarházat, két városszerû telepet s egy székesegyházat találtak 15 templommal és három kolostorral. Egy püspök székelt Gardarban, akit a norvégek küldtek át. A grönlandi püspökségnek 900-tól pusztulásáig 16 püspöke volt. A község a péterfillért és egyéb szolgáltatásait bõrben, halzsírban és rozmárbõr szíjakban fizette meg, ami azt bizonyítja, hogy a fõ jövedelmi forrás a vadászat volt. A velenceiek elmondták, hogy a Szent Tamás-kolostor celláit egy meleg forrás fûtötte, s a szerzetesek fõzésre is használták. Az unartoki thermáknál még ma is ott hevernek a kolostor romjai. Észak felé a normannok nagyon messzire elõnyomultak a part mentén. Még a 72. szélességi fokon is találtak latin felírású rúnaköveket. Délen a régi telepekbõl nagyon sok rom maradt. Hans Egede hittérítõ még egy bronz templomharang maradványait is megtalálta.
A pestist, a fekete halált, amely a XIV. században egész Európát végigpusztította, behurcolták ezekre az északi vidékekre is: rövid idõ alatt kiirtotta a telepet. Aki még életben maradt, lassanként felõrlõdött és teljesen kipusztult az ellenséges õslakókkal, a skrälingekkel vívott harcokban. Az eszkimók régi mondái még ma is énekelnek errõl a háborúról, melyet õseik harcoltak meg a fehérek, a "kublinakok" ellen. E harci mondák mellett fennmaradt egy másik monda is a fehér eszkimókról, akik egészen északon laknak, és talán a régi normannok utolsó leszármazottai. A legújabb idõben Vilhjalmur Stefansson amerikai sarkkutató, úgy látszik, ily halványbõrûekre bukkant. De Grönland földje és az eszkimók a már említett romokon kívül mit sem õriztek meg a régi normann kultúrából.
16
A XIV. században azután teljesen elfelejtették Grönlandot. Norvégia ebben az idõben nehéz harcok után dán uralom alá került. Dán királyok hajókat küldtek, hogy hírt hozzanak a régi grönlandi gyarmatról és hogy megadóztassák a lakosokat. Így indult el Grönlandba Magnus Heinsen, a "híres tengeri kakas", II. Frigyes dán király megbízásából. A partot ugyan megpillantotta, – õ legalábbis azt gondolta – de csak nagy távolságból: a jégraj elzárta útját. Visszatérése után azonban azt erõsítgette, hegy tenger alatti hatalmak vagy egy "mágneshegy" tartóztatták fel. Így süllyedt vissza a zöld sziget a középkori monda alkonyába.
Az elsõ, aki megpillantotta Grönlandot, az arktikus szárazföldet, normann volt, a X. század elején vetette oda a vihar. Követõje Erik Rauda, a Vörös, Izlandról, a normann gyarmatról; gyilkosság miatt számûzték, és ezért új hazát kellett keresnie. Találomra északra hajózott és 982-ben idegen partra ért, melynek szigetei és elõhegységei mögött zöld vidék ragyogott. Itt maradt három évig, azután a honvágy vagy a magányosság borzalma visszaûzte Izlandba. Annyit beszélt társainak az újonnan felfedezett zöld vidékrõl, hogy felébredt a kivándorlási láz, és már a következõ évben 25 hajó indult el oda Rauda vezetése alatt. A hajók fele azonban elpusztult a viharokban; a többiek Erik Raudával szerencsésen célhoz jutottak. Most kezdetét vette a szabályszerû telepítés. Kõ és víz hozta fa akadt bõven. Hamarosan kibújtak a "kõházak" a földbõl, úgyhogy az új gyarmat nemsokára egész tekintélyes külsõt kapott. Leif, Erik fia tanulmányutat tett Norvégiába, az anyaországba, és magával hozta az idõközben otthon gyökeret vert kereszténységet. Õ maga keresztelte meg a grönlandi telepeseket. Csak apja, Erik Rauda nem akart tudni az új vallásról, s haláláig há maradt a régi istenekhez, Odinhoz és Thórhoz.
Hogy az izlandi kivándorlók könnyen épített hajóikkal egyáltalában el tudtak jutni a grönlandi partokig, csak úgy tudjuk megmagyarázni, hagy azokban az években a jégviszonyok rendkívül kedvezõek lehettek. Máskülönben a normann vitorláshajõk a jégrajjal szemben egészen tehetetlenek lettek volna. Ellenben Izland és Norvégia közt már akkor valamennyire szabályos hajóközlekedés állott fenn. Majdnem minden élelmiszert az anyaországból hoztak be. Erik Rauda hajóin háziállatok is jöttek Grönlandba, és az ottani telepesek vadászatból és marhatenyésztésbõl éltek. A jégraj útját vágta a megszokott vikingjáratoknak, és Grönland õslakóitól, az eszkimóktól keveset lehetett elrabolni. A nagy, széles vállú normannok az õslakókat "skrrälingjar"-nak, azaz törpéknek nevezték, és kicsinységük és piszkosságuk miatt megvetették õket.
15
Aligha a legderekabb izlandiak voltak azok, akik Erik Rauda hívására Grönlandba mentek, és az új telepítés késõbb is azok közül gyarapodhatott, akiknek okuk volt kibújni a hazai törvény elõl. De a keserves harc a gonosztevõbõl is embert faragott, aki megtanult beilleszkedni a közösségbe. Tulajdonképpen csak Grönland nyugati partja lakható. A rövid nyáron a völgyeket hirtelen serkedõ friss gyep és dús bozót vonja be, sõt finom kis virágok is elõdugják ragyogó színû fejecskéiket; de a szelíd varázs éppen olyan hamar eloszlik. Nagyobb arányú marhatenyésztés nem fejlõdhetik ki a szegényes szénatermés mellett: a tél 10 hónapig tart. A szárazföld belsejét – a legújabb kutatások szerint nem felföld, hanem teknõszerû alföld – belföldi jég borítja, amely 2000 méternél is magasabbra emelkedik, és a keleti parton óriási gleccserekben szakad a tengerbe. Az 1930/31-es német Grönland-expedíció tudott elõször áttelelni a belföldi jégen: vezetõje, Alfred Wegener tanár ott is lelte halálát.
Bár az életfeltételek kimondhatatlanul súlyosak voltak, a normann település nagyon gyorsan fejlõdött. Amikor a két velencei testvér, Nicolo és Antonio Zeno 1389-ben Grönlandba ment, két kerületben, a Keleti és a Nyugati Kerületben – mindkettõ Grönland nyugati partján fekszik – 280 udvarházat, két városszerû telepet s egy székesegyházat találtak 15 templommal és három kolostorral. Egy püspök székelt Gardarban, akit a norvégek küldtek át. A grönlandi püspökségnek 900-tól pusztulásáig 16 püspöke volt. A község a péterfillért és egyéb szolgáltatásait bõrben, halzsírban és rozmárbõr szíjakban fizette meg, ami azt bizonyítja, hogy a fõ jövedelmi forrás a vadászat volt. A velenceiek elmondták, hogy a Szent Tamás-kolostor celláit egy meleg forrás fûtötte, s a szerzetesek fõzésre is használták. Az unartoki thermáknál még ma is ott hevernek a kolostor romjai. Észak felé a normannok nagyon messzire elõnyomultak a part mentén. Még a 72. szélességi fokon is találtak latin felírású rúnaköveket. Délen a régi telepekbõl nagyon sok rom maradt. Hans Egede hittérítõ még egy bronz templomharang maradványait is megtalálta.
A pestist, a fekete halált, amely a XIV. században egész Európát végigpusztította, behurcolták ezekre az északi vidékekre is: rövid idõ alatt kiirtotta a telepet. Aki még életben maradt, lassanként felõrlõdött és teljesen kipusztult az ellenséges õslakókkal, a skrälingekkel vívott harcokban. Az eszkimók régi mondái még ma is énekelnek errõl a háborúról, melyet õseik harcoltak meg a fehérek, a "kublinakok" ellen. E harci mondák mellett fennmaradt egy másik monda is a fehér eszkimókról, akik egészen északon laknak, és talán a régi normannok utolsó leszármazottai. A legújabb idõben Vilhjalmur Stefansson amerikai sarkkutató, úgy látszik, ily halványbõrûekre bukkant. De Grönland földje és az eszkimók a már említett romokon kívül mit sem õriztek meg a régi normann kultúrából.
16
A XIV. században azután teljesen elfelejtették Grönlandot. Norvégia ebben az idõben nehéz harcok után dán uralom alá került. Dán királyok hajókat küldtek, hogy hírt hozzanak a régi grönlandi gyarmatról és hogy megadóztassák a lakosokat. Így indult el Grönlandba Magnus Heinsen, a "híres tengeri kakas", II. Frigyes dán király megbízásából. A partot ugyan megpillantotta, – õ legalábbis azt gondolta – de csak nagy távolságból: a jégraj elzárta útját. Visszatérése után azonban azt erõsítgette, hegy tenger alatti hatalmak vagy egy "mágneshegy" tartóztatták fel. Így süllyedt vissza a zöld sziget a középkori monda alkonyába.
Aggyisten!
Bocs, hogy belepofázok, nem tudod rosszul. Az ottani éghajlat enyhébb volt, kevesebb jéghegy akadályozta a hajózást. A dánok által alapított püspökség a 15-16sz. fordulójáig fönnállt. Az ottani viking telepeknek tudtommal a kis-jégkorszak vet véget fokozatosan.
Bocs, hogy belepofázok, nem tudod rosszul. Az ottani éghajlat enyhébb volt, kevesebb jéghegy akadályozta a hajózást. A dánok által alapított püspökség a 15-16sz. fordulójáig fönnállt. Az ottani viking telepeknek tudtommal a kis-jégkorszak vet véget fokozatosan.
Igen, de az a tény hogy akkor arra képesek voltak rendszeresen hajózni, letelepedni és ott megélni, azt jelenti, hogy melegebb volt az éghajlat, nem?
Szerintem az akkori mezõgazdasági szinvonal Grönland jelenlegi éghajlata mellett nem adna annyi élelmet, ami elég lenne.
Vagy rosszul tudom?
Szerintem az akkori mezõgazdasági szinvonal Grönland jelenlegi éghajlata mellett nem adna annyi élelmet, ami elég lenne.
Vagy rosszul tudom?
A jégtakarók mérete még valóban nem csökkent "példátlan" mértékben, a "kis jégkorszak" elõtt akár a mainál is kisebbek lehettek a gleccserek. Az átlaghõmérséklet (akár Európában, akár globálisan) viszont a becslések szerint már eléri, sõt meghaladja az akkori értékeket. A látszólagos ellentmondás oka az lehet, hogy a nagy jégtömegek nem tudnak pár év alatt megolvadni, így viszonylag lassan, késleltetve reagálnak a klíma megváltozására.
Illetve azt se feledjük, hogy a gleccserek mérete a T mellett a csapadéktól is függ. Ha telente több hó hullik le a hegységben, akkor a jég az átlaghõmérséklet emelkedése ellenére is gyarapodhat, a szárazabb klíma viszont csökkenõ T mellett is a jég fogyásához vezethet. A csapadékra pedig nagyon-nagyon bizonytalanok az 1000 évre visszamenõ becslések.
Grönland egykori "zöldsége" egyébként nem igazán komoly különbség a mai állapothoz képest; a sziget nagy részét akkor is lefedte a jégsapka, hiszen az több millió éves, 3 km vastag, a déli partvidékeken pedig most is zöldell nyaranta a fû. (Erdõk 1000 éve sem voltak.) Egyes, ki tudja, mennyire komoly vélemények szerint a névadás inkább a viking felfedezõk költõi túlzása lehetett, amivel az "otthoniakat" Grönlandra kívánták csábítani.
Illetve azt se feledjük, hogy a gleccserek mérete a T mellett a csapadéktól is függ. Ha telente több hó hullik le a hegységben, akkor a jég az átlaghõmérséklet emelkedése ellenére is gyarapodhat, a szárazabb klíma viszont csökkenõ T mellett is a jég fogyásához vezethet. A csapadékra pedig nagyon-nagyon bizonytalanok az 1000 évre visszamenõ becslések.
Grönland egykori "zöldsége" egyébként nem igazán komoly különbség a mai állapothoz képest; a sziget nagy részét akkor is lefedte a jégsapka, hiszen az több millió éves, 3 km vastag, a déli partvidékeken pedig most is zöldell nyaranta a fû. (Erdõk 1000 éve sem voltak.) Egyes, ki tudja, mennyire komoly vélemények szerint a névadás inkább a viking felfedezõk költõi túlzása lehetett, amivel az "otthoniakat" Grönlandra kívánták csábítani.
Ha a konkrét lelet újdonságnak is számít, a következtetés "csak" a sokadik megerõsítése annak, hogy akkoriban sokkal enyhébb volt a sarkvidékek klímája. Az Antarktisz jégsapkája mintegy 32-34 millió éve kezdett kialakulni, amikor a kontinens "rácsúszott" a Déli-sarkra, az északi jégtakarók pedig még késõbb, 4-5 millió éve képzõdtek. Korábban az volt a sarkok lehûlésének fõ akadálya, hogy nem voltak a közelükben kiterjedt szárazföldek. Így egyrészt a tengeráramlások melegebb vizet szállíthattak oda; másrészt a vízfelszín eleve nehezen húl le, hiszen az albedója kicsi, fajhõje nagy, és persze nem tud rajta felhalmozódni a hó, amibõl egy jégsapka összeállhatna.
És valóban, a Föld történetének nagy részében (85-90 százalékában) hasonló volt a helyzet: nem volt jégtakaró a sarkokon, így jóval enyhébb volt az ottani klíma. Ezért a szakma egyöntetûen azokat az idõszakokat nevezi jégkorszaknak, amikor van sarki jégsapka - az elmúlt 1-2 millió év kiugróan hideg periódusai (a köznyelvi "jégkorszakok") pedig a jégkorszakon belüli ún. glaciálisok.
És valóban, a Föld történetének nagy részében (85-90 százalékában) hasonló volt a helyzet: nem volt jégtakaró a sarkokon, így jóval enyhébb volt az ottani klíma. Ezért a szakma egyöntetûen azokat az idõszakokat nevezi jégkorszaknak, amikor van sarki jégsapka - az elmúlt 1-2 millió év kiugróan hideg periódusai (a köznyelvi "jégkorszakok") pedig a jégkorszakon belüli ún. glaciálisok.
Én úgy tudom, hogy eleve csak a 4 és fél milliárd év egy kis részében volt jég a sarkokon, ezért van aki úgy definiálja a jégkorszakot, hogy jég van a sarkokon.
Másik kérdés: hogy viszonyul a mostani éghajlat és jégtakaró a kis-jégkorszak elõttihez?
A Pireneusokban lévõ gleccserek drasztikus fogyásáról olvastam egy cikket és abban az áll, hogy nem történik más, "csak" a kis-jégkorszak elõtti állapot áll vissza, mert az összes gleccser akkor - mármint a kis-jégkorszakban - keletkezett, az 1300-as évek elején még egy sem volt belõlük.
Nem lehet hogy másutt is "csak" ennyi történik egy ideig még? (pl Grönland is zöldebb volt sokkal úgy ezer éve)
Másik kérdés: hogy viszonyul a mostani éghajlat és jégtakaró a kis-jégkorszak elõttihez?
A Pireneusokban lévõ gleccserek drasztikus fogyásáról olvastam egy cikket és abban az áll, hogy nem történik más, "csak" a kis-jégkorszak elõtti állapot áll vissza, mert az összes gleccser akkor - mármint a kis-jégkorszakban - keletkezett, az 1300-as évek elején még egy sem volt belõlük.
Nem lehet hogy másutt is "csak" ennyi történik egy ideig még? (pl Grönland is zöldebb volt sokkal úgy ezer éve)
Érdekes hír:
Kutatók egy 55 millió éves õserdõ fosszilis maradványait fedezték fel a kanadai sarkvidéken, Ellesmere Island-en. A fák némelyike még ma is csaknem ugyanúgy áll, mint 55 millió évvel ezelõtt, amikor egy sürü õserdõ terült el ezen a területen. A tercier-kori õserdõ maradványai kb. 1,5 m magasak, mellettük 10 m hosszú törzsek hevernek a talajon. A kutatók beszámolója szerint a fosszilis fa olyan jó állapotban van, hogy a fák évgyürüi is felismerhetõk.
Noha ez a terület 55 millió évvel csaknem ugyanennyire fent északon terült el, a fák jelenléte arra utal, hogy akkortájt világszerte egy a mainál sokkal melegebb klíma uralkodott, a sarkvidékek jégmentesek voltak.
Kutatók egy 55 millió éves õserdõ fosszilis maradványait fedezték fel a kanadai sarkvidéken, Ellesmere Island-en. A fák némelyike még ma is csaknem ugyanúgy áll, mint 55 millió évvel ezelõtt, amikor egy sürü õserdõ terült el ezen a területen. A tercier-kori õserdõ maradványai kb. 1,5 m magasak, mellettük 10 m hosszú törzsek hevernek a talajon. A kutatók beszámolója szerint a fosszilis fa olyan jó állapotban van, hogy a fák évgyürüi is felismerhetõk.
Noha ez a terület 55 millió évvel csaknem ugyanennyire fent északon terült el, a fák jelenléte arra utal, hogy akkortájt világszerte egy a mainál sokkal melegebb klíma uralkodott, a sarkvidékek jégmentesek voltak.
Természetesen csak átmenetileg, és csak akkor, ha olcsóbb lesz, mint a kibocsátás-csökkentési portfolió többi eleme. Egyelõre a szén-dioxid elkülönítése okozza a legtöbb gondot, ugyanis nagy az energiaigénye. Az pedig csak álom, hogy már meglévõ szenes erõmûvek kéményére rákötik, és már mehet is a föld alá. Középtávon csak a kifejezetten ezzel a technológiával készült erõmûveknek lesz lehetõsége mozgolódni. (oxyfuel, és egyéb pre-combustion trükkök, szénelgázosítás, stb.) Az, hogy mikor éledhetnek fel ezek, és mennyi idõre, az majd a szén-dioxid kvótaárától függ (az elhárítási költségtõl). Lehet, hogy ez az ideiglenes idõtartam megújulós technológia árzuhanása, és a kvótaárak miatt akár zéróra is rövidülhet. Nem véletlen, hogy egyelõr mindenki csak tájékozódik, kivár. (egy-két pilóta-projekt fut csupán az EU-ban)
Na, mr valami végre. Szerintem a jövõre nézve ez is egy alternatíva lehet.
Ezek a greenpeace-esek...
Ezek a greenpeace-esek...
Úgy értettem, hogy mivel legalább 10GW-os lesz vszleg, kényelmesen bírni fogja. Egyébként meg inkább 8, mivel már most is 6.3-nál járunk.
Most épp 5792 MW, 49.998 Hz "mellett"
Most épp 5792 MW, 49.998 Hz "mellett"
Utolsó észlelés
Térképek
Radar
Aktuális hõmérséklet
Aktuális szél
Utolsó kép
Időjárás-változás | 2025-07-14 10:51
Szabályzat