Globális jelenségek

Hm, a The Sea-Level Fingerprint of West Antarctic Collapse tanulmány viszont éppen azt firtatta, hogy az eusztatikus ingadozás miatt az északatlanti térségben és az USA partjainál magasabb vízszintemelkedés várható, mint a Föld más részein (ami a közlekedõedények elmélete alapján valóban fura).

Hollandia további lényeges komponense (azonos a floridai mocsarak süllyedésével), hogy a korábban a mocsárvilágban a hordalékukat lerakó folyók gátak között, szabályozva a tengerbe szállítják a hordalékot. A süllyedést úgy-ahogy kompenzáló feltöltõ hatás megszûnt.Ez észlelhetõ Magyarországon is: az Alföld abszolút értelemben is süllyed.

Jogos a kiegészítés - és ha már itt tartunk, az altalaj kompressziójára még jobb példa Hollandia. (A Rajnát és a Meuse-t is ez a süllyedés tereli a mostani torkolatukhoz.) Ott is fõleg emiatt "emelkedik" a tengerszint. Illetve, egy lapáttal rátesz az is, hogy a jégtõl megszabadult Skandinávia emelkedik, de a merev kõzetlemez ezt csak úgy tudja megtenni, mint a libikóka: ha az egyik oldala emelkedik, a másik süllyed. A süllyedõ ellenpont történetesen Hollandia, Belgium, Anglia.

OK. Annyit tennék hozzá: az eusztatikus változásnak (vagyis ha a jégolvadás miatt megnõ a tengervíz mennyisége) a Földközi-tenger zugaiban ugyanúgy meg kell jelennie, mint a Csendes-óceán közepén. A világtenger közlekedõedényként mûködik: ha valamelyik részére több víz kerül, akkor az emelkedés mindenhová eljut, a legszûkebb összeköttetésen keresztül is. Más kérdés, hogy a Földközi-tenger szintje durván fél méterrel mindig alacsonyabb, mint a világóceáné (mert relatíve erõsebben párolog, és kevesebb édesvíz folyik hozzá.) Ez a fél méter különbség egy vízszintemelkedés után is megmarad - de nõni nem fog, tehát ha az óceán egy métert emelkedik, akkor a Földközi-tenger is.

Velencében az üledékes talaj víztelenedéses kompressziója is jelentõs gond (nem ismerem a pontos szakkifejezést). Az ilyen víztelenedéses kompresszió miatt követi pl. a Maros és a Kõrösök a 100 - 400 m mélységben levõ felsõ-pleisztocén felszínt. Emlékeim szerint Velence süllyedése jóval nagyobb, mint a tengerszint általános emelkedése, valamint az ragadt meg bennem, hogy a helyi mélységi ivóvíz kitermelés megszüntetése töredékére csökkentette a süllyedés sebességét (30+ évvel ezelõtti információ, a fene tudja, hol olvastam). De azért rá lehet fogni a globalwarmingra.

A dagály + vihar csak rátesz pár lapáttal.

Andris, en tudom, csak ugy latszik felreerthetöen fogalmaztam, köszi a szabatos megfogalmazast.

Az általad tapasztaltak ellenére Velencében van probléma a vízszint emelkedésével. Szélcsendes idõben természetesen minden rendben, ám egy erõsebb mediciklon idején a beömlõ víz + a szél általi torlasztás egyre gyakrabban, egyre komolyabb árvízhelyzeteket idéz elõ. (Mediciklonok régen is voltak, az épületeket annak idején úgy tervezték, hogy ilyenkor se öntse el õket a víz.) Ám fontos, hogy ennek NINCS köze a globális tengerszinthez; annak a vizsgálatára Velence alkalmatlan. A város ugyanis agyagos, iszapos altalajra épült, ami terhelés alatt tömörödik, ezért süllyednek az épületek.

Nyuli, Salo: az "eusztatikus ingadozás" nem az árapályt, nem is a kéreglemezek fel-le mozgása miatti relatív tengerszintváltozást jelenti (utóbbi az izosztatikus emelkedés), hanem a világtenger teljes víztömegére kiterjedõ, a helyi hatásoktól megtisztított változást. Ez az, amit rövidebb távon az átlagos vízhõmérséklet, ill. a jégsapkákban tárolt víz mennyisége, sok millió éves skálán az óceáni aljzat emelkedése/süllyedése befolyásol. Izosztatikusan Közép-Európa nem emelkedik kimutathatóan (100 év alatt 20 centit pedig biztosan nem). Az Alpokról a glaciális végén leolvadt jégtakaró tömege édeskevés a több kilométer vastag, millió négyzetkilométeres skandináv jégsapkához képest, aminek az eltûnése nyomán ott máig emelkedik a litoszféra.

A klímaváltozás kapcsán pont az eusztatikus (globális) tengerszintváltozás mértéke a kérdés. Ehhez mindenképp világszerte, minél több helyen kell méréseket végezni, hogy a helyi hatásokat (egy-egy partszakasz emelkedése/süllyedése) kiszûrhessük. Természetesen vannak ilyen adatsorok, pl.: Link - a legpontosabb értékeket pedig a tenger teljes felszínét vizsgáló mûholdas mérésekbõl kaphatjuk, pl.: Link Ezek alapján világátlagban kb. 3 mm/év emelkedést lehet kimutatni. Ennek nagy része az elfogadott modellek szerint nem a jégolvadás felelõs, hanem a tengervíz emelkedõ átlaghõmérséklete miatti hõtágulás.

Salo: a déli félteke szárazföldi jégtakarójának gyarapodásáról mi a forrásod? Amennyire tudom, csak a Kelet-Antarktisz jégsapkájáról tételezik fel, hogy stabil vagy enyhén gyarapszik, Nyugat-Antarktisz ill. különösen az Antarktiszi-félsziget gleccserei viszont ennél jával gyorsabban fogynak. (Az Andok gyarapodó gleccsereirõl én is tudok, de az ottani jégtömeg az Antarktiszhoz képest elhanyagolható... mint ahogy a világtengernek északon is Grönland számít csak igazán. Az Alpokban manapság kb. 100 km3 jég van, könnyen kiszámolható, hogy ennek az elolvadása 0,3 mm-rel emelné meg a tengerszintet.)

Átgondolva a helyzetet szerintem a tavalyi nyár az Alpokban sem volt valami csapadékos és hideg, szintúgy a tél. Feltételezem, hogy legalábbis a hegyvidék keleti fele idõjárása hasonlított a Kárpát medencére. Vagyis a hó és jég nem gyarapodott még télen sem különösebben. Most nyáron viszont jobb volt a hófelhalmozódáshoz az idõjárás, de az elõzõ évi deficittel nem nagyon tudhatott versenyre kelni, fõleg nem a nyugati részeken.

Nem a parton figyeltem, hanem Grado város kikötõmedencéjének függõleges falain, mely medencét csatorna köti össze a lagúnával.Több napon át figyeltem. A partfalban fülkék sorakoznak, azokhoz viszonyítottam a vízszintet. Tévedés kizárt, mert az ingadozás pontosan követte az apály és a dagály elvi idõpontjait, az idõ pedig szélcsendes volt (a víz szél általi torlódása nem jött szóba)
Természetesen mérõszalag nem volt nálam, de 40 cm-nél biztosan nagyobb volt a vízszint ingadozása.

Elnézve Alpe d'Huez és Les 2 Alpes gleccsereit, én nem véltem felfedezni komolyabb mértékû hófelhalmozódást, jobb a helyzet, mint 2 vagy 3 éve, de nem látok szignifikáns különbséget pl. tavalyhoz képest...

Az árapályt magam is figyeltem Olaszországban, Gradohoz közel (Bibionéban), de inkább 20-40 cm-nek éreztem, amit csalókán megnagyobbít a partvonalban történõ ingadozás.

Megerõsítve: rekord méretû a tengeri jég jelenleg az Antarktisz körül. Persze ez lehet, hogy vékony és összefügg a GM-el, vagyis mindenre van magyarázat: több is lehet a melegtõl a jég.

Döbbenetes, hogy 100 év alatt mennyit fogytak a képek alapján az alpi gleccserek. Ugyanakkor milyen döbbenetes lenne, ha a jég ugyanennyivel vagy még többel lejjebb csúszott volna és városok,falvak,utak,tavak eljegesedtek volna. Akkor is menne a vészharangkongatás higgyük el. Az Alpok idegenforgalma megszûnne és milliók válnának földönfutóvá. Az jobb lenne ? Melyik a döbbenetesebb ? Vagy ha a velencei lagúnákban térdig érõ porban botorkálnának a turisták, mert 20 métert süllyedne a tengerszint ?
Más: szerintem az óceáni irányítás a magashegységekben nyári havazásokkal és firnesedéssel is jár. Vagyis nem csak egyensúly van az olvadás és hófelhalmozódás éves váltakozásában, hanem folyamatos gyarapodás van a magasabb régiókban. Kíváncsi lennék arra, hogy az extrém idei nyári csapadék hozott-e az Alpokban érezhetõ hófelhalmozást ?

Egyébként az Adrián van árapály, a saját szememmel láttam és megfigyeltem a grado-i lagúnán. Az ingadozás nem is olyan kicsi: 70-80 cm-re becsülöm. Persze, ez semmiség a nyílt óceán több métert kitevõ tengerjárásához képest. Viszont a Velencében az utóbbi egy-kétszáz év alatt (esetleg) végbement néhány centiméteres vízszintemelkedés még így sem mérhetõ össze a tengerjárásból adódó vízszint-emelkedéssel. A lépcsõket, a házak küszöbeit sehol sem lepi el gyanúsan a csatornák vize, pedig bejártuk a várost, nem sokkal a dagály ideje elõtt. Az idei nyár elõtt utoljára 1993 nyarán jártam Velencében: azóta a helyzet láthatólag semmit sem változott.
Az a gondolat érdekes és könnyen igaznak bizonyulhat, hogy az északi félteke jégolvadásából adódó tengerszint-emelkedést a déli félteke "hízó" jégtömegei ellensúlyozzák.
Ezt a gondolatot tovább fejleszthetjük a kis klímakorszakok, az éghajlatingadozás irányába: lehet, hogy a két félteke bizonyos mértékig egymástól elszeparált cirkulációjában éppen ellenkezõ elõjelû klímaingadozás van. Az északin egy viszonylag meleg korszakot élünk, míg a délin egy átmeneti hideget.
Mindenesetre úgy néz ki, hogy drámaian nagy mértékû, és mindkét féltekére kiterjedõ felmelegedés szerencsére (egyelõre) nincs, bármennyire ijesztgetik is a jónépet ezzel.

"Ennek tudatában nagy érdeklõdéssel, és kissé szorongó szívvel utaztam idén júliusban Velencébe. Ugyanis az õsi városban az õsi épületek lépcsõi, kapui majdnem egy szinten vannak a csatornák vizével. Itt a nagyon kicsi emelkedések és süllyedések is (ha vannak) meglátszanak. Nos, nem látszik semmi feltûnõ. A tengerszint emelkedése bõven az árapály ingadozás határain belül van."
Apróságként hozzáteszem, hogy Velencénél nem nagyon van árapály, ami nem is meglepõ, hisz az egykori Tethys majdnem beltengerré váló részének egy kisebb öblében van, annak is a sekélytengeri partvidékén, nem véletlenül tudtak lagúnák kialakulni azon a környéken (a város gyakorlatilag turzásokra épült).

Itt az egyik, amit megemlítenénk, azzal kapcsolatban linkelt Kutyusmaci a globális jelenségek fórumában: az északi féltekén a gleccserek és a sarki jég is átlagosan fogy. Legalábbis 30 éves léptékben, a 2007-es minimum környéke óta nem annyira szignifikáns a csökkenés. Akár mennyire is csökken, a déli féltekén viszont elég egyértelmûnek tûnik a növekedés a sarki jég esetében is, és az Andok gleccserei esetében is. Mivel az óceán az egész Földön egyformán engedelmeskedik a gravitációnak, ezért az óceáni vízszint (illetve annak változása) az, amelyik a legkevésbé fog eltérni a két félgömb között (ellenben pl. a légkör állapotával, a jegekkel, vagy az óceánfelszín hõmérsékletével).
Tehát, ha a két félgömbön a jég változásai nagyjából egymást kiegyenlítik, akkor az óceánfelszín magassága nem fog változni.
(Egyébként ott a turzások fokainál lévõ fokdeltákat megnézném, hogy észrevenni-e rajtuk olyan változásokat, mutatnak-e valamilyen áramlás-változásokra utaló jeleket, melyek összhangban vannak a holocén hõmérséklet-, vagy jégborítottság-változásaival. Talán erre van esély, hisz az ilyen képzõdményeknek a kis vízszintváltozásokra is érzékenyeknek kell lenniük.
Sze: olvasva Nyuli válaszát: ezek szerint az Adria aljzata is kb. 19±2cm-t emelkedett 1901 óta? Persze biztos nem pont annyit, de a logika ezt a kérdést veti föl. Meg azt is, hogy miért? Az eusztatikus ingadozás az tudtommal a teljes kéreglemez köpeny tetején való "úszását", és ezzel együtt emelkedését/süllyedését, vagy akár billegését jelenti. Tehát nem arról van szó, hogy a folyók által behordott hordalékok töltik fel a partvidéket, hisz akkor az 1901 körül épült lépcsõk alsó fokainak már el kellett volna tûnniük deltalebeny üledékében.
Ha viszont 1901 óta durván 20cm-t emelkedett a környéken a kõzetlemez, arra azt mondom, az nem kevés. Mivel ez geológiai léptékû folyamat, könnyen lehet, hogy a jég elolvadása (glaciális vége) óta 20 métert emelkedtünk. Ennek oka, hogy az Alpok jege jelentõsen lefogyott a glaciális-kori állapothoz képest, és az emiatt összességében kisebb sûrûségû lemez eusztatikus emelkedésbe kezdett. Amennyire emlékszem, a könyvekben Skandináviára olvastam hasonló számokat, az ALCAPA és az Adria esetére nem emlékszem.)

Bár már nagyon eltértünk az eredeti témától: A Földközi-tenger mint "beltenger" az eusztatikus ingadozás miatt jóval kisebb magasságváltozást mutat, mint a globális tengerek/óceánok (és az Adria még kisebbet). Így tehát nem meglepõ, amit Velencében tapasztaltál. Tuvalu lakói a dologról más véleménnyel vannak. Tény, hogy 1901 óta 19 +/- 2 cm-t emelkedett az átlagos szint.
A "klímaváltozás" idõbeni definíciója a "klíma" idõbeli definíciójából, azaz a min. 30 éves idõtávból adódik.

Hogy hány évig tartó, és mekkora mértékû átlaghõmérséklet-változást kell már éghajlatváltozásnak tekintenünk, azt nyilván sokféleképp lehet definiálni. Olyan kritériumokat természetesen fel lehet állítani, melyek alapján már most megtörtént a klímaváltozás.
Én azonban egy szubjektív, majd egy súlyosan objektív megítélési módot említek. A szubjektív: kb.10 éves korom óta tartom szemmel az idõjárást. Tehát, 44 év változásait a bõrömön éreztem. Eszerint lényegileg azonos a mostani klímánk az 1970 körülivel. Egy apró eltérést tudnék említeni: az utóbbi évtizedek nyarain gyakorivá vált tartós hõhullámokat, a 30 fokot jócskán meghaladó hõmérsékletekkel. Az ilyen idõszakokat elneveztem "szupernyárnak", "ötödik évszaknak" Ilyen a 60-as évek második felében és a 70-es, sõt 80-as években nemigen fordult elõ. De ez csupán apró klímamódosulás, ha akarjuk. Éghajlatváltozásról a legkevésbé se beszélnék.
Az objektív: tudjuk, a nagy globális olvadások és fagyások jelentõsen megváltoztatják a világóceán szintjét. Azt olvastam, ha minden jég elolvadna Földünkön, a tengerek vagy 40 métert emelkednének (ha jól emlékszem) Az utolsó glaciálisban pedig több tíz métert süllyedt a tengerszint a jégtömegek megnövekedése miatt. Az ember száraz lábbal kelt át Szibériából Észak-Amerikába a Bering földhídon. A Brit-szigetek Nyugat-Európa félszigetévé vált, stb. Tehát, jelentõs éghajlatváltozás mindig a tengerszint jelentõs változását hozza magával.
Ennek tudatában nagy érdeklõdéssel, és kissé szorongó szívvel utaztam idén júliusban Velencébe. Ugyanis az õsi városban az õsi épületek lépcsõi, kapui majdnem egy szinten vannak a csatornák vizével. Itt a nagyon kicsi emelkedések és süllyedések is (ha vannak) meglátszanak. Nos, nem látszik semmi feltûnõ. A tengerszint emelkedése bõven az árapály ingadozás határain belül van. Ezt roppant fontos realizálnunk a mihez tartás végett, hogy tudjuk, hányadán állunk klímaváltozás ügyében.
Ugyanis nemegyszer olyanokkal ijesztgetik a közt, hogy a közeljövõben várható globális hõmérséklet-emelkedés 3-4 fok is lehet, tehát kb. annyi, amennyivel a legutolsó jégkorszakban hidegebb volt a mostani éghajlatnál. Az ilyen mértékû globális hõmérséklet-emelkedés katasztrofálisan megemelné a tengerszintet (megint több 10 méterrel) Természetesen a vízszint-emelkedés nem egyik évrõl a másikra következik be, de egy ilyen drasztikus változásnak a kezdetei is -érzésem szerint- már jól látható (legalább 1 méteres) emelkedéssel kellene, hogy járjanak az utóbbi 100-150 év alatt. Ennek hál' Isten nyoma sincs Velence tanúsága szerint.

A most elõkerülõ fenyõtörzsek természetesen nem az elõzõ interglaciális termékei, hanem az aktuális, kb. 11000 éve tartó holocénbõl származnak. Nyilvánvaló, hogy a hõmérsékletváltozás nem állandó és fõként nem állandóan emelkedõ tendenciájú. Pl. kb. 2100 évvel ezelõtt Hannibál azért tudott viszonylag "simán" átkelni az Alpkon elefántostól-mindenestõl, mert akkoriban a gleccserek még a mostaninál is jobban visszahúzódtak, kutatók szerint az átlaghõmérséklet a mostaninál 1,5 fokkal volt magasabb. Viszont ez a melegidõszak az interglaciálisok (és a glaciálisok) természetes velejárója. Nem zárom ki, hogy a kiadott tanulmányban az Alpokra megállapított 2,0 fokos melegedés 1880 óta egy, csupán az interglaciálison belüli "természetes" melegidõszak, de összességében és hatásában klímaváltozás (mert hát ugye túlmegy a 30 éves "határon") és nyilvánvalóan melegedés (mellesleg: 2 fok szerintem nem "némi" emelkedés).
A széndioxiddal kapcsolatban folyik a vita... egyre több kutató veti fel (ill. a hivatalosan elismert = pénzelt kutatók szemére), hogy a széndioxid mennyiségét hibás módon, abszolút mennyiségben veszik figyelembe a különbözõ tanulmányokban, nem pedig összefüggésében és más klimatikus tényezõk tükrében.

ORF: Jah kérem, a "bécsinek" könnyen megy! (Egyébként kösz a helyesbítést)

Gleccserekrõl: biztosan közrejátszik az átlaghõmérséklet némi emelkedése. De a csapadékmennyiség szerepe -legalább elvileg- szintén nem tagadható.
Mi a helyzet Váralja képeivel? Hogy kerülnek fenyõtörzsek a gleccser alá? Biztosan nem az elõzõ interglaciális termékei, hiszen ilyen tenger sok idõ alatt a gleccser rég lehordta volna, és legfeljebb valamelyik moréna-halom alatt találnánk meg, ha megmaradt volna.
Szóval, én nem tagadom, hogy a klímánk jelenleg melegedõ tendenciát mutat, de ezt a helyén kell kezelni. Paleoklimatológiai adatok, és történelmi megfigyelések egyaránt azt mutatják, hogy az éghajlat ingadozik -néha akár elég jelentõsen is. Ez csak most kezd köztudottá válni, hiszen a néhány száz évvel ezelõtt élt ember bizonyára Istentõl adott, változtathatatlan dolognak vélte az éghajlatot(ha ugyan volt ilyen fogalma)
Most viszont úgy "ült bele" a köztudatba az éghajlat változásának lehetõsége, hogy a levegõszennyezés, a szén-dioxid miatt egyirányú felmelegedés van, és az már a közeljövõben drámai éghajlatváltozást fog okozni. Az utca embere nagyjából így tudja.
Holott látni kell, hogy egyrészt "kis klímakorszakok" vannak (lásd a múlt század 40-es éveitõl a 70-es évek végéig tartó enyhe lehûlést), másrészt ami eddig történt, az se idõtartamánál, se méreténél fogva nem érdemli az "éghajlatváltozás" megnevezést.

ORF - Österreichischer Rundfunk

A Pasterze esetében a kevesebb csapadék elmélete nem állja meg a helyét. 1852-ben a gleccser kiterjedése 3,5 millárd köbméter volt, ez 2008-ra (ez az utolsó adat) 1,65 milliárd köbméterre zsugorodott. A gleccser évente átlagosan 20 m-t rövidül, viszont a sebessége csupán 5,6 m/év - azaz belátható, hogy az csökkenõ csapadékmennyiség nem magyarázat a gleccser fogyására, még akkor sem, ha egy nagy csapadékmennyiség természetesen növeli a gleccser sebességét (a nyomás és az így kialkuló/megváltozó erõvektorok miatt).

Még annyit: paleoklimatológia tények mutatják, hogy valami óceáni hatás nagy valószínûséggel szükséges a nagyobb mérvû eljegesedéshez. Ugyanis az elmúlt glaciálisban az eurázsiai eljegesedés "fészke" a Skandináv-félsziget volt, és nem, pl., valamelyik észak-szibériai terület.

VáraljaMet képei azt sugallják, hogy a magashegységi gleccserek igen érzékenyen reagálnak a valódi klímaváltozásnál kisebb nagyságrendû, rövidebb idõtartamú éghajlatingadozásokra is.
A jelenkorban az Alpokban tapasztalható gyors visszahúzódás például nagyon jól összhangba hozható a meridionális túlsúlyú klímakorszakunkkal, az atlanti hatások ebbõl kifolyó gyengülésével.
Lentebb már megállapítottuk, hogy a gleccsereknek "az a jó", ha télen sok hó esik, a nyár ellenben hûvös és nedves. A téli nagy hómennyiségbõl így valamennyi megmaradhat a következõ télre, és éppen ez a firnesedés, az örökjég-képzõdés és felhalmozódás alfája és omegája.
Az atlantikus tél jó hatásán mi, síksági emberek talán fennakadunk: hiszen az ilyen tél nálunk enyhe.
Nem úgy a magashegységekben: az óceáni légtömegnek igen nagy a függõleges hõgradiense: míg nálunk pl. +5 fok van, addig 2000 m körüli tengerszint feletti magasságban -5 fokot, vagy még hidegebbet mérnek.
Ráadásul ez a légtömeg nedves, és a hegységeknek a felszálló oldalán rengeteg hócsapadékot ejt ki.
El se tudjuk képzelni, hogy egy tartós félblocking, északnyugati áramlásos helyzet, ami nálunk enyhe téli idõt okoz, az Alpok északi oldalán, bizonyos magasság felett milyen világot csinál. A 90-es években állandóan az ORF (ÖsterReichisch Fernsehen) teletextes idõjárásjelentéseit bújtam. Az ilyen idõjárási helyzetekben rendszerint ezt írták: "an der Alpen nordseite anhaltend schneesturm"
Azaz, az Alpok északi oldalán állandó hóvihar. Hogy az ilyen több napig tartó, rendkívül sûrû, hegyvidéki havazás milyen hóréteget képes lefektetni, arról Zakopane-ban nyertem némi fogalmat 2010 március közepén. Félblocking, északnyugati irányításos helyzet volt, és a sípályákra 3 egész napon át ömlött a hó. Végül már olyan vastagra hízott a hóréteg, hogy sok is volt a síeléshez.
Ha az ilyen télre atlanti irányítású hûvös nyár következik, bizonyos tengerszint feletti magasságban a hó egy része könnyen átvészelheti a nyarat. 1980 augusztusában a Magas-Tátrában, a Csorba-tónál túráztunk. A tó fölött található az un. felsõ Vallenberg völgy, mely 2000 m fölötti magasságba megy fel. Itt, a legmagasabban elhelyezkedõ tengerszem katlanában elég sok olvadó havat találtunk, még hógolyóztunk is. A téli hótakaró kis része itt átvészelte a nyarat. Ez nyilván nem minden évben történik ott meg, ellenkezõ esetben ugyanis a Magas-Tátrában is lennének gleccserek (De klimatikusan nem sok hiányzik ehhez!)
A forró, száraz, kontinentális-szubtrópusi nyár viszont "zabálja" a hegyi gleccsereket. Arra is emlékszem, hogy 2003 európai léptékben rendkívül forró nyarán valamelyik újságban láttam egy képet, mely az mutatta, hogy a svájci gazda a magas Alpokban levõ rétjén úgy dolgozgatott, hogy napernyõt erõsített a feje fölé.
Az tagadhatatlan, hogy az utóbbi másfél évszázad általában melegedõ tendenciát hozott. Bár rögtön hozzá kell tenni, ez se volt monoton: az 1940-es évektõl az 1970-es évek végéig enyhén hûlõ tendencia mutatkozott mind a léghõmérsékletek, mind a tengervíz-hõmérsékletek tekintetében. Bizonyos gleccserek akkor elõre is törtek (Élet és tudomány folyóirat cikkei szerint)
Ezt a másfél évszázados, visszaeséssel megszakított melegedést talán nevezhetjük kismértékû klímamódosulásnak, de ÉGHAJLATVÁLTOZÁSNAK még semmiképp sem.

Igen, az elmúlt pár száz év adataiban is hol elõrenyomulás, hol visszahúzódás látható egyes alpi gleccserek esetében. Nem konstans folyamatról van szó, ami elindult az ipari forradalom után, és a mai napig megállás nélkül folytatódik.
Ettõl függetlenül jelenleg erõsen csökken a hosszuk, ez kétségtelen, de a múltban is elõfordultak hasonlók. Kérdéses az ok, illetve az antropogén behatás mértéke.

Mindazokat, amiket most átélünk, bõven beleférnek egy interglaciálisba.
Jók ezek a képek. Elég messzirõl készültek, hogy ne látszódjon rajtuk, esetleg mik kerülnek elõ egyik-másik visszahúzódó gleccser alól. Link Link És amikre ezekekbõl következtetni lehet.... azokról sokan szerintem még csak hallani sem akarnak.
Mindjárt mennem kell, úgyhogy majd holnap írok bõvebben a témában.

Ez a tanulmány Link kivonatában pont erre utal, hogy a gleccserek hízása hideg telekhez és nedves nyarakhoz köthetõ (ami jól együtt mozog a nyugat-alpi tavak vízszintjével).
Vajon ha pár évig ez a két körülmény fennállna, milyen hatással lenne a jégárak hosszára?

Valóban, a képek mellbevágóak. Viszont az embernek ha nem is az elsõ, de a második gondolata az, hogy a nagyon is kézenfekvõ látszat ellenére bonyolultabb dologról van/lehet itt szó annál, mint hogy "a felmelegedés miatt olvadnak a gleccserek"
Ugyanis az ilyen jégárak alsó régiójában a jég a téli idõszakot kivéve folytonosan olvad. Hogy hol van a gleccser vége, azt az olvadás, és a felülrõl érkezõ "utánpótlás" együttesen szabja meg.
Elvileg még az is lehetséges, hogy a klíma hõmérsékleti szempontból stagnál, vagy hûl, és a gleccser mégis visszahúzódik, mert csökken a hócsapadék mennyisége. És viszont.
Az átfogó eljegesedéseket sem a roppant nagy hideg indította el, hanem a roppant nagy mennyiségû hó, ami a nyári idõszakban nem tudott maradéktalanul elolvadni.

Szemléltetésképpen összehasonlító képek: Link

Én pedig 2 évente elzarándokolok oda.
Egészen megdöbbentõ ami ott (is) folyik.
Mivel én sem vagyok szakember, így én sem tudom megítélni, hogy ez minek a következménye,
de a végeredmény megrázó.
1980 óta öt évenként megjelölik, hogy akkor meddig tartott a gleccser, hol volt a gleccser vége. Az utolsó "emlékmû" 2010-bõl származik.
Hihetetlen mennyiségû jégtömeg olvadt el 30 év alatt és a folyamatnak nincs vége...
Mindenkinek ajánlani tudom csak, hogy menjen és nézze meg, egy kicsit álljon meg és gondolkodjon el.
(egyébként kocsival egy nap alatt megjárható az út, bár egy kicsit húzós, de megéri az "élmény")

Igen, pontosan így van. 1980-ban gyerekként sétáltam a Pasterzer-gleccseren (Großglockner), nemrég találtam egy fotót róla Nos, ott, ahol sétáltam, már csak a sziklás meder van.

Ha már Ausztriánál tartunk, akkor meg kell jegyezni, hogy 9 éve nem volt ilyen hûvös nyár az Alpokban, mint idén Link persze "egy fecske nem csinál havat".
Sajnos nem úgy néz ki a tendencia, hogy az idei nyár lesz a "megszokott" a következõ években...

A gleccserek visszahúzódása sem hazudozás a lefizetett tudósok részérõl, hanem egy évszázada folytatott mérések (egészen szomorú) eredménye. Képsorok, fényképek, animációk megdönthetetlen bizonyítékai ezek. Azt nem tudom, ember okozta-e ezt a változást, vagy ez így normális a jelenleg változó klíma miatt, de ha hihetünk a jégfúrásoknak, korabeli beszámolóknak, akkor nem, 1-2 évezredhez képest nem normális.
A gleccserek visszahúzódása pedig fokozottan beleszámíthat Ausztria átlaghõmérsékletébe, nincs ami éjszaka kiterjedt területeket hûtsön át, tavasszal elnyújtsa a hegyekben a telet, õsszel hamar hozza a hótakarós napokat stb. Gondoljunk csak a hófoltos és hómentes éjszakák Tmin-jére hazánkban.

Nem, a nagymertekü valtozas oka leginkabb az orszag topografiajanak köszönhetö, a leginkabb erintett terület az Alpok tersege. Telente a magasabb helyeken nem csökken annyira a T mint korabban, nyaranta a "höseghatar" egyre magasabbra kuszik, stb. Telen a kevesebb csapadek nem gyakorol akkora hütöhatast, mint korabban, igy a halmazallapot is több esetben a folyekony fele mozdul, ezaltal vekonyabb a hotakaro, stb. Az ilyen visszacsatolasok az Alpokban ezek szerint erösebb hatast valtanak ki.

Gondolom, hogy homogenizált adatsorral dolgoztak, de nem lehet, hogy mégis történt valami egyéb helyi hatás, ami kiválthatta ezt a nagy anomáliát? (talajszerkezet változása, mérési körülmény változása...stb.)

Az osztrákok tegnap közzétették az Európában elõször egyetlen konkrét országra, jelen esetben Ausztriára vonatkozó klímakutatásuk eredményét. Összevetették az 1880 óta mért globális és lokális hõmérsékleti adatokat. A globális összevetés a közismert 0,85 °C-os hõmérsékletemelkedést adta 1880 óta (világszerte, átlagosan), viszont az Ausztriára lebontott lokális összevetés ugyanebben az idõszakban 2,0 °C-os hõmérsékletemelkedést, azaz a globális több mint kétszeresét adta. Ez komolyan elgondolkodtató, hiszen így kézzel foghatóan bebizonyosodott, hogy egy viszonylag kis globális változás (már ha a 0,85 °C-t annak lehet nevezni) egy meglehetõsen nagy amplitúdójú lokális változást hoz létre.

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Földtan (#4444)

A Travel Channel-en mondták, hogy a Nílus 829-ben illetve 1010-ben befagyott. Ez azért hangzik hihetetlenül, mert ez pont a középkori klímaoptimum.

Errõl a projektrõl Bástya elvtárs mondása jutott eszembe:
"Legfõbb erényem a szerénység."

Valószínûleg nem mûködne a dolog, mert a sivatagok felett szinte állandó leszálló légáramlatok megakadályoznák a felhõképzõdést.
Ha már a sivatagok felvirágoztatására törekszünk, akkor egyszerûbb megoldás lenne az öntözés, mondjuk egy önfenntartó napelemes, automatikus sótalanító berendezésekkel.

Nem tudom jó témába írom-e, de azért bepróbálkozom itt.
A kérdésem a következõ, a Sahara Forest Project-et továbbgondolva nem lenne egyszerûbb csak simán bejuttatni a vizet a sivatag közepére (brutál mennyiségben) és hagyni, hogy elpárologjon, a párából felhõ, majd esõ legyen? Gondoltam, hogy a vizet be kell vezetni két mesterségesen kialakított tározóba, és az egyikbe mindig tölteni a vizet, míg a másikból épp párolog. Amelyikbõl elpárolgott, onnan a tengerisót elviszik és exportra eladják(ha így mûködhet ez). Ha elvitték, akkor a vezetéknek ezt a felét megnyitnák és a másikat zárnák el. Így nem kéne az üvegházzal szórakozni, hanem lenne természetes csapadék. Ha megvan a csapadék, márcsak a termõföldet kell megoldani és kész is az afrikát fellendítõ gazdasági projekt üvegházak nélkül. Van ebben realitás vagy ez csak a laikus agyam jól hangzó képzete?

Az ionok mozgása a felsõ légkörben más lesz, de ez csak egészen extrém esetben változtatná meg a felsõ légkör hõmérsékleti mezejét annyira, hogy az az alsó légkörben is esetleg megmutatkozzon. Pl, ha a mágneses pólus a trópusok fölé kerülne. Egy ilyen esetben alul a bioszférában a nappal lokálisan megnövekvõ nagy energiájú besugárzás elõször a növény- és állatvilágra hatna, ami közvetett úton elsõsorban a helyi idõjárási hatásokat befolyásolná, ami a mikroklíma megváltozásával járhatna. Összességében a nagy skálájú idõjárást, klímarendszereket valószínûleg nem befolyásolná.

A Föld mágneses mezejének változásai vajon hatnak a légkörre?

"Az anya-fiaciklonok esetében szerintem nem mindig igaz, hogy a délebbre lévõ ciklon nem olyan mély. Abban az esetben, amikor az északra lévõ ciklon elgyengül, de délen fennmarad a hõkontraszt, akkor a déli ciklon erõs maradhat. Erre télen van gyakrabban példa, de összességében tényleg nem gyakori eset, és fõleg nem általános helyzet."

Amit írsz, az nagyon érdekes és jellemzõ, és szerintem téli cirkulációnk egy alapvetõ formáját mutattad ezzel be. Érdemes ezért itt elidõzni kissé.
Talán nem kis az a lényeg, hogy a "fiaciklon" ebben az esetben mélyebb az anyaciklonnál. Ez ilyenkor is vajmi ritka, viszont az a döntõ, hogy a "fiaciklon" (mediciklon) igen fejlett a teknõn belül, és teljesen irányítása alá vonja a mi idõjárásunkat.
Ennél sokkal figyelemreméltóbb, hogy ebben az esetben nem a teknõ hátoldalán, nyugati oldalán dél felé mozgó sarki-tengeri levegõ árasztja el a Kárpát-medencét. Ennek kezdeti, átmeneti beáramlása-beszivárgása ugyan legtöbbször megtörténik, de a hideghullámot nálunk nem ez váltja ki. Hanem a déli "fiaciklon" hidegszektorában északkeletrõl délnyugatra törõ szárazföldi hideg, ami "derekánál" kettéfûzi a teknõt. Végül túlnyomó dominanciára tesz szert az észak-északkelet-európai AC és a "fiaciklon" (mediciklon) kettõse, míg a teknõ északabbi része a mraitim hideglevegõvel teljesen "felszívódik"
Télen nem ritka ez a forgatókönyv, és benne, azaz a teknõ konfigurációjában, annak változásaiban, az északi hemiszféra hidegsapkájának télre jellemzõ hasadtsága jut kifejezésre: grönlandi-arktikus, ill. szibériai-szárazföldi hidegpool.
Mutatok mindjárt egy példát is, érdekes módon nem is a szorosan vett téli félévbõl, hanem október 2. felébõl (bár ekkor már téli jellegû a makrocirkuláció)

Link
Link

Jól látható a teknõ Nyugat, és részben Közép-Európa felett, és az is, hogy ennek hátoldalán elindult dél felé a sarki-tengeri levegõ A Brit-szigeteken át.
De az is látszik, hogy ennél lényegesen nagyobb mennyiségû, és hidegebb sarki-szárazföldi légtömeg helyezkedik el a teknõtõl keletre, az északkelet-európai AC keleti, délkeleti peremén. A következõ napokban jól nyomon követhetõ a teknõ "deréknál" való kettéfûzõdése, a mediciklon+északkeleti AC kettõs abszolút uralomra jutása térségünkben:

Link
Link
Link

Izoterma térképünk közben egyértelmûen mutatja az északkeleti hideg elõretörését térségünk felé:

Link

Végsõ soron az a "pikáns" helyzet áll elõ, hogy a mi hideghullámunkat nem a minket érintõ alacsony nyomású teknõtõl nyugatra, hanem az attól keletre felhalmozódott hideg légtömegek okozták! Ilyesmi kizárólag a téli félévben, téli jellegû makrocirkuláció mellett fordulhat elõ.
Télen az a leggyakoribb eset, hogy elõször a sarki-tengeri levegõ éri el térségünket, az alsóbb légrétegekben gyengébb-erõsebb, de inkább gyengébb lehûlést hozva. Ezután alakul ki a mediciklon, majd ha elégséges tömegû hideglevegõ van tõlünk keletre, északkeletre is, bekövetkezik az említett kettéfûzõdés, a lábas hideg beáramlása keletrõl, északkeletrõl.
Ilyenkor azt tapasztaljuk, hogy a kezdeti északnyugati szeles, záporos-hózáporos napokat mediciklonos havazás követi, és annak végeztével fordul igazán szigorú hidegre az idõ.
Az sem ritka ellenben, hogy kevés a hideglevegõ tõlünk északkeletre, vagy egyáltalán nincs is fagyos szárazföldi légtömeg a közelünkben. Ilyen esetben a teknõ déli része nem erõsödik meg, nem fûzõdik le, nem önállósul -vagy, ha mindez kialakul is, csak gyengén és átmeneti jelleggel.
Ekkor a kialakult meridionális áramlási kép hajlamos gyorsan visszarendezõdni félzonálissá, zonálissá.
Az ellenkezõ véglet pedig az, hogy már a kezdeti hidegbeáramlást is mediciklon hátoldalán, északkeletrõl, lábashideg formájában kapjuk. Ez elég ritka, de annál érdekesebb téli helyzet. Erre egy példa:

Link
Link
Link
Link
Link

Többféleképpen lehet definiálni a baroklinitást, általában szokásos (és talán a leginkább fizikai módszer) a grad(ró) kereszt grad(p), vagyis a sûrûséggradiens (ami a T-gradienssel szorosa összefügg) és a nyomásgradiens vektorok vektoriális szorzatából kiindulni. Ha ezt tesszük, akkor a baroklin-vektor az örvényesség idõbeli megváltozásával arányos. Szinpotikus skálán ez a felszín érintõsíkjában lévõ 2D-s mezõk megváltozásának (vízszintes vektorok) a vektorszorzata, és függõleges vektorként kell elképzelni. Ennek iránya dönti el, hogy valahol ciklon (függõlegesen felfelé mutat), vagy anticiklon (lefelé mutat) keletkezik.

Az anya-fiaciklonok esetében szerintem nem mindig igaz, hogy a délebbre lévõ ciklon nem olyan mély. Abban az esetben, amikor az északra lévõ ciklon elgyengül, de délen fennmarad a hõkontraszt, akkor a déli ciklon erõs maradhat. Erre télen van gyakrabban példa, de összességében tényleg nem gyakori eset, és fõleg nem általános helyzet.

Lehet, nem ez a legmegfelelõbb fórumhely, de itt merült fel a kérdés, hát ide írok.
Be fogom mutatni a saját, a tárgyra vonatkozó munkahipotézisemet. Nem azért, mintha okoskodni akarnék, tisztában vagyok vele, hogy ilyen magasszintû fizikai magyarázatra képtelen vagyok, s hozzátenni se tudok semmit.
Viszont nagyon tanulságos volna, ha sikerülne "közös nevezõre hozni" az én amatõr elgondolásaimat a "céhbeli" kolléga szakszerû leírásával. Talán mások számára is világosabbá tenné ezeket az alapvetõ cirkulációs folyamatokat. Hiszen itt a meteorológia alapkérdéseirõl van szó.
Nos, a teknõképzõdés és megnyúlás lényegét a következõkben látom: a kellõen gyors kvázilineáris nyugati áramlásokban nemcsak a polárfronton, hanem alacsonyabb szélességeken is kialakulhatnak örvénykezdemények. Tudjuk, hogy ezen kezdemények ott képesek mérsékeltövi ciklonná fejlõdni, ahol kellõen nagy a baroklin instabilitás (melynek pontos definícióját sajnos nem ismerem). Ez utóbbi a hõkontraszt függvénye: nagy hõkontraszt-nagy baroklin instabilitás-nagy ciklogenetikus hajlam.
Tehát, az egyenletes sebességû lineáris nyugati áramlási szalagon ott indul el ciklonképzõdés, ahol nagy a hõdifferencia. Ha ezen a helyen kialakult a ciklon, úgy az áramlási szalag begörbül, "lefelé" kiöblösödik. Így a gyors nyugati áramlás valamivel délebbre (vagy a déli hemiszférán északabbra) kerül, a következõ örvény már ebben a délebbi pozicióban képzõdik rajta, éspedig újfent azon a ponton, ahol kellõen nagy a hõkontraszt. És így tovább.
Ebbõl az elképzelésbõl egy halom dolog adódik. Elõször is, az alacsony nyomású terület nyúlni kezd. Mivel a ciklogenezis a fentiek értelmében nem az elvileg izoterm zóna mentén (hisz ott kicsi a hõkülönbség) , hanem a nagy hõdifferenciájú meridián irányába halad, ezért az alacsony nyomású terület jobbára meridionálisan nyúlik meg, a kisebb szélességek felé.
Mindebbõl egyben az is következik, hogy az alacsony nyomású terület megnyúlása kisebb-nagyobb kilengésekkel, de mindig a legnagyobb hõgradiensû vonalat követi.
A gyors nyugati áramlási szalag mind délebbre kerül, a tõle északra létrejött örvények nagyobb alacsony nyomású területté folynak össze, melyen belül (legalábbis idõlegesen) feltûnõen kicsi a nyomásgradiens. A folyamatot a magam számára polárfronti expanziónak neveztem el, mivel a gyors áramlásoknak és alacsony nyomásnak a polárfronttól az alacsonyabb szélességek felé törésérõl van itt szó.
Morfológiailag ugyanakkor teknõképzõdéssel állunk szemben. A teknõn belül létrejöhet, és általában létre is jön egy délebbi elhelyezkedésû "fiaciklon" az északi "anyaciklon" alatt, de ez szinte mindig kisebb terjedelmû és kevésbé mély, mint az anyaciklonja.
A kvázilineáris áramlásoknak ez a többszörös cirkulárissá alakulása a teknõn belül fokozatosan felemészti a polárfronti mozgási energiát, az északon még igen jelentõs nyugat-keleti impulzus ezért dél felé csökken. Amíg a fiatal, nem túlnyúlt teknõ elég gyorsan áthelyezõdik, addig az "öreg" délre jutott teknõ, annak ciklonjai rendszerint alig, vagy egyáltalán nem helyezõdnek át kelet felé.
Még egy dolog: a mérsékelt övi ciklonok átmérõjét, és valószínûleg mélységét is szerintem nagy mértékben meghatározza annak a kvázilineáris áramlási vonalszakasznak a hossza, mely ciklonképzõdéskor begörbül. Hogy ezt miért gondolom?
A leghosszabb ilyen, kvázilináris vonalak magán a polárfronton találhatók. Hiszen a poláris jet-en belüli terület egyetlen gigantikus, több középpontú ciklonrendszernek is tekinthetõ, óriási nagy átmérõvel. Ezek a vonalak görbülnek aztán polárfronti anyaciklonokká (melyek így a poláris óriásciklon peremciklonjai). A polárfronti anyaciklonok átmérõje is mélysége is még jelentõs. Mivel azonban átmérõjük már kisebb a poláris "gigaciklon" átmérõjénél, a kvázilineáris áramlási szakasz is sokkal rövidebb a déli oldalukon. Ebbõl megint csak kisebb méretû, kevésbé mély ciklon képzõdhet az anyaciklonoktól délre. Szóval, ahogy dél felé haladunk, egyre kisebb kiterjedésû, és rendszerint sekélyebb ciklonokkal találkozunk. Egy mediciklon például általában nem olyan nagy és mély, mint egy Izland környéki.
Ebbõl kifolyólag délen sok a viszonylag kicsi örvény, azonban hosszú, nagyjából lineáris áramlási pályák nincsenek.
Persze lehet, elképzeléseim részben, vagy talán egészben, nem helytállóak. Mindenesetre várom a véleményeket.

Úgy tudom, a polárfront hullámai a következõ okokból nõnek:
Egyrészt az egyenetlen Nap-besugárzás által elõidézett észak-déli hõgradiens sûrûséggradienst is elõidéz, ami miatt az azonos sûrûségû felületek az egyenlítõ felé lejtenek. Másrészt a föld forgása (Coriolis-erõ) miatt a klímaövek szélövezetei között matematikailag egy végtelenül éles határfelület (örvényréteg) jön létre, ami a mérsékelt és a sarki öv között a polárfront.
A polárfront mentén pozitív az örvényesség, és a két oldalán lévõ légtömegek keveredésekor ciklonális örvények jönnek létre. A közöttük lévõ területen az örvényesség megmaradása miatt jönnek létre anticiklonok, melyeket a polárfront északról megkerül (a polárfronton csak a ciklonok vannak rajta).
A sûrûség-lejtõkön a nyugati szél spontán hullámzásba kezd, ezek a topografikus Rossby-hullámok, de fontos, hogy ez nem a polárfront hullámzása. Viszont e hullámok polárfronthoz közeli részein "indukálhatják" a ciklonok kialakulását, hiszen ott az örvényesség eleve nagyobb a polárfronton.
Ugyanakkor a polárfront, mint örvényréteg, a forgó koordináta-rendszerben szintén spontán behullázik, ezek a planetáris Rossby-hullámok.
Természetesen ezek a jelenségek együttesen erõsíteni és gyengíteni is tudják egymást. Ha viszont a ciklonok és anticiklonok kialakulnak, akkor azok mozgásának lehet (kezdetben van) zonális, és lehet (kezdetben nincs) meridionális komponense. A meridionális komponens megjelenése a nyugati szélcsatorna topografikus és a polárfront planetáris Rossby-hullámainak nem egyforma sebességû haladása miatt fordulhat elõ. Az viszont igaz, hogy mindkét örvény (C vagy AC) mindkét irányú (É vagy D felé) elmozdulása a perdületmegmaradás miatt nyugat felé mozdítja el a képzõdményt, vagyis a zonális áramlás sebességéhez képest lassítja. E lassulás pedig a mozgási energia megmaradása miatt a ciklonok méretbeli növekedését, méghozzá É-D irányú elnyúlását eredményezi. Ezzel egyre nagyobb eséllyel alakul ki valamely - termikusan viszonylag homogén - földrajzi térség fölött jellegtelen nyomáselrendezõdés, mely segíti a blokkoló AC-k kialakulását.
A folyamat végén az elnyúlt, nagy méretû ciklonok kettészakadhatnak, és déli részük körül zárt áramlás alakulhat ki. Ez az a pillanat, amikor a polárfront "regenerálódik", különösen akkor mondhatjuk ezt, ha az északi "félciklon", ami rajtamaradt a polárfronton, elgyengül.

(Remélem jól emlékszem, hisz lassan 4 éve, hogy errõl tanultam).

Sajnos a múltkor leírtakat itt megcáfolta az idõjárás: ismét egy szélõséges hónap lesz az május, de most a sok csapadék miatt. Az esõ 15 nap 76 mm-e után ma egész nap esik, már lassan 15 mm lesz és megvan a 90 havi. Így nagy eséllyel 100 felett lesz és a hõmérséklet 2 napja a 8-12 fok közti tartományban vesztegel. A hónap elsõ fele 13,3 fok, ami átlag alatti vagyis egy szélsõségesen hideg május eddig ebben az évszázadban. A nagyon hideg 2010-es május is 15,8 fok volt, most esélyes alulmúlni. A múlt századi májusok is ilyen hidegek voltak, az átlaguk itt 15,4-15,8 fok körül mozgott.
Nyári nap még az idén nem volt, még a 2008-as évben is megvolt ilyenkorra az elsõ.(máj.13.)
Az utóbbi napok zivataros,jégesõs , tornádós-tubás,orkános és ár és belvizes idõjárása egy nagyon szelíd,szélsõségektõl mentes félévet zárt le.Vagyis még korántsem szûntek meg az utóbbi 1-2 évtized vad szélsõségei...sajnos.
Enyhén indult az év, de ahogyan a múltkor írtam 2007 és 2008 is hasonló volt. Az április 12,5 fokos közepe alapján immár 4 hónap átlagát kiszámolva kereken egy fokkal volt itt 2007 elsõ 4 hónapja melegebb 2014-nél. 2008-nál viszont most 0,4 fokkal melegebb lett.Megnéztem, hogy akkor milyen május jött: 2007-ben 18,5, 2008-ban 16,9 fok, vagyis kb. 3 és 1,5 fokos pozitív anomália. A csapadék 75 ill. 35 mm volt. A mostani állás szerint tehát az akkorihoz képest egy hidegebb és csapadékosabb májusnál tartunk. Ha marad még 2 napig a hideg és esõs idõ, akkor veszélybe kerül 2010 rekordja . Akkor szárazon és melegen kezdett a hónap, majd a közepe hideg és csapadékos lett míg a vége mérsékelten csapadékos (egy durva SC-vel) és átlagos hõmérsékletû lett.Most eddig kicsit hasonló a helyzet, kiváncsian várom a folytatást.

Lásd az elõzõ hozzászólásomat.
Persze, ez is csak találgatás.

Ha ugyanis sûrûn fordul elõ polárfronti expanzió, úgy a fiatal légnyomási depressziók, teknõkezdemények "ráfutnak" az öregebb teknõkre, azok ciklonjait magukba olvasztják, "visszaszívják" északra. Így a régebbi teknõk nem tudnak tovább nyúlni dél felé, ciklonjaik sem tudják befejezni a fejlõdésüket. Ezért van az, hogy télen, mikor a nagyobb meridionális hõkontraszt miatt gyakoribb a polárfronti örvényesedés és expanzió, a mi szélességünkön ritkábbak az elöregedett ciklonok (hidegörvények és cseppek), s ha vannak is ilyenek, lényegesen rövidebb ideig állhatnak fenn, mint az átmeneti évszakokban és nyáron.
Bárikus mocsárhelyzet, nagy térségre kiterjedõ minimális nyomásgradiens, ami tkp. a szinoptikai ciklus és ezzel együtt a ciklonfejlõdés végpontja, télen számottevõ élettartammal elõ sem fordul.
A polárfronti expanzió ritkábbá válásának okára csak tippelni tudok. Elvileg elõidézheti a meridionális hõkontraszt gyengülése, és a jet ezzel kapcsolatos lassulása.
Mindenesetre, ez a hipotézis jó összhangban állna az északi sarkvidék kismértékû felmelegedésével, amit az alacsony jégborítottságok is mutatnak. Ez valóban csökkenti a meridionális hõdifferenciát.
S egyben választ ad arra is, hogy a (sarkvidéki) felmelegedés miért jár az idõjárás szélsõségesebbé válásával az alacsonyabb szélességeken.
Az biztos, hogy a fentebb taglalt makrocirkulációs változás megváltoztatja nálunk a szokásos, mondhatni "klasszikus, tankönyvi" csapadékeloszlást. Dél, délkelet relatíve csapadékosabbá válik annak következtében, hogy ezeket a tájakat a mediterrán ciklonok csapadékzónája gyakrabban érinti. Északnyugat számára a kifejezett frontcsapadék volna kedvezõbb, ami régebben valamivel gyakoribb is volt, minthogy a gyakrabban képzõdõ, fiatalabb teknõk erõsebb nyugat-keleti impulzusa következtében többször fordultak elõ északnyugatról "áthúzó" frontok.
Mindenesetre feltûnõ, hogy mostanában milyen közönségesen kimarad Északnyugat-Magyarország a nagyobb esõzésekbõl, havazásokból.
Még annyit, hogy a meridionális túlsúly éppen az idei évben mintha némileg csökkenõben volna. "Izoterm" idõszakban vagyunk, a nagy sarki hidegbetörések és az erõs szubtrópusi melegáramlások is jó ideje elkerülik térségünket.
Nagyon feltûnõ ez a tavalyi állapottal szemben, mikor is a március végi tél után április legvégére itt volt a kánikulai hõség. Idén viszont "végtelenített" tavasz van, végsõ soron már február eleje óta. Persze még korai, hogy sommás véleményt alkossunk ebben a kérdésben. Lehet, csak "pillanatnyi" megingásról van szó, és aztán csõstül jönnek újra a szélsõségek.

A legnagyobb kérdések egyike, hogy a teknõket képzõ hullám amplitúdója milyen kényszer(ek) hatására nõ meg. A nyugati futóáramlás gyengesége mindenképpen közre kell, hogy játsszon. Ezt viszont nem tudom, mi váltja ki.

Link

Floo, lehetne kapni egy nem szétesett karakterekkel tûzdelt verziót?