Bioszféra
De gyönyörû!!!!!!!!!
Ma mondta zirci kolléganõm, hogy nála is nyílik a kertben a hóvirág.

Pedig ugyanarról a madárról készültek a képek, csak sajnos kevés volt már a fény
Megpróbálom értelmezhetõbbre felerõsíteni a képeket.

A képen nekem 3 eltérõ madár látszik.. Hangot majd otthon hallgatok.
Biza jó is volt az a kis kirándulás.
A letaposott havak nagyon lassan engednek, a környék focipályái közül is van olyan, ami inkább életveszélyes(pedig már 10 napja hogy minden nap bõven pozitív, 5-10 fokos hõmérsékletek vannak) , meg a városokban lévõ óriási jeges hókupacok szerintem még néhány hét múlva, bõven benn a márciusban, vagy akár még áprilisban is meglesznek még.
Jaurinum!
35-40-50 évvel ezelõtt még sehol sem voltam, így nem is sóhajtoztam, mégis azokban az években is, meg elõtte is rendszerint innen lehetett prezentálni az elsõ ébredõ geofitonokat.
Bár lehet hogy akkor meg más sóhajtozhatott
Tényleg, ha már itten vagy!
Hogyan állapították meg azt a szakemberek, hogy melyik országrészben mikor tavaszodik, mikor nyílnak a virágok?

Érkeznek a varjak a költõhelyükre, ami a házsorunk elõtti parkos rész.

Ültek sokan és károgtak, közben a farktollukat emelgették és nyitogatták. Majd jött még egy csapat, ekkor elkezdtek mégjobban sajnálkozni ( kár-kár ), majd arcpirító jelenetek következtek.

Még majd figyelek.

Itt a Balatonnál még az ujjadat is elfogadják, ha nem vagy elég gyors etetéskor. :-) Klassz képek, de a repülõs változatuk még jobb!
Több bütykös hattyút fotóztam ma du. a Tiszán, nagyon éhesek voltak. Kézbõl is elfogadták a kukoricát. Pár hete vannak itt.
Link
Link
Na hasonlítsuk az idei februárt a 3 évvel ezelõttihez...
Ma elolvadt a hó az erkélyen a virágládámban, így már látni a felfelé törekvõ hagymásaimat. :-)

A sok sóhajtás párás melege beindítja a fõhajtást, így könnyû prezentálni az elsõ ébredõ geofitonokat.
Kereken 3 éve 30 virágzó fajt számláltam össze a Mecseken: Link
Ettõl most valamennyire el lehetünk maradva, Sopronban konkrétan még egy árva növényt sem láttam nyílni, csak a botanikuskerti hunyorok zöldes leple néz búsan le a föld felé.

Ott egy sárga kénvirággomba-csoport "zuttyan" össze éppen, a tintáknak kúpos-hengeres kalapjuk van, mire valamennyire kiterülnének, feketén "elcsöpögnek".

A Szegedi Biológiai Központ Biokémiai Intézetének igazgatója nagy fákat gyûjt, a hazai öreg fák helyét azonosítja, és tartja nyilván.
A www.dendromania.hu internetes oldal napi ezer fölötti látogatót számlál.

Gyönyörûek a virágaid!!! Ejj, de jó is volt, amikor Nálad jártunk s megmutattad a tõzikést!
Kíváncsi leszek, nálam mikorra olvad el a hó, lenn a focipályán, ahol a kutyák letaposták, egy merõ jégtömbbé állt össze az egész, menni alig lehet rajta, s még a délelõtti napsütésben se nagyon olvadt...Jó 10 centi vastag átfagyott hóréteg van. Ahol olvadt, ott akkora a sár, hogy épeszû ember nem megy bele, mert a gyalogost is traktorral kell kihúzni belõle. Mi lehet ott, ahol talaj is van, nem csak 5 centi a dolomit tetején?

A ma délelõtti madárcsapat, kiemeltem néhány szárnycsapási fázist
Két szárnycsapás között behúzott szárnyakkal csupán testük felhajtóerejével siklanak akár a síugrók sáncugráskor. A lecsapás gyors, 1/2000s expoval készült a kép, így is elmosódott néhol a szárnykontúr
Nagyobb kép a teljes csapattal: Link JPG-be konvertált felére kicsinyített kép, így is több mint 2 Mb!

Télimádó vagyok, de mit mondjak igencsak kellemes, hogy felénk is beköszöntöttek az elsõ igazi tavaszi hangulatú napok. Ébredezik a természet,ezt egyenlõre a madárvilág "zsibongásából", és a tavaszias illatú levegõbõl érezni.

A házirigó párjára talált, ketten repdesnek a közelemben. Párja szemlátomást sötétebb, szinte feketébe olvadó mélybarna. Köröttem ugrálnak, õ sem mutat félelmet, mindenhová követi párját.
A gerlék szemlátomást tartanak a rigótól. A kiszórt eleségre idejött egy gerlepár, de nem repülnek szemezni csak ülnek a kerítéslécen, a rigó pedig ott ül a hamihoz közeli bokron. Érdekes, mert a gerlét is harciasnak ismerem, bátran nekirepül nála nagyobb testû madárnak is amig az el nem menekül. Ehhez képest a nála kisebb testû rigót szemlátomást respektálja
Egy csapat kistestû madarat is lencsevégre kaptam, a csapat javarésze testével "vitorlázott" mint egy sáncugró, de sokaságuk miatt a legkülönfélébb szárnycsapási fázisok is képre kerültek. Sztem érdekes látvány, a fotót majd felteszem most élvezem a télvége-koratavasz fényözönét, a Nap átsüti a ruhámat, a jóillatú gyenge szellõ kifejezetten kellemessé teszi az idõt

Annak látszik :-)
A 10 hatalmas kép!
A pókok bejönnek melegedni, amúgy nem itt szaporodik, mivel kimondottan a magas fûszálakra rakja a fészkét, mi meg nem füvezünk (a macska is inkább a snidlinghagymámat legeli...) Télen fakéreg alatt, repedésekben húzzák ki a hideg idõt. Mondom, a melegedés miatt bejöttek szellõztetéskor, az tuti.
Az ivarérett hím tapogatólába ilyen lenne: Link
Az enyém még kamasz volt.

Nem tudom, az uram tépte-e le a két elsõ lábát, egy biztos, nem marta meg (azt észrevette volna, elég csúful harapós pók). Gondolom a melegedés miatt elõjöttek. Decemberben is volt kettõ, amikor meleg volt...
Az uram ágyában....
Tegnapelõtt a konyhában grasszált egy, tegnap a kisszobában (õket kitelepítettem).

Öhh!
De kafák, ahogy "kifüstölgik" a spórákat. Meg a tintagombicseknek milyen hirtelen halála van...

A két kis kosztos tart a rigótól, amíg itt pattog, felgallyaznak fára, bokorra és várnak
Évekkel ezelõtt is írtak már róluk, csak sztem videó nem volt akkor még. Az biztos, ha madarat akarnék tartani, nem papagáj vagy ilyesmi lenne, hanem varjúféle. (Ennek a fekete dögnek is agyon tudnám puszilgatni azt a gyönyörû okos buksiját!)
Amúgy, ha már bejött a képbe a papagáj, ajánlok egy könyvet: Link

Megfigyelhetõ, amikor "valamiben mesterkednek" többnyire még a szokásos körültekintõ óvatosságról is megfeledkeznek, teljesen elütõ, mondhatnám önfeledt lesz a viselkedésük, olykor messzirõl látszik rajtuk hogy "gondolkodnak", nézegeti innen-onnan, szinte hallani ahogy "kattognak a fogaskerekek"

Igen, winplayerrel simán megnézhetõ, szinte hihetetlen és elképesztõ. Hasonló vagy éppen ezt a jelenetsort láttam pár hónapja a NatGeo tévécsatin, hihetetlen a madár teljesítménye, különösen hogy még a drótot is meghajlítja kampóalakra
Az ember nem is gondolná ha nem látja a saját szemével. Úgy veszem észre általában nagyon is alábecsüljük az állatok problémamegoldó képességét legalábbis én újra és újra szembesülök ezzel mióta a természethez közel élve sok érdekes egyéni vonást, valamiféle gondolkodásra utaló problémamegoldó kreatív trükköt vettem észre madaraktól kutyától macskától egyaránt

Többször említettem a hideg ellenére is szorgalmasan dolgozó "kiskertészt" 
Elsõ túrása a frissen hullott hóban jelent meg majd jött a többi szép sorban bár a távolabbi, harmadikat lehet hogy nem õ nyomta fel. Ma reggel viszont az eleve 35-40 cm magas elsõ túrását tovább emelte az alsó képsoron látható magasságra. A hó, bár fogyatkozik (a járólapokról már eltünõben) de még nem roskadt össze számottevõen, csoda hogy nem dõlt le a túrás földtömege a magasítástól

A link Betöltötte a Windows Media Playert, lehet csak azzal nézhetõ...
Ti megtudtátok nézni a linket? Örülök, mert nekem csak egy feketeség nyílik meg egy új lapon, azt hittem elrontottam valamit..
Üggyes! :-)
Noli mondta itt a fórumon, hogy a holló után a legokosabb madár a varjú. Itt a bizonyíték!