2025. július 13., vasárnap

Meteorológiai esélylatolgatások

Adott napon: 
Keresés:
#23845
Biztos az Alaszka, Észak-Kanada feletti hideg légtömeg (T850hPa kisebb -15°Cnál), ami nem is baj, hiszen az utóbbi néhány évben átlagos felett alakult ott a január középhõmérséklete. Talán most "végre" átlagos lesz, vagy az alatti. Hasonló a helyzet a sarkvidékkel is, hiszen az utóbbi két évben jócskán az átlagos felett alakult a középhõmérséklet, 2007 januárjában esély van rá, hogy átlagos vagy akár az alatt alakuljon.
180 óránál szépen látszik napok óta a hideg Alaszka, Szibéria keleti és középsõ területei felett és a sarkvidék felett.

Link

(Jó ez a lehetõség, hogy lehet képet beszúrni, teszteltem remélem jó lesz nevet. Kipróbáltam jó nagy volt. )

Ahogy írtam már december közepén, a következõ komolyabb lehûlésig a 850 hõmje 0 °C körül mozog majd. A következõ komolyabb lehûlés újabb rendes meridionalitás eredménye lesz, vagyis pozitív nyomás anomália jelentkezik Nyugat-Európa felett. Erre jan. 20 körül van esély. Próbálkozni próbálkozott az idõjárs, de néhány 100 km-rel elment mellettünk a hideg a Kelet-európai-síkság felett.
Egyébként azért nem panaszkodhatunk, hiszen a tavasziasan/õsziesen meleg 15 fok körüli hõmérsékletbõl vissszajöttünk a 0 fok körülire. Azért azt mégsem várhatjuk el tõle, hgoy egybõl -10 fok körülire váltson.
Ami a havat illeti, hát tényleg kellene egy szép hótakaró a földeknek....

Elnézést a hosszért nevet
#23844
Biztos az Alaszka, Észak-Kanada feletti hideg légtömeg (T850hPa
#23843
Boldog Új Évet kívánok mindenkinek!

Szibéria én majd valalmikor februárban tartok egy összegzést, hogy hogy alakultak a dolgok nevet, addig analizálók.

ENS alapján:
72 óránál a kialakult Balkán-fszi ciklon középpontja egy egy ensemble között több száz km-t is változhat. Azonban a legvalószínûbb helye Dél-Románia, Jugoszlávia, vagy Észak-Görögország lehet. Tehát komolyabb elemzést a csapadék halmazállapotáról, (illetve hogy mennyire fog belódni az országba a csapadékzóna) fejtegeteni 24-36 órával a ciklon keletkezése elõtt lehetséges (saját vélemény).
A további napok során az anticiklon óceán fölé való kihúzódása figyelhetõ meg az ensemble tagokon (168, 192 óra).
312 óránál az összes tag "egyetért" abban, hogy Labrador közélében AC épül ki, illetve Európa felett újra AC helyezkedik el (északon, keleten, középpen, vagy délen....).
384 órnál 8 tag továbbra is tartja a Labrador feletti Ac-t, és 5 tag veszi biztosra Észak-, Kelet-Európa feletti Ac-t. Mindössze 3 tag mutat zonálisnak mondható helyzetet.
Biztos az Alaszka, Észak-Kanada feletti hideg légtömeg (T850hPa
#23842
Na jó, hogy egy kis jó elõjelek is legyenek, mivel készülök Debrecenbe szilveszterre és ez már közel az utolsó beszólásom ).

Elég nagyok hosszútávon a szórások:
Link
nagyon pöpec a P7, P2,P1 is nagyon jó, és a P6, P8 is. Legyünk optimisták ! Fõleg a P7 futás pakolja majd le a legtöbb havat, rengeteget..jaj de jó lesz ..hehe
#23841
Persze lesz még egy pár futás,de jelenleg igy néznek ki a dolgok!
#23840
Persze ez igaz, mondjuk azért mert most 2 futás rosszabbat ad azért még nemkéne összeroskadni itt a népnek.Még ki sem alakult a ciklon stb.

Med.ciklon csapadékmyennyiséget elõse nem nagyon lehet becsülni,mint tudjuk.Valamint keddig még lesz jópár friss futás.Gyerekek még csak vasárnap van!

Majd ha temetésre kerül a sor szólunk :-)
#23839
Azért még ne temesd a keddet...inkább izguljunk,hátha...
#23838
Ugyan az a helyzet valószinû mint az utolsó medinél,mig tõlem 5ö km délre 10cm hó kialakult addig nálam semmi,most is ugyan ez lesz!És akkor most mit mondjak az eddigi télre!Szavakat sem találok!
#23837
egyszer kopp,aztán megint csak kopp és kopp és kopp....
#23836
Az volt!

Nem irt le senki semmit, csak az esélyeket latolgatjuk, ez a fórum neve, rosszabbodnak az esélyek! Kész !
#23835
Akkor a tegnapi nap megint mézesmadzag volt :-)
#23834
Sztem kár még ennyire leírni az esélyeinket. Igaz, tegnaphoz képest romlottak, de 3 nap alatt még sokat változhatnak, akár pozitív irányba is. Emlékezhetünk, hogy a 2 héttel ezelõtti mediciklon " viselkedése" is mennyit változott a döntõ napon....
Szal nem szabad feladni a reményt, legalábbis egyenlõre....
#23833
Frissített a fax:
Link

Bizony jó 200 km-el délebbi a pálya, ez most már a többi megerõsítése.
#23832
Azért minden reménytelenséget összevetve,itt északnyugaton a mostani modellek alapján várható KEDDEN délután hó,de csak 3-4-5 centinek megfelelõ,viszont túl magas nappali Tvel...Legalább látványnak megfelel majd....
#23831
nevet
#23830
Tavaly is úsztunk január elején, ez van, Gyógyfûrdõ lesz most is nevet
#23829
Körülöttünk hó,nálunk esõ???
Link
#23828
igen a románok kapnak nagy havat.
#23827
Sajnos úgy néz ki lõttek a keddi csapadéknak,med.ciklonnak...most mondjam azt hogy szokás szerint? :-)
#23826
Nem optimista , ez is esõt jelez

Link

Az alsóbb légrétegekben egyértelmúen + T várható a legerõsebb csapadék idején.

Valóban a románok kaphatják a javát, bár igazából egy jó részét ott is folyékonyan, nem az az igazi nagy szokásos havazás lesz ott sem. Bár az is igaz, hogy nem alföld a terület nagy része.
#23825
Link
#23824
Hát nemtom.. Ez alapján pedig kéne lennie 1 kis hónak térségünkben.. Pedig jóformán csak ez az egy modell adja... Miért ilyen optimista???
Link
#23823
szerdán Románia kapja a mi nagy havunkat....
#23822
Nem tudom hol lesz a hóhatár ( már ha lesz egyáltalán ), sztem ebbõl semmi hó nem lesz
#23821
Az mit jelent pontosan, h a hegyekben hó, mármint hány métertõl?
Földrajzilag 500m felett gondolom, akkor a János-hegyen végig hó? nevet

Ezért türi mindenki biztos:
Az orvosmeteorológiai jelentést az OBB támogatja:
Hidegfronti hatás várható. Ingerlékenyebbek, türelmetlenebbek leszünk.
vidám
#23820
06-os budapesti diagramm: Link
#23819
Hát igen, ne a tundrát vegyük alapul nevet
És még van 2 hónap a télbõl legalább!
Bármi lehetséges!
#23818
Értek én is, egyszóval folytatódik a téli idõ.
#23817
Kettõtértek nevet
#23816
Telyes mértékben együt értek én is Szibériaval!
#23815
Egyetértek.
#23814
Év végével egy kis summázat az itt elhangzott hosszútávú beválásairól:

Egy szó, mint száz. Szerintem mindenkinek el kell ismerni, hogy egyáltalán nem a vártak szerint alakultak a dolgok eddig a télen. Legyek az bárki (még a legnagyobb "analizátor" svadasz isnevet kanyarba se volt az a nagyobb változás amire számítottunk(tottak). Várhattunk mi itt mikulást november közepétõl, várhattuk mi december 20.-át, vagy karácsonyt, a tél viszonylag egyveretûre sikeredett az országban. tartós átrendezõdés nem volt. vagy nyugati áramlás, vagy anticiklonáális hatással gyenge nyugati hatás érvényesült.

Beszélhetünk mi a tengeráramlások megváltozásáról, vagy annak hõmérsékleteinek drasztikus csökkenésérõl jegesedésérõl, vagy más kontinenseken falhalmozódott óriási méretû hókakaró hatásairól ránk nézve....ezek várt módosító hatása teljes egészében elmaradt.

A tél csapadékszegény az átlagostól eddig melegebb volt.
November elején volt átmeneti lehûlés, 1X délen látványhavazás, és az elmult napokban necces helyzetben ÉK-en 2-3 napig megmaradó 2 megyényi 5-7 cm-es hótakaró kialakulása. A további napokat a szürke egyhangú idõjárás határozta meg.

Ezt csak azért nem a visszatekintõbe irom, mivel ide a hosszútávúba irtuk be az okoskodásainkat és az év utolsó napján nem árt egy kis számvetés ide. Az idõjárás egyhangú ugyan de még mindig kiszámíthatatlan nemcsak nekünk, de a szakemberek számára is! Ez a realitás.

A jövõre nézve pedig ennek a nyugati áramlásnak további hatásaival számolhatunk. Aminek a legnagyobb az esélye !
#23813
Celsius

Biztos fog még változni... minden valószinûség szerint arra, hogy februárban is tavasz jön... hehe

Azért remélem nem így lesz.-)
#23812
Naptár szerint tél van de azért mert zúzmara van azért nem kell azt beírni hogy igazi tél van, meg lentebb hogy kemény téli idõ van. A zúzmara meg novemberben is lehet. Most úgy néz ki télre semmi esélyünk. Ha itt január végéig nem esik hó az rekordnak számít nem?
#23811
Teljes mértékben igazad van!
#23810

Óriási ezek jelentõsége! Ilyenkor alakul ki közép európa felett keleti irányításu idõjárási helyzet, szerencsés esetben a földközi tengeri(ilyen esetben sokszor meglévõ) alacsony nyomású nedves légtömegek fölöttünk keverednek a hideg szibériai eredetû légtömeggekkel. Nem is folytatom. De szép lenne. No de majd február , március...
#23809
Somogyúr nyugi vannevet
#23808
Engem meg ez a nyavajgás nem érdekel! Bocsi nevet
Ez a kedvenc fórumom egyike, bár inkább olvasom, ne rontsd el!
Köszi nevet
(ez idõjárás, "nehogymár" döhöngjél emiatt öcsém)
Szilveszter van és Mindenkinek BÚÉK, még Somogyúrnak is nevet
(de muszáj voltam reagálni, bocsi nevet
#23807
Indítványozom az európai 50. szélességi fok feletti AC-k veszélyeztetett fajjá nyilvánítását nevet
#23806

Szerencsére! Mindenesetre aggasztó hogy így mernek vagdalkozni a hónapos elõrejelzéssel, bár a média elferdítõ hatását sem szabad figyelmen kívül hagyni.
#23805
Attól,hogy nálad zúzmara,és -2 fok van,nálam miért kéne annak lenni? Az meg engem nem érdekel,ha máshol tél van. Bocsi...(itt erõsen felhõs,+2-3 fokos idõ van)
#23804
Vagyis nem is lesz tél.
#23803
Mi ez, ha nem tél? :
Link
#23802
Ja,a február is enyhe lesz.
#23801
nem kell erre hagyatkozni,két hete még hideg havas januárt vártak,fog még ez változni....
#23800
Megalol!
Link
#23799
Etz van,ezt kell szeretni. Csapadékunk se lesz,max. 10mm.Ez a 2. szar mediciklonunk.
#23798
Na majd meglátjuk. Holnap viszont lehet zivatar.
#23797
A már hosszú napok óta kirajzolódó tendencia megerõsödni látszik, azaz folytatódik az enyhe idõ. Kedden-szerdán ugyan lesz egy kisebb lehülés (ÉNy felõl, azaz akár ne is jönne), de a hóhatár csak kb. 400-600 m-ig csökken, azaz marad a vegyes halmazállapot, de inkább az esõ. A hét vége felé pedig újabb enyhülés, Ny-i irányítás, akár 10 fok körüli maximumokkal. Ez van...
#23796
Hát beszarok!A friss GFS az összes csapit közép és dél Szerbiára raktanevetnevetUgyan ez a helyzet ismétlõdik mint az utolsó medinél!De jó van,jobb is igy,legalább nem fogunk úszni a térdig érõ sárbannevetnevet

Utolsó észlelés

2025-07-13 22:56:19

Telki - Tszf. 250m

22.2 °C

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

142934

Hírek, események

Lehűlés számottevő csapadékkal!

Időjárás-változás | 2025-07-05 09:59

pic
Vasárnap egy hullámzó front közelíti meg hazánkat, ami a jövő hét elejének időjárását is jelentősen befolyásolja.