2025. augusztus 22., péntek

Meteorológiai esélylatolgatások

Adott napon: 
Keresés:
#67303
Szellemes! Így is felfoghatjuk persze a dolgot. Amit azonban most mutat a GFS, az az, hogy aug. 30.-ról 31.-re mégiscsak átvonul felettünk egy hidegfront. Minthogy 10 napon belül van, ez komolyan vehetõ, nagy valószínûséggel bekövetkezik. Még ha gyenge lesz is, a megelõzõ vadorzó hõséget tekintve valószínûleg megfelel majd az évszakváltó kritériumainak. Ezután -jelen futás szerint- anticiklon, visszamelegedés látszik, de feltehetõen már nem 35 fokokra. Mindenképp hangsúlyozni kell, hogy ez utóbbi már ûrtávlat, annak teljes bizonytalanságával.
#67302
Utólag belegondolva tényleg bejött az évszakváltás augusztus közepén, így nem hiába hoztátok szóba nap, mint nap: az eddig tartó "tingli-tangli, õszi-tavaszi mix" idõjárásból átmentünk a nagybetûs nyárba. nevet
#67301
A legutóbbi GFS futásban az Anarki-féle kimenetel felé billent a mérleg nyelve: eszerint a poláris légtömegek jelentéktelen expanzió után visszaszorulnának északra, Európa k-ék-i része felett óriási kiterjedésû, 1030 hepás AC épülne fel szeptember elsõ napjaiban. Az említett AC és az atlanti ciklonok közös áramlásában délnyugatról hamarosan újra megindulna a melegnyelv a kontinens közepe felé. Ha ez a verzió realizálódna, akkor még szeptember közepén is valószínûleg telivér strandidõ lenne nálunk, s szó sem lehetne évszakváltó hidegfrontról. Megjegyzem, tegnapelõtt volt már hasonló futás, úgyhogy nem lehet vállrándítással elmenni a dolog mellett.
Nagyon igaza volt Ferrinek, mikor azt írta, hogy kétféle irányba fejlõdhet tovább a makrocirkuláció: vagy ki-kiújuló elõoldali helyzet, gyakori délnyugati áramlás, ennek következtében a késõnyári hõség lassú átfejlõdése vénasszonyok nyarává -vs. makroszinoptikai átrendezõdés, hirtelen õszire forduló idõ. A modell pontosan e két lehetõség között látszik ingadozni. Jövõ hét közepére a kérdés el fog dõlni, addig érdemes szorgalmasan figyelni a modelleket.
#67300
Egyáltalán nem keserû -pontosabban: savanyú- a szõlõ. Pont én vagyok az, aki néhány hete már mondogatja, hogy az augusztus eleji szokatlan lehûlés után feltehetõleg igazi nyarat hoz a hónap vége (s ez nem is baj). Úgyhogy ha nekem adresszáltad ezt a szõlõ-dolgot, hát rossz ajtón kopogtattál.
Az igaz, ilyen vadmelegre nem számítottam, de ez jelen pillanatban még csak prognózis, majd egy hét múlva lehet verifikálni.
Ez után a kis, társalgó-ízû bevezetés után nézzük a komoly dolgokat. Azt írod, az idei felállás picit se hasonlít a tavalyira (Ezúttal tekintsünk el attól, hogy ûrtávlati dolgokról beszélünk, a szóban forgó szinoptikai képek a messzi jövendõ méhében szunnyadnak -sõt, realizálódásuk több, mint kétséges) Dehogyisnem hasonlít! Egy éve is mély ciklon alakult ki a Skandináv-félszigettõl északkeletre, tõle nyugatra az Északatlantika és Grönland felett erõsödõ anticiklonnal. Az ilyen cirkulációs kép természetesen magában hordozza a sarki légtömegek délre helyezõdésének a VALÓSZÍNÛSÉGÉT
(és nem a bizonyosságát!) Tavaly ez nagyon bejött, a poláris levegõ "telibe kapott" minket olyannyira, hogy az általa generált mediciklon felettünk dühöngte ki magát sok esõt, igen hûvös idõt okozva szeptember elsõ napjaiban. Egy szóval sem állítom, hogy most is pontosan ez lesz. A poláris légtömegek gyakran kanyargós utakon érnek el hozzánk, ha elérnek egyáltalán. A cirkuláció nem várt figurát is felvehet. Mindenesetre, ha megkukkantod a GFS legfrissebb futását, azt fogod látni, hogy az északon "vonagló" hidegtömeg szept. 3-4.-re megközelít minket, az azt körülvevõ "hûvös" izotermák bizony fölénk helyezõdnek.
A makroindexeket (nyilván az AO-ra és a NAO-ra gondolsz) most nem néztem. Azt látom, hogy az azori elég fejlett, tartós az 1020-1025 hepájával. Ellenben a grönlandi AC is erõsödik: hamarosan 1020 ill. 1025 hepás lesz ez is (sõt, tegnapi GFS futás 1035-re növelte). Úgy látszik, a szubtrópusi és a poláris légtömegek expanzív hajlama nagyjából egyforma.
A szeptemberrõl határozott dolgokat állítani most még nagy merészség volna. Legfeljebb azt valószínûsíthetjük, hogy a hónap elején lesz egy többé-kevésbé hûvös idõszak, mely határvonalat képez a mostani nyár, és a késõbbi, esetleges "vénasszonyok nyara" között. A közép-kelet-európai "gerincesedés" egyébként õsz elején nemritkán fordul elõ, "végtelenített" elõoldalt, szeptemberi (október eleji) strandidõt okozva nálunk. Ilyenkor a stabil AC tõlünk keletre és délre helyezkedik el. Ennek most csak halvány jelét látom makacs északkelet-európai (tehát nem típusos helyen levõ) anticiklon formájában. Egyébként az idei nyár nyaktörõ hõmérsékleti hullámvasútjának figyelembe vételével alig hihetõ, hogy a hõmérsékletgörbe most váratlanul "kisimul", s hullámvölgyek nélküli, tartós meleg vegye kezdetét.
#67299
Így átnézve szerintem picit sem hasonlít, még 1 héttel hamarabb nézve sem.
Ugyan hidegfrontok vannak a következõ 384 órában, de egyiket sem nevezném évszakváltónak. A makroindexek pedig arra engednek következtetni, hogy a tényleges évszakváltás még messze, látóhatáron kívül van.

Amikor már sokan leírták a nyarat, akkor jön az utóbbi éveket is megszégyenítõ hõség, csak hogy még keserûbb legyen a szõlõ.
Egy kicsit olyan érzésem van ezzel kapcsolatban, mint a múlt téli szezonnal. Január közepétõl keresztülhúzta az idõjárás pár ember számításait. A nyár is ugyanez...
Hát van ez így, a hosszútáv veszélyes.

A CFS-t pedig meg kell dícsérni, mert már érthetõ, hogy miért ragaszkodott az augusztusi pozitív anomáliához. Ha a szeptemberi térképet vizsgálom, akkor bizony továbbra is benne van a pakliban a közép-, kelet-európai "gerincesedésre" való hajlam, ami továbbra is magában hordozza a kellemesen meleg idõjárás lehetõségét, persze 33 fok feletti kánikulákat nem várok, de 30 fok körül még bõven lehetünk.
#67296
Valóban, szépen bejön a "pótnyár", ahogy azt sejteni lehetett. Az északkelet-európai ill. az északatlanti alacsony nyomás között anticiklon épül ki és erõsödik meg, ennek keleti oldalán dél felé törõ hideglevegõbõl nem részesülünk, az a Fekete-tenger irányába mozog. Az északnyugati ciklonrendszer elõoldala viszont jól "felhúzza" az afrikai meleget, rajtunk keresztül, egészen Észak-Skandináviáig. A hõségizotermák egyértelmûen felettünk lesznek, az ECMWF szerint a 20 fokos T850 is be-befigyel. Ebbõl hõségnapok sorozata néz ki, és szinte bizonyos, hogy az ország "hagyományosan" meleg részein egy-egy forrónap is lesz.
Ennyi a dolog bíztató része a meleget, a kései nyaralást szeretõk részére. Most pedig nézzük a dolog másik felét, ami ettõl gyökeresen különbözõ: augusztus legvégétõl (30-31.) drasztikusan erõsödik a hidegbázis, ezt már több napja változatlanul mutatja a GFS. Szeptember másodikára felépülõben van a grönlandi magasnyomás a már néhány nappal elõtte Skandinávia északi részén, valmint a Barents-tengeren megjelent anticiklonnal egyetemben. A ciklonok ettõl délre, hosszan elnyúló övben helyezkednek el Izlandtól a Brit-szigeteken át egészen Északkelet-Európáig. Közép-Európa fölött nyugati légáramlás alakul ki, a légnyomás 1015 hpa-ra süllyed. Véleményem szerint ebben a helyzetben nem lehet "megúszni" az erõs hidegfrontot, mely nagyjából szept. 5-6.-ra várható jelen állás szerint. Végül meg kell említeni, hogy az eddigi történések eléggé hasonlítanak a tavalyi nyárvég eseményeihez, csak késõbb következnek be egy jó héttel. laza hideg
#67295
Úgy látom a modellek kezdenek magukhoz térni:-) Nagyon stabil és jó erõs azori barátunk ismét bedob egy pakli forró kártyát a pókerasztalra, és szépen fûti a kedélyeket:-) Szeptemberig jó eséllyel nyár lesz, kõ-kemény nagy betûs nyár, végre, ez a szép!
Északkeleten és délnyugaton is anticiklon tevékenykedik egyik nem engedi a meleg légtömeget tovább, a másik viszont egy ciklonrendszer elõterében szépen nyomja fel egészen a Skandináv-félszigetig. Ez a forró öv jó esélyt teremt az utolsó nagybetûs nyári dobásnak. Így rekord megdõlése is benne vagyon a pakliban:-)
Most még egy gyenge front hûti a kedélyeket de aztán ahogy Derick mondaná nincs pardon, indul a móka és kacagás, igazi nyaralás még a nyaralóknak:-) Aztán egy nagy szórás látszik a fáklyán ez sejtet valamit, lehet a melegnek a hónap végére iskolakezdésre vége is lesz. Ilyen esetekben ez könnyen bekövetkezhet. Azonban mivel nagyon stabil és erõs a meleg bázis délen ezért még szeptemberben is lesz szép idõ ebben biztos vagyok, hogy milyen mértékû, ez majd elválik.
Egyszóval indul az utolsó nagy hõhullám roham ez már borítékolható, mértéke kérdéses, tartóssága valószínû, hogy jó 10-12 nap. Nem kell megijedni ebben benne van már a mai nap is, így a kis frontos felfrissülés még jól is fog jönni. Így augusztus jó 1-1,3 fokos pozitív anomáliával is zárhat az nyár kb 0,4 -1,3 fokos pozitív anomáliát is hozhat országosan, és nagyjából átlagos csapadékú, bár augusztus elég száraznak néz ki. Nálam eddig 4,8 mm hullott és ez nem sokkal fog gyarapodni várhatóan, talán az utolsó napokban. Hajrá nyár mindörökké!!!:-)
#67294
Sajnálatos módon itt tovább folytatódik a szárazság. A hónap utolsó napjaira csillan föl némi csapadékremény, a GFS modell 80 lehetõsége egyesítve: Link . Az ECMWF 10 napos elõrejelzése már vagy a hatodik frissülés óta 0 mm-t jelez: Link
DK-en nem kell bedõlni a záport zivatart jelzõ médiáknak, locsolni kell továbbra is!
#67293
Majd három hónap után újra itt (remélem nem zavarok).
Elõször is, egyetértek az elõttem szólóval, öröm ránézni a fáklyára, ritka, hogy 10napig semmi jelet nem ad csapadékra (nekem a hõmérséklet másodlagos).

Másodszor, a március 30-i körvonalazásom ( Link ) nagyjából ült, és a május közepi tavalyinál szerényebb "vízözön" is, bár a július majdnem rácáfolt, ám elõzmény és következmény nélkül szerencsére kiterjedt és rendkívüli helyzetet nem jelentett.
A március végi körvonalazásom ellentettje következik, ennek lezárultát lehet észrevenni. hála Isten a légköri szufla hamar kimerült.
A hónap folyamán erõsödõ kontinentális magasnyomás a medencei (száraz) jelleget, a klasszikus, viszonylag nyugodt (késõ) õszbe hajlást vélem körvonalazni.
#67292
Nagyon tetszik a fáklya a jövõhétre nézve, lesz itt még nyár hál' Istennek! nevet Link
#67291
Én nem beszélek semmiféle definició szerinti "évszakváltó" frontról, hanem egyszerûen nyár végi erõs lehûlésrõl, mely az évek többségében azért tetten érhetõ. Nos, ez ha távolról és egyelõre halványan is, de már körvonalazódik. A GFS igaz, ûrtávlatban, de makacsul, sokadik futásban mutat egyfajta makroszinoptikai váltást augusztus legvégén. Erõsen kimélyült ciklon látható a Skandináv-félszigettõl hol északkeletre, hol északra, tõle nyugatra fejlett anticiklonnal Grönland felett (pl. tegnap délelõtt ezt 1045 hepásra mutatta a modell -ez nyilván túlzás).
A hideglevegõ pályáját is hol nyugatabbra, hol keletebbre helyezi, a legfrissebb verzió szerint ez szept. 2.-ig még nem éri el Közép-Európát. A lényeg az, hogy augusztus 30-31.-re a hidegbázis feltûnõ megerõsödésével, a poláris légtömegek határozott délebbre helyezõdésével számol. Mindebbõl arra következtetek, hogy valamikor szept. 5. környékén (+/- 2 nap) markáns lehûlés következik be nálunk, mely könnyen lehet, megfelel majd a Derick-féle kritériumoknak.
A helyzet eléggé hasonlít a tavalyira, csak késõbb alakul ki. Hasonlít továbbá az 1996 -os szeptember eleji hidegfrontra, s talán az 1977-re is. Mindezekben közös, hogy augusztus harmadik dekádjának nyárias idõjárása után komoly fordulat következett be szeptember elsõ dekádjában.
#67290
Meglátásom szerint 70-80 % szept 4-5. i (Vizcayai) ciklon lehet annyira erõs, hogy évszakváltónak lehet majd nevezni, de ez értelmezés kérdése, mert kb ekkortól lehet 1 hét hûvös idõszak, viszont legalább hó közepéig még országosan is legalább(!) 1-2 nyári nap benne van a pakliban, mondjuk azt, hogy az elsõ komolyabb szeptemberi lehülést követõen már vénasszonyok nyara lenne még akkor is, ha a hûvös periódus hamar tovaszállna...
Az erõsebb hf esélye 25 e táján sem elhanyagolható kb 40%, de ez talán elég korai lenne ahhoz, hogy még esélyes visszamelegedés (25-30 fok) a hónap fordulójáig vagy szept. elejére ami kb 60% ilyen forgatókönyv esetén is tapasztalataim szerint.
#67289
Ez egy futás, még nem valószínû forgatókönyv. Ugyanis eleinte északon, majd északkeleten is egy hosszú magasnyomás alakul ki ami nem engedi a hûvös szeleket a kontinens belsejébe. Az ECMWF azzal a gondolattal játszott el, hogy ezt a ciklonok széttörik 25. körül. Viszont figyelemre méltó északon a hidegbázis gyors növekedése. Ez okozhat már kellemetlen meglepetést akár szeptember elsõ napjaiban is. Addig ha minden jól megy kisebb frontok érintenek mindössze, ennek ellenére marad a többnyire száraz, napos, meleg nyári napok sorozata idõnként kánikulával. Azonban még 25. is messze van, picit erõsebb ciklon vagy gyengébb anticiklon és borulhat minden, már idén átvert egyszer az idõjárás júliusban:-)
#67288
Az ECM legfrissebb futásán elõször körvonalazódik egy markánsabb hf aug. 25. körül, nekem kicsit a szituáció hasonlít a tavalyi évszakváltóra, de idén ezt még nem nevezném annak...
#67287
Továbbra is tartom a szeptember 10-12 -i idõpontot mint évszakváltót... Inkább 12.. laza laza 8
#67286
Az a mondat csak egy kis fricska volt részemrõl, egy innen már törölt "párbeszéd" utózöngéjeként. nevet Ferde tükör az elvakult szubjektivitásnak.
#67285
A részletek egy másik témakörbe tartoznak, ám ha már %-okban vesszük a dolgot: szerinted hány %-os esélye van egy "kis jégkorszak" bekövetkezésének, és kb. (+- 3 év) mikor kezdõdne ez?
#67284
Nos, a 17-i frontból 15-16 lesz, a 22-i frontból pedig 20-21, de asszem ennyi belefér ezen az idõtávon.

Mindkettõ elég gyengének ígérkezik, tehát ezt is sikerült eltalálni, ám úgy néz ki, hogy a "megérzés" nem lesz teljesen helytálló, mert nem mérsékelten meleg idõ lesz, hanem majdhogynem kánikula. A közelgõ kis jégkorszak ellenére. kacsint

Tehát:

1. A mai/holnapi frontátvonulást fokozatos melegedés követi, de igazából kedden-szerdán sem kell dideregnünk. Pénteken tetõzik a melegedés, ekkor biza akár a 20 fokos T850 is bejöhet az országba, így aztán a 35 fok bõven meglehet néhány helyen.

2. Valószínûleg a hétvégi frontot sem fogjuk évtizedekig emlegetni, utána pedig ismét nyár lesz, legalább 26-ig. Ezen idõszakban szintén fennáll a 35 fokos abszolút max. lehetõsége, de ere már nem vennék mérget.

3. 27-28 környékén valószínûleg ismét jön egy front, hogy utána mi lesz, arról nekem kétféle elképzelésem van:

a.) ez a front sem lesz komolyabb, mint társai, távoztával ismét kapjuk az afrikai meleget, lévén a makrohelyzet jelentõsen nem változik, vagyis azori AC, északatlanti ciklonok, a többit meg látjuk már hetek óta; erre 60-70 %-ot adok;
b.) az azori AC ÉK felé húzódik, a Brit-szigetek környékére és észak felõl komolyabb, mondjuk a júliusival egyeztethetõ hidegöblítést kap a kontinens középsõ része; erre 30-40 %-ot adok; ebben az esetben jó pár hûvösebb nap összejöhetne, ám még akkor sem írnám le a nyarat, nem fogadnék rá, hogy az évszakváltás bekövetkezne augusztusban.
#67283
Ez az ÉVF-s dolog csak játék, bárki szabadon eljátszhat ezzel, nincs definíciója. vidám Én azért bízok benne, h így vagy úgy, de lesz legalább egy kis -akár csak a talajon analizálható- gyenge hf, ami mögött már nem lesz olyan meleg a következõ 8 hónapban, mint az elõtte lévõ két napon. hideg Nem lepõdnék, meg ha a késõbbiekben a 27-e utáni ens kép kedvezne ennek a bizonyos frontnak. Mindemellett minél tovább kitart a masszív átlag feletti T-vel jellemzett idõ, annál nagyobb eséllyel lehet egy aug végi szept eleji front évszakváltó. Azt pedig tudjuk, h a melegnek mindig egy front a vége, vagy így, vagy úgy... nevet
#67282
A laikusok bátorságával én még merészebben fogalmazok laza
Jó esélyt látok arra, hogy 1994-hez és 2003-hoz hasonlóan szeptember 15-e utánra maradjon az ÉVF. Ha lesz egyáltalán, mert 10 évenként elõfordul, hogy nincs is markáns ÉVF, csupán fokozatosan az egyre kevesebb napsütéses óra hatásaként csökken a Tmax és a napi átlag.
Ilyen helyzetekben akár októberig is elhúzódhat a váltás, ahogy Lász-kolléga a visszatekintõ fórumban 1932-re és 35-re felhívta a figyelmet.
Ráadásul 94-ben és 2003-ban - az utóbbi 22 év során ebben a két esztendõben volt csupán szeptember 2. felében a váltás - augusztus 15-én elég hasonló makrohelyzet alakult ki.
Összefoglalva:
Még korai bármit kijelenteni, de egyre nagyobb az esélye a szeptemberi ÉVF-nak, amit statisztika, makrohelyzet-összehasonlítás és a jelenlegi fáklya is támogat. Ennek ugyan még mindig csupán 30-40 %-ot adnék, ám ez már nagyon magas ahhoz képest, hogy múlthéten augusztus 26-28-a közötti idõszak tûnt esélyesnek kacsint
#67281
Egyelõre nagyjából elégedett vagyok a latolgatásaimmal Link ill. Link . szegyenlos

Tegnap elkezdõdött, az a -talán- szezonzáró- kisebb-nagyobb megbicsaklásokkal tarkított- több helyen kánikulai sorozat aminek még nem nagyon látjuk a végét. Idõnként és helyenként a forró(Tmax:~35 fok) nap(oka)ot sem zárom ki.
Az elõrejelzések alapján 25-27-ig nem valószínû az ÉVF érkezése, és addig túlnyomórészt átlag fölött vagy max átlag körül lesz a T. AC, gerinc, érintõ ( vagy inkább "súrolós" laza ) frontokal tarkított idõ a legvalószínûbb. Emiatt -ha jelentõs változás nem áll be a makroképben- nagy, tartós esõzés nem valószínû.

Ha jelentõs változás nem áll be akkor az augusztus bizonytalan mértékben, de átlag fölötti T-vel és átalag körüli(+/-10%) vagy átlag alatti csapadékkal(átlag 70-80%-a körül) végezhet. A csapiban természetesen a szokásos óriási területi szórás mellett. A nyár(jún+júl+aug) így enyhén pozitív T anomálival (tipp: +0.5..+0.8 fok), míg a csapadék átlag körül(90-100% között) végezhet. Az idõjárás a változtatás jogát fenntartja! laza
#67280
Örülök, hogy bejönni látszik Thermometer kolléga egyik régebbi latolgatása, miszerint az augusztus elsõ harmadában újfent jelentkezõ masszív lehûlés megnöveli a hónap második felében, illetve utolsó harmadában jelentkezõ meleghullámok valószínûségét. A modelleket áttanulmányozva ennek igen nagy a valószínûsége: a holnapi gyenge hidegfront után egy hosszabb meleg idõszak alakul ki, amelyet csak szombaton szakíthat meg átmenetileg egy gyenge hidegfront. A meleg, egy-egy napon igen meleg jó eséllyel kitarthat augusztus 25-ig, esetleg 26-ig, egy komoly makroszinoptikus átrendezõdést bevezetõ hó végi hidegfront - ami még egyelõre nem látszik a modelleken - a rohamosan csökkenõ napállás és az egyre hosszabb éjszakák miatt már valóban évszakváltó jellegû lehetne. Makroszinoptikus váltás híján a késõ nyári, lassan indián nyárba átmenõ idõ akár szeptember elsõ napjaiban is kitarthatna, ám a szokásosnál is nagyobb szórás miatt ezzel kapcsolatban még korai lenne részletesebb fejtegetésbe bocsátkozni. nevet
#67279
Én az évszakváltó front helyett annak örülök, hogy tartósabban meleg, nyári idõ is kialakulhat a hét végére és jövõhéten is kitarthat! Nem kizárt kánikula sem... szóval remélem meg lesz a 35 fok minimum!
Örülnék, ha most szokna rá az idõjárás a Közép-Európán felhúzódó gerincekre, mert akkor jó esélyel a szeptember is meleg és nyárias lehet!
#67278
Korainak korai, de azért már "valami van". Augusztus legutolsó napjaira markáns ciklont mutat a GFS Skandináviától északkeletre, és erõsödõ AC-t Grönland fölött. Ezért tõlünk messze északra északira fordul az áramlás, az izotermák dél felé kiöblösödnek. Eléggé hasonlít ez a felállás az egy évvel ezelõttihez, ami karakteres évszakváltó hidegfrontot hozott. Persze mindez nagyon messze van, de a gyanút felkelti. Figyelni kell a további futásokat.
#67277
Bár egyelõre a fáklya alapján korainak tartom, hogy évszakváltó frontról beszéljünk. Szerintem augusztus 26-a elõtt ez nem fog bekövetkezni. Messzebbre pedig még nem lehet látni.
Érdekességként felteszem a visszatekintõbe az évszakváltófrontok érkezését 1979 óta.
#67276
Ez a 30-40 % ravasz laza
Azt jelenti, hogy nagy valószínûséggel nem akkor lesz! kacsint
Azzal viszont egyetértek. Szerintem egyre nagyobb a valószínûsége, hogy szeptemberre kitolódik. Erre utal a fáklya is.
Tavaly 28-án jött az évszakváltó front, amely olyan jól sikerült, hogy nem csupán hõségnap, de még nyári nap sem volt ezt követõen az ország nagy részén. Ritkán szokott 2 egymást követõ évben ez bekövetkezni kacsint
#67275
Augusztusi pozitív hõmérséklet-anomáliához aránylag tartós melegre lenne szükség a hónap második felében. Lehet, hogy így lesz, de én nem tenném le rá a Nagyesküt.
#67274
A modellek aug. 20. utánra mutatott helyzetei bizonytalanok, mint a kutyavacsi. Ami az ECMWF -en a következõ 10 napra látszik, az nem árulkodik extra melegekrõl. 15.-én ugyan fölénk kerül a 16 fokos terület 850 hpa-n, ami napsütés esetén hõségnapot jelent, de már 16.-án lehûlés veszi kezdetét, 18.-ra a Kárpát-medencétõl nem messze északkeleti irányban cikloncentrumot mutat a modell, a hátoldalon fölénk bejön a 8 fokos T850. Ezután 21.-ig norvég-tengeri AC, tõle keletre az említett, távolodóban levõ ciklon, a kettõ között tartós északias áramlás -a 16 fokos izoterma továbbra is a Balkánon. Mindez aránylag stabil, mérsékelten meleg idõt sejtet.
Ennyit tud a modell. Meg kell mondanom, nekem is van olyan sejtésem, hogy ennek a nyárnak a "municiója" még nem fogyott ki. A hónap legvégén, szeptember elején nem lenne meglepetés egy kis ráadás strandidõ. Azonban az 1992 eset megismétlõdése szerintem illuzórikus. Akkor éppen olyan megdönthetetlen hõség-anticiklon terpeszkedett fölöttünk, mint tavaly az oroszoknál. Ennek felépülése hosszas folyamat volt, mely már július végén elkezdõdött. Az idén ilyenrõl szó sincs.

#67273
A CFS is köti az ebet a karóhoz, keményen ragaszkodva augusztus pozitív anomáliájához: Link Az elsõ dekád teljesítménye után ehhez már valóban komoly, tartós meleghullámra lesz szükség. Persze a "komolyságot" az augusztus második felére vonatkozó, immár lefelé tartó átlagokhoz kell viszonyítani: ilyenkor már 30-32 fokos T(max)-ok mellett is jókora pozitív anomália jöhet össze, különösen, ha az érkezõ levegõ nem túl száraz, és a hosszabbodó éjszakákon sem hûl le túlságosan a levegõ.
#67272
Az új GFS futások alapján mintha az körvonalazódna, hogy az idei nyár nagy dobása most kezdõdik? Szezoncsúcs augusztus közepe után már nem túl valószínû, 1992 es kivétel erõsíti a szabályt! de a futás több napon át is 34-35 ös Tmaxokkal kacérkodik 20 ától...
Nos akkora a bizonytalanság hogy erre igazán alapozni nem lehet, de azért az augusztusi pozitív anomália elég valószínû, és a hónap közepéig ez az anomália nem volt pozitív.
Az idei nyár leginkább a 96 osra emlékeztet, mint ahogyan a tavalyira is, csak akkor a 96 ossal szemben a nyár végi kánikula elmaradt, bár igaz augusztus 18-27 ig az addigiakhoz képest viszonylag kiegyensúlyozott meleg idõ volt a 22 i hidegfronttól eltekintve. Azért május 5 óta a tavalyihoz képest valamicskét enyhébbek voltak a kilengések, ez azért a napi max görbéken jól lekövethetõ. Ami szembeötlõ, hogy idén mostanra mintha jócskán visszaszorult volna a hidegmag, és legkésõbb még a következõ röpke 20 napban lenne esély ezt learatni, reméljük nem is vész kárba.
Mondjuk a 96 os õszt, amit pocsék ideje miatt rémálmaimba kívántam a tavalyi messze alúlmúlta, reméljük idén ez nem fog megismétlõdni, szerintem jó eséllyel pályázunk egy 1997 es szeptemberre vagyis még szept közepéig néhány erõs hidegfront között lehet akár 30 fok is vidám , utána viszont fagyni fog hideg
#67271
Erre a szórásra én is kiváncsi lettem. Persze én nem értem be az elmúlt néhány évvel. laza
Egészen 1856-ig néztem vissza: Link kacsint

-----------------------------------
Ahogy közeledik a következõ melegebb idõszak, az is látszik, hogy ez se lesz hosszabb 2-3 napnál, akárcsak az utolsó. 16-án egy kisebb lehûlés vethet véget a rövid hõségnek. Talán 15-e lesz a hónap legmelegebb napja, de még lehetnek meglepetések a hónap vége felé. Az átlagnál kb. 1°C-kal melegebb augusztusra számítok most.
#67270
Itt van némi fogalomzavar.
A zonális áramlás épp nem segít a nyálkás idõszak kialakulásának, hisz az egy dinamikus áramlási rendszer. Ahhoz bizony anticiklon kell, fõként hogy felettünk legyen. Ha nyugati vagyis zonális az áramlás akkor enyhe de viszonylag tiszta a levegõ, sorozatos frontok miatt, és a két front közötti gerincen van anticiklon, így egy-egy napra lesz nyálkás az idõjárás, erre viszont simán emlékezhetsz. Ami még ezt segítette, (és itt jön képbe az összetett dolog) hogy az anticiklon délen míg a zonális áramlás északon húzódott, így fölénk enyhe de lassú légmozgású levegõ áramlott, ezek viszony tényleg kedvezõek a nyálkás, szürke idõjárásnak. Abban igazad van, hogy ez is egyfajta zonális áramlás, de nem a klasszikus ami nálunk szép tavaszi idõt okoz télen is, ejj de jók azok:-) 2006-07-es tele klasszikus, idõnként nyálkával, de enyhe, sokszor tiszta óceáni levegõvel megspékelve folyamatos melegrekordokkal.
A kedvencem volt ami szintén szép zonális áramlás az 1989 decembere, ejj több mint két hétig szinte tavasz több alkalommal 20 fok feletti rekorddal. Kint fociztunk rövid gatyában azon év decemberében, szép nyugati áramlás miatt:-) Lehetett szinte napozni is ebben az évben. Mit nem adnék egy olyan télért idén is hmmm!:-)
Az biztos, hogy az áramlási rendszereknek van egy periodikus váltakozása, hol erõsödõ nyugati szelekkel, hol erõsebb kontinentális, olykor erõsebb mediterrán beütéssel. Sokat foglalkoztam ezekkel és igen ez létezik, az elmúlt 120 évben amit visszanéztem. Azonban most még számomra káosz a kép, hogy miként fogunk változni. Meglátjuk.
#67269
Úgy tûnik, az 5-ei(! 5 nappal ezelõtti nevet ) latolgatás nem rossz eddig: Link hisz a gyors visszamelegdés, már borítékolható, sõt hamarabb jön, már 12-tõl. A latolgatás további része már akkor is nagy bizonytalansággal volt terhelve (meddig tart, milyen erõsségû lesz), hisz most már jobban látjuk, h 16-a környékén jöhet egy front amelynek erõssége, érkezése bizonytalan, ezt követõen pedig ismét visszamelegedés is lehet. A júliusi kánikula 7-tõl tartott 19-ig, idõnkénti frontokkal visszavetve, a mostani szakasz 12-13-tól tarthat 16-ig, de kisebb-nagyobb(?) megbicsaklásokkal akár 20-21-ig is, sõt netán még tovább is, de az továbbra sem valószínû, h új szezonrekord születne ezen idõszak alatt, sõt a rosszabb forgatókönyvek alapján ezek a megbicsaklások nem kisebb lennének, hanem tartósabb (2-4 napos) átlag alatti T-t is hozhatnak.

Az ÉVF-ot most 21 és 25 közötti idõszakra teszem, 30-40%-os valószínûséggel! hideg
#67268
Bár ez inkább a Globális jelenségek vagy az Éghajlatváltozás rovatba illik, de mivel ide írtad a kommentedet, itt is fûzöm hozzá a gondolataimat (modik remélem, megértõk lesznek).
Véleményem szerint nagyon fontos jelenség az, amit leírtál, ha van éghajlatváltozás vagy ingadozás, akkor ez nyilván oda tartozik.
Igen, a zonalitás határozottan ritkább lett, fõképp, ha a 70-es, 80-as évekkel teszünk összehasonlítást. Illetve, kissé finomítani kell ezt a megállapítást oly módon, hogy a zonalis légáramlás nem hatol olyan mélyen a kontinens belsejébe. Az Atlanti-óceán fölött most se ritkák a nyugatias légpályák. Fölöttünk, s még inkább tõlünk keletre, ezzel szemben leggyakrabban meridionális áramlások uralkodnak. Tulajdonképp érthetõ a dolog: a zonalitásnak nemcsak idõbeli, de térbeli eloszlása is van. A ciklogenezis a polárfrontnak Izlandhoz közel esõ részein folyik elsõsorban, az itt képzõdött fiatal ciklonokban az örvényesedés kezdeti stádiumban van, a polárfront zonális légmozgásai még nem váltanak meridionálisra. Ahogy múlik az idõ, a ciklonban növekszik az örvénylés, lassacskán megjelennek a meridionális áramlások, s közben a légörvény kelet felé mozdul el. Mire a szárazföld belseje fölé ér a ciklon, az áramlási kép már meridionális.
E folyamatot törvényszerûnek látom: európai viszonylatban keleten gyakoribb a meridionalitás, nyugaton a zonalitás. Az általad említett változás kulcsa, hogy a ciklonok kelet felé való vándorlása erõsen lelassult, ezért már nyugaton örvényesednek, a gyakori meridionalitás területe nyugatabbra jött. Hogy mitõl lassult le a légköri képzõdmények áthelyezõdése, az jó kérdés. Én bizonyos idõbeli egybeesések nyomán arra gyanakszom, hogy a tartósan csökkent naptevékenység áll a háttérben (a légkörfizikai mechanizmus is felderített). Persze lehet, hogy nem ez a fõ, vagy az egyetlen ok. A lényeg, hogy véleményem szerint egyhamar nem fog megszünni a ciklonok stagnálási hajlama, s ezzel együtt a meridionális áramlásokra való hajlam. Ennek hétköznapi idõjárásra gyakorolt hatásai nagyok: nagyobb ingadozások a hõmérséklet-menetben, gyakoribb tartós csapadék, vagy szárazság. Ezeket a változásokat leírták már mások, de általában a "globális felmelegedés" számlájára írták. Íme, a meglátásom szerinti igazi ok.
#67267
Közeledik a melegebb idõszak, de ez elõreláthatóan nem lesz zavartalan vagy kifejezetten forró. Aug. 15-én és 19.-én kerül fölénk a 16 fokos T850 izoterma. 15. elõtt, 15. és 19. között, ill. 20.-án elég távol maradnak a Kárpát-medencétõl a "hõségizotermák".
15.-re és 19.-re egyaránt gyenge hidegfront néz ki. A Derick-féle "júliusival összemérhetõ hosszúságú és erõsségû" hõhullám már csak augusztus 20.-a után alakulhatna ki, azonban nyár legvégén ilyennek a valószínûsége kicsi.
#67266
Én nem tudom hogy ez egy érzés vagy valóság, de vagy tavaly tavalyelõtt december 10-12-e óta megváltozott minden egy hirtelen váltással.
Gyakorlatilag nincs tartós zonalitás, folyamatos blokkoló helyzetek alakulnak ki, ez az elkövetkezõ hónapokban is fennáll, akkor az õsz se lesz eseménytelen.
Bármely modellt nézzük továbbra is folyamatos blokkoló helyzetek alakulnak ki.
Link
Link

Érzéki csalódás vagy valóban ez a régen oly jellemzõ unalmas zonális helyzetek tartósan nem alakulnak ki? Esetleg ha meg tudná valaki szerezni az elmúlt évek Péczely/Károssy féle makroszinoptikus kódjait lehetne látni.

Ennek talál legjellemzõbb mozzanata az õszi tartós ködös nyálkás idõ, amelyet kimondottan a zonalitás segít elõ. Gyerekkoromban rengeteg ilyen unalmas nap volt, az elmult 2 évben gyakorlatilag ilyen sem alakult ki.


Ami fölöttébb érdekes az utolsó ilyen hosszú idõszak vége egy dátumhoz köthetõ méghozzá ehhez: Link

Ettõl az idõponttól azt lehet mondani hogy 1-1,5 hétnél tovább nem alakult ki zonális idõszak.
Jó lenne megnézni az elmúlt években az 5 vagy 10 napos hõmérséklet szórás értékeit.
Logikusan gondolkodva a zonális idõszakokban a napi közepek szórása csekély, blokkoló helyzetek esetében logikusan több. Ha megvannak a szórásértékek grafikonra kell felvinni és megnézni ezek alakulását. Olyan kíváncsi lennék az eredményre.
#67260
Folytatva a sort:

08.12.-: úgy tûnik, hogy a legalább 5-7 napot meg lehet toldani legalább 10 napra. A mérsékelten meleg idõszakot megzavaró frontok ideje is sejthetõ már. Az egyik 17-e körül jöhet, a másik pedig meglátásom szerint valamikor 08.22. körül. Ezek egyike sem várható erõsnek, valószínûleg nem okoznak majd jelentõs lehûlést és a csapadék is csak elszórt formában érkezhet. Szerintem nem ezek lesznek az évszakváltó frontok!

Most jön a megérzés kategória: a 2. ("22-i") front után ismét visszaáll a mérsékelten meleg idõ.
#67259
Most valóban úgy tûnik, h megúszhatjuk a tartósan itt tekergõ HCS-et és a gyors visszamelegedés a legvalószínûbb 14-15-e után. Néhány kérdés azért marad:
-milyen erõsségû lesz
-meddig tart majd ez a kánikulai (szezonzáró??) periódus
- szeptember kioszt-e néhány (vagy több) kárpótlási jegyet (30 közeli/körüli napot) a nyárban csalódott embereknek
A közelgõ hõhullám véleményem szerint jó eséllyel összevethetõ (tartósság és erõsség szempontjából) lehet majd a júliusival, noha szezonrekordra nem számítok, persze egyértelmûen ki sem zárom. kacsint
Viszont a bizonytalan idejû, erejû hõhullámot lezáró hidegfrontot már komolyan kell "leszázalékolnom", vidám hisz ekkortól minden front potenciálisan esélyes az "évszakváltó címre"(ami továbbra is csak egy szubjektív bohókás kategória, viszont kõkemény definíciója van, ezért könnyen lehet bukni vele). Ami érdekes, h ilyen front egyelõre nem látszik aug 20-21-ig... szegyenlos
#67258
Valóban, a jövõ hét elejére esedékes hidegfront mögött gyorsan AC épül ki a kontinens felett. Augusztus 15-én már eléggé megközelítenek a "hõségizotermák" (16 ill. 20 fokos 850 hpa-n) Nagyon úgy néz ki, hogy a hónap második felében itt a "pótnyár". Megnéztem a GFS "ûrtávlatit" is: aug. 21-ig nem ad számottevõ hidegadvekciót -így aztán legalább egy hét strandidõ elég valószínûnek látszik. Érdekesség, hogy a GFS 20-án és 21-én hurrikánt mutat nagyon északon: a labradori partoknál, majd Grönland déli csücskénél. Kialakulása esetén közvetett módon lehet, hogy hatással lesz Európa idõjárására.

#67254
Látom, hogy javában folyik a nyártemetés és a még igen messzi tél esélyeinek latolgatása, ám én még nem állok be a gyászolók sorába :-)
A Skandinávia feletti középpontú ciklon jó 4-5 napra visszahozza a július 2. feléhez hasonló "októberi", sõt jellegét tekintve talán inkább áprilisinak mondható szeles, viszonylag hûvös, záporokkal tarkított idõt. Utána viszont . amennyiben egy,a kelet-európai AC által blokkolt HCS meg nem keseríti a továbbiakban az életünket - az azori AC sikeresen pótvizsgázhat, és a jövõ hét végétõl, legalábbis néhány napra, visszahozhatja a kellemes nyári idõt. A most frissülõ ECM szépen mutatja ezt a tendenciát, habár az üdítõ gerincdesszert kontra fekete teknõleves csata valószínûleg véglegesen csak valamikor a jövõ hét közepén dõl el - reméljük az elõbbi javára nevet

Utolsó észlelés

2025-08-22 10:35:10

Ózd - Nagy Imre út

16.0 °C

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

144516

Hírek, események

Lehűlés és csapadék is érkezik

Időjárás-változás | 2025-08-19 12:51

pic
Jelentős időjárás változás előtt áll a kontinens és hazánk időjárása is.