2025. július 09., szerda

Globális jelenségek

Adott napon: 
Keresés:
#9866
Ezzel is teljes mértékben egyetértek. Épp ezért én inkább csak azt a véleményt vitatom, ami azt mondja, hogy "nem kell itt aggódni, senki sem bizonyította, hogy itt baj lesz, baj lehet. Most minden rendben, volt tanulmány, ami nem vált be, hát akkor meg minek aggódjunk?" illetve azokat a véleményeket vitatom, amelyek az ellenkezője: "úr isten, tombol a globális felmelegedés, már egy porördög is annak köszönhető, itt a világ vége! büntessük sz@rrá azokat, akik nem tartják a zéró emissziót, közben meg gazdagodjunk meg egy picit a lobbiból is azért". A kettő közötti vélemények a szimpatikusak.

Lujó: ez a szöveg ne haragudj, de nekem nagyon dilettáns demagóg duma. Nem csak azért, mert a műegyetemen végeztem nevet , hanem azért is, ahogy a tudományhoz viszonyulsz és az viszonyul a világ felé. Inkább vall meg nem értésre, mint kiforrott véleményre - aztán remélem nagyot tévedek.

CO2 kérdés. Nekem itt nem is az a fő problémám, hogy akkor most ez közvetlenül a felmelegedést erősíti-e, léteznek-e visszacsatolások, hanem az, hogy nagyon-nagyon rövid idő alatt változtatjuk meg nagyon-nagyon nagy arányban a légkör CO2-koncentrációját, aminek a hatásairól csak találgatni tudunk a "nem baj az, kit érdekel"-től a "sivatag lesz a sarkvidékeken is" találgatásokig. Nem hangzik jó ötletnek tovább nyomni a légkörbe "majd lesz valami, eddig is lett valahogy" alapon, pláne ha nem tudjuk a következményét. Lehet vitatkozni a részleteken vagy kutatni a kivonásra az olcsó megoldást, de hagyni így elég rossz ötletnek tűnik. 6-700ppm ha jól tudom érezhetően "fáradt" levegőérzetet okoz, bár ehhez lehet kell az is, hogy az O2 is csökkenjen (irodai mérések pl.).
Link
#9865
Hasonló a helyzet, mint az öreg ügyvéd és az ifjú első ügyes fia esetében. Az ifjú titán lezárt egy pert, amit az apja 30 éven át nem tudott. Büszkén elmeséli az apjának, aki ezután felpofozta: Mit gondolsz fiam, miből éltünk az elmúlt harminc évben?

Most a klímától teljesen függetlenül: Melyik jól fizetett kutató csoport áll a politika elé azzal, hogy: "Tisztelt döntéshozók! Az elmúlt évtizedekben teljesen tévúton jártunk. Elkutatgattunk néhány tízmilliárd dollárjukat, a hibás elméleteinkkel, prognózisainkkal a világot feleslegesen sok százmilliárdos erősen megkérdőjelezhető hatékonyságú, sőt felesleges beruházásokba kényszerítettük, ezennel kérjük páros lábbal történő kirúgásunkat!"? Vagy a NASA-tól elvárható-e, amikor egy klímaprojektjére 4-5 milliárd dollárt kapott, amit 2 milliárd dollár haszonnal sikeresen "megoldott", kijelentse, hogy ami tanulmányokat, prognózisokat készített ennyi pénzért, egy kanyi vasat sem ér? Mondanák-e azt, hogy adjatok 4 - 5 milliárd dollárt és kiszámoljuk az eddigi ellenkezőjét, vagy inkább azt mondanák, hogy adjatok még ugyanennyit a CO2 hatásának további bizonygatására, mert szerintünk Miskolczi profnak nincs igaza? Saját környezetemben azt látom, hogy a mérnöktársadalom is rendesen elkurvult a Műegyetemmel bezárólag. Saját szakmájukat köpik le, tisztelet néhány kivételnek. Máshol is pénzért dolgoznak, a pénz meg uralkodik minden felett.
#9864
Hogy én is tovább toljam.

Valóban semmi bizonyíték nincs arra, hogy ez nem okoz majd komoly felmelegedést/katasztrófát/súlyos következményeket. Miként arra sincs, hogy ez tényleg okoz  majd komoly felmelegedést/katasztrófát/súlyos következményeket.
Kérdés, hogy érdemes-e egy ilyen -mint azt már megbeszéltük, nem bizonyítható mértékű- változás ellen heroikus és a jövőbeni gazdaságot alapjaiban befolyásoló (és ennek ezáltal nagy valószínűséggel szintén beláthatatlan politikai következményeivel járó) intézkedés-sorozatot hozni? Mi van akkor, ha ezek -a gazdasági növekedés nagyságát, irányát alapvetően befolyásoló- döntések végül egy sokkal nagyobb katasztrófával/súlyos következményekkel járó végeredményre vezetnek? 
Magyarul: mi van akkor, ha ágyúval lövünk a verébre (és közben eltaláljuk a szomszédotkacsint)?
#9863
Az a baj, hogy egy olyan folyamatba akarunk belepiszkálni (amihez a lenti linken lévő tartalom is bizonyíték) amit még nagyon nem értünk. Amennyiben értenék, nem elmélet lenne az, hogy a klíma változását az emberi tevékenység a co2-vel befolyásolja. Már az alap kiindulópont is láthatjuk, hogy cáfolva van egy másik elmélettel amiben nagyon úgy tűnik eddig senki nem talált hibát. Ahhoz, hogy az általad leírt dolgokba belevágjunk és "tesztelgessünk" a minimum az kell legyen hogy értsük a folyamatokat. Ingoványos talaj ez az egész, nem is szeretnék belefolyni, csak érdekesnek találtam újra felhozni a lentebbi sztorit, mert hát fura hogy mindennel foglalkoznak a világ tudósai csak ezzel nem igazán, holott az alapokat érinti és cáfolja. (nem a klímaváltozást hanem azt hogy ezt az emberi co2 kibocsájtás okozza e)
#9862
"10-20 évig" 
#9861
Ezt a vitát úgy lehetne eldönteni, ha 10-20-ig csökkenteni tudnánk valahogy a légkör CO2-tartalmát és megnéznénk mi történik. Ki kellene próbálni. kacsint laza Persze még akkor is lehetne azt mondani, hogy véletlen egybeesés a természetes klímaváltozással, és biztos lennének olyanok, akik ezt hangoztatnák.
Vagy közelítsük meg másképpen: ha mondjuk 30 éven belül további 2 fokkal nő a globális átlag, akkor az mennyire valószínű, hogy természetes folyamat? Ha nem számítjuk az olyan kataklizmákat, mint a meteorbecsapódás vagy a vulkáni tevékenység, akkor volt valaha olyan, hogy ilyen rövid idő alatt ennyit változzon a klíma?
#9860
Távol álljon tőlem, hogy beleszóljak ebbe a vitába, de olvasni sokat szoktam e témában titeket és másokat is. Régebben itt is felmerült a linkelt sztori és szerző neve, de amilyen részletes és kidolgozott anyagról volt/van szó, olyan kevés hozzászólás is született hozzá. Ez pedig kidolgozottság szempontjából csöppet sem nevezhető jelentéktelennek és a következtetés is elég világos lett, miszerint nem a szén-dioxid okozza a felmelegedést. Ezt, mint látható az MTA is szemügyre vette. A hivatalos álláspont az, hogy márpedig a co2 az ok mégsem cáfolta ezt még meg egyik sem a sok ezer klímakutatóból?! Pedig mind a cáfolatra, mind a miértre kíváncsi lennék. Link
#9859
Ezzel teljesen egyetértek.

Viszont, hogy tovább toljam a szekeret, arra sincs semmi bizonyítás, hogy ennek hatása nem okoz majd komoly felmelegedést / katasztrófát / súlyos következményeket. Ha ennek egy egész kicsi esélye is fennállhat, és tehetünk ellene - miért ne tennénk? Vagy miért akadályoznánk meg azt?
#9858
"Olyan (komolyan vehető) bizonyítást nem láttam még, ami azt igazolná, hogy a jelenlegi általunk létrehozott hatás ne befolyásolná
kisebb-nagyobb mértékben a klímát."

Természetesen befolyásolja az általunk létrehozott hatás a klímát. Ezen nincs vita.
Viszont olyan (komolyan vehető) bizonyítást nem láttam még, hogy ez a hatás "viszi" el a jelenlegi klímaváltozás döntő részét.
#9857
Igazad van, pontatlanul fogalmaztam. Javítanám: "Azt nekem még mindig nem bizonyította továbbra sem senki, hogy a jelenleg tapasztalható és mérhető klímaváltozás folyamata teljesen természetes és nincs benne antropogén hatás."
Már hogyne lenne természetes klímaváltozás is és hogyne lenne a jelenlegi klímaváltozásnak is része természetes hatás. Olyan (komolyan vehető) bizonyítást nem láttam még, ami azt igazolná, hogy a jelenlegi általunk létrehozott hatás ne befolyásolná kisebb-nagyobb mértékben a klímát.
#9856
"Azt nekem még mindig nem bizonyította továbbra sem senki, hogy a klímaváltozás folyamata teljesen természetes és nincs benne antropogén hatás."
Te szoktál nagyon tudományoskodni sok amatőrrel szemben. A fagyi most kicsit visszanyal. Azért érzed, hogy a fenti mondatod, hogy is mondjam...kevéssé tudományos. Kicsit trumpos. Ezzel azt állítod, hogy kb. 4 millió évvel ezelőttig nem volt klímaváltozás. (És akkor még nagyon az ős-ősemberről beszélünk, de onnantól kezdve talán beszélhetünk antropogén bármiről.) (Bár persze gyanítom, hogy csak egy szerencsétlen megfogalmazás volt az egész.)
#9855
Ezzel is tudnék vitatkozni, erre van egy jó mondásom: "Hope the best, but be prepared for the worst." (Magyarul: reméld a legjobbakat, de készülj fel a legrosszabbra!) Az autókba és a repülőgépekbe sem a realista felhasználási környezethez igazítják a védelem formáját (légzsákok, baleset-megelőzési rendszerek), hanem a pesszimista forgatókönyvekhez. És bíznak benne, hogy az autó/repülő felesleges fekete dobozzal és ép légzsákkal kerül az ócskavas-telepre.
#9854
Annyiban vitatnám az utolsó gondolatodat, hogy a korábbi "emberiségek" sokkal nagyobb változásokat is jól tűrtek, vagyis olyan értelemben jól tűrtek, hogy nem tudott világméretű konfliktusba torkollni a válság, maximum 1-2 népcsoport kihalt vagy vándorlásra kényszerült. Most viszont, amikor az információ fénysebességgel kerüli meg a világot, már nem lehet visszavezetni egy klímaváltozás problémáját egy 50 vagy 200.000 évvel ezelőtti helyzetre és azt mondani, hogy ha azt is, ezt is túléljük. És nem is lehet leválasztani a politikát és háborút önmagában a klímaváltozás hatásairól, mert különben értelmetlen lenne. Pár százezer embert a Földön kevésbé érintett egy klímaváltozás, mint érintene most 7 milliárd embert, tehát sokkal kisebb változásokra sokkal érzékenyebben reagálunk, mert kényes lett a társadalom az ilyen változásokra.
Ha pedig ezeket a változásokat mi idézzük elő, persze, hogy jó ötlet lenne nem folytatni a dolgot, vagy csökkenteni a hatását. Azt nekem még mindig nem bizonyította továbbra sem senki, hogy a klímaváltozás folyamata teljesen természetes és nincs benne antropogén hatás. Úgyhogy én addig azt mondom, a globális felmelegedés tagadása addig éppen ugyanolyan demagóg duma, mint a túlzásba vitt sulykolása és minden kis forgószél "úúú ez a globális felmelegedés miatt van" lereagálása.
#9853
Szerintem, ha "forgatókönyv" kerül szóba, használjunk "forgatókönyv (fáklyatag)"-ot, vagy valami hasonlót. A "forgatókönyv" elnevezés annyira közérthetősített, hogy magyar nyelven - de szerintem minden nyelven - tökéletesen elfedi a tényleges tartalmat. Aki pedig csak a "forgatókönyv"-et érti - közben gőze nincs, hogy az mit takar - annak "érzésből" egy fáklya - szélsőérték is egy ugyanolyan valószínűségű "forgatókönyv", mint a többi.

"Szerintem tekinthetjük azt reálisnak.":
- Ha a klímamodell fizikailag megfelelően írja le a valóságot,
- ha jól van paraméterezve,
- ha a bemenő adatai megfelelő pontosságúak,
- stb:

A klímafáklya középértéket - ahogy egy meteorológiai modell űrtávlati fáklyaátlagát is - csak fenntartással tekinthetjük reálisnak, inkább olyan értéknek kell tekinteni, aminél megbízhatóbbat az adott adatokból az adott modellel az adott időtávlatban nem tudtunk előállítani. 

Sajnos a klímamodellek kalibrálásához, felparaméterezéséhez sincs a múltból elegendő adatunk: A teljes földfelszínt lefedő műholdas infravörös felszíni hőmérséklet mérések csak néhány évtizede léteznek. Ha annál korábbi SST adatokat veszünk figyelembe egy klímamodellben, nem tekinthetjük azt a jelenleg mért adatokkal azonos megbízhatóságúnak, azok interpolálási - extrapolálási hibákkal terhelt adatok.

Összesítésben: kérdőjelek, kérdőjelek, kérdőjelek. Gyakorlatilag semmi sem kizárt, ahogy az ellenkezője sem.

balintaj: Az emberi faj kb. kétszázezer éves léte alatt a jelenleginél sokkal nagyobb mértékű klímaváltozásokat is túlélt. Vannak sokkal súlyosabb problémái, a csapból mégis a globalwarming jajveszékelés folyik. 
#9852
A napjainkat érintő klímaváltozással kapcsolatban szerintem nem egy, hanem két kérdést kell feltennünk magunknak:
1. Tudjuk-e befolyásolni a klímaváltozást?
2. Tudunk-e alkalmazkodni hozzá?
Ha mind a két kérdésre nem a válasz, akkor gondok lesznek.
#9851
A klímaváltozás nem mostani. Itt van a nagy gond (félreértés). Az folyamatos. Az egyetlen kérdés, hogy a mostani melegedő időszakban mennyire játszanak az antropogén hatások, vagyis mennyire vesszük ki a részünket belőle.
#9850
Gondolhatod, hogy a 100 méterrel csak mondtam egy extrém számot, nem mint emberi léptékkel belátható lehetőséget. 100 millió éve pl. 200 méterrel volt magasabb a tengerszint, a Würm-glaciális végén meg kb. 120 méterrel volt alacsonyabb a mostaninál. És természetesen ilyen körülmények között is van élet a bolygón, csak erre akartam utalni.
Evolúció: ezt nevezem univerzális gondolkodásnak nevet, bevallom, hogy én nem tudok ilyen léptékben gondolkodni a mostani klímaváltozásról. nevet
#9849
100 m tengerszint emelkedés akkor képzelhető el, ha az Antarktisz kiúszik a déli pólusról és közben az érszaki pólusra sem úszik kontinens. Tekintettel a kontinensek mozgási sebességére, nehezen képzelhető el, hogy ez az emberiség létének időtartamában történne. Esetleg, ha a jelenlegi helyén Antarktiszt telibe találná egy - néhány 10 - 100 km körüli átmérőjű - aszteroida, geológiai időtartamban számolva szemvillanásnyi időre elolvadhat az Antarktisz jégtakarója, aztán meg újra visszajegesedne. Megjegyzem, ekkor a bioszférának a legkisebb gondja a globális tengerszint emelkedés lenne. Tekintettel arra, hogy az utolsó nagyobbacska meteorit a Dínókat pusztította ki, ami nem tegnap volt, elhanyagolható az esélye, hogy ez az emberiség létének időtartamában történne.

Ha 20 év múlva esetleg nem találsz a kishazánkban bükkerdőket, ennek oka viszonylag elhanyagolható valószínűséggel lesz a klímaváltozás. Szerintem csípőből te is találhatsz gyorsabban ható bükkfavészt. Főleg emberit, a pusztulat kiváltó oka: a láncfűrész.

A 40 °C feletti hőhullámokat én is rühellem. Ez egy nagyon alap dolog, 40 éve is rühelltem: őseim meglehetősen régen hagyták el Afrikát. Szerintem úgy nagyjából a tieiddel egy időben. 

Összességében ha nem lenne klímaváltozás, az evolúció meglehetősen korlátozottan működne. A test-test elleni harcon kívül az evolúció iránya nem a változatos helyzetekhez való alkalmazkodás, hanem a stabil helyzethez való optimalizálás lenne. 

Ha nem lenne klímaváltozás, sőt: ha pármillió éven át csak szünetelt volna, még fenn makognánk valamilyen afrikai fán. Ez nem valószínű, hanem biztos. Kurvára.

Szerk, forgatókönyv: Előszeretettel fordítják forgatókönyvnek egy modellkimenetet. Egy fáklya egy perturbációjának a kimenetét. Ha valamelyik modellnek júliusban  elgurul a gyógyszere és beb...sza a -15°C T850-t, az egy lehetséges forgatókönyv. 
#9848
Hát ha van pesszimista, meg optimista forgatókönyv, akkor a kettő közöttinek a legnagyobb a valószínűsége. Szerintem tekinthetjük azt reálisnak.
#9847
Jó neked, hogy tudod mi a reális forgatókönyv. nevet
#9846
És mi lenne, ha nem a pesszimista, hanem a reális forgatókönyveket részesítenéd előnyben?
#9845
Szerintem nem értek félre semmit. Próbáld ki, linkelj be egy akár általánosan megbízhatónak tartott forrást, ami szerint baj van, tennünk kellene valamit. Az lesz rá a válasz, hogy "pánikkeltés". "riogatás", "tudománytalan", rosszabb esetben "na, beindult az klímalobbi".
Amúgy engem nem vigasztal, ha mégsem halunk ki 100 év múlva, vagy esetleg el tudunk húzni a Marsra (lol), én egész egyszerűen bükkerdőben akarok járni itthon 20 év múlva is, illetve nehezen viselem a 40+ fokos hőhullámokat, hogy csak nagyon alap dolgokat mondjak, ami minimum érinteni fog közvetlenül. Ezek csak az én kis privát, önző dolgaim, de ezen túlmenően nyilván aggódom úgy általában azért a bioszféráért, ami - ha ez a modern ember számára már nem is annyira nyilvánvaló vagy fontos -, az én felfogásom szerint édenkert. Tisztában vagyok vele, hogy a bolygót nem tudjuk "elpusztítani", neki teljesen mindegy +/- 2-5, akárhány fok, +/- 2 vagy akár 100 méter tengerszintváltozás, A baj az, hogy az emberi élet sokkal kisebb +/-okhoz van kalibrálva, mint amilyen változások kinéznek a pesszimista forgatókönyvek szerint.
#9844
Valamit szerintem te itt nagyon félreértesz ezen a fórumon. szomoru
#9843
Link
[mod.]
#9842
Persze, én ezzel egyet is értek, csak néha mókás látni, ahogy a klímaváltozást tagadók ütik az ilyen vasat, hogy "látod, látod, ugyan 400 métert visszavonult, most 1 métert növekedett, nincs is melegedés! Nincs is miért aggódni!"
Ugyanakkor azt sem lehet letagadni, hogy az ilyen drámai változásokat pedig teljesen a globális felmelegedés számlájára írják, holott lehet, hogy a folyamat 90+%-a teljesen természetes folyamat eredménye.
#9841
ugyanugy nagyobb leptekben itt is volt egy novekedes meg egy hete is, de azota negy nap alatt 425ezer (!) negyzetkilometer jeg olvadt el, mar kozel jutottunk a rekord alacsony 2016os szinthez, lehet iden bekovetkezik a Blue Ocean Event. 

Link
#9840
valoszinu csak idoleges: "University of Washington ice scientist Ian Joughin, who wasn’t part of the study and predicted such a change seven years ago, said it would be a “grave mistake” to interpret the latest data as contradicting climate change science."

itt is Link
#9839
Az igen, hárman is ráugrottak, kivették a "recent" szót, mert egy cikk ki tudja meddig él (tök jogos), főleg, hogy a "recent" 2016-ra vonatkozott. Majd egy önálló, egy mondatos szekciót nyitottak neki. Nem semmi nevet
Lehet mégsincs semmi globális összeesküvés? Hmmm......
#9838
Kiegészítettem ezzel a cikkel a Wikipédia-oldalát a gleccsernek: Link
Most lebuktathatjuk a klímalobbit! nevet
#9837
Törölt tartalom
#9836
Szép estét kívánok! nevet A kérdés helyénvaló. Reméljük, kapunk információt erre vonatkozólag talán már a közeli jövőben. A legjobbakat kívánom!  
#9835
Javaslom, kezdd el olvasni ezt a fórumot az elejétől. Olvashatsz benne ilyet - olyat, köztük több írástudó véleményét is. Értékeld kívülről, felülről, mint ha a katica bogarak parazitáinak szaporodási szokásairól lenne szó.
#9834
Érdemes volna tudni, a Mars CO2 jege még csökken-e, vagy már növekszik ismét. Ez nagyon fontos informácíó lenne számunkra jelen pillanatban. 
#9833
A légkör általános felmelegedése valós dolog. Az is nyilvánvalónak tűnik, hogy a növekvő szén-dioxid-mennyiség belejátszik ebbe a problémába. Azonban feltette-e egyáltalán valaki azt a kérdést (jócskán borzolva a tudományos hatalmasságok idegeit), miszerint vajon nem azért mérünk-e egyre több és több szén-dioxidot, mert melegszik a légkör? Akkor akár vissza is térhetünk az alapokhoz/kezdetek kezdetéhez: mi okozza a földi légkör általános melegedését? Mert nem csak a földi atmoszféra, de a Marsé is melegszik. Egy, a hatvanas években űrszondáról készült felvétel és a 2000-es évek végén a Hubble-űrteleszkóp által megörökített fénykép tanúsága szerint a vörös bolygó poláris területein túlnyomórészt fagyott szén-dioxidot tartalmazó jég területe félszáz év alatt a felére csökkent. 
#9832
A későbbiekben fogom majd pár gondolatomat levázolni ezzel kapcsolatban ( időm hiányában) .
A jelenlegi történések  azt  igazolják szerintem, hogy  egy valódi minimum előszobájában vagyunk.
#9831
A klímaváltozás, a globális felmelegedés létezik és nem vitatott. A kérdés az emberi hatás (beleértve ebbe a CO2 szint növekedését) mértéke. Tény, hogy növekszik a CO2 koncentráció és ezzel egyidejűleg növekszik a globális átlaghőmérséklet. A kérdés az, hogy ez ok - okozati összefüggést jelent-e, vagy nincs érdemi hatása ilyen mértékű CO2 koncentráció változásnak a klímára és a mostani melegedésnek esetleg egészen más okai vannak? A mostani felmelegedés egyébként bőven belefér az elmúlt pár ezer év globális hőmérséklet ingadozásába. 

A "Gács" cikkből:

„A probléma tudományos része a laikus nagyközönség és a politikusok számára ma valószínűleg sokkal világosabbnak tűnik, mint a témával foglalkozó meteorológus és fizikai oceanográfus kutatók számára.  (Czelnai Rudolf meteorológus, akadémikus, 2001.)"

A bulvár cikkek tele vannak füstölgő kéményekről, sivatagokról, tűzvészekről, árvizekről, csontsovány jegesmedvékről, pingvinekről, stb. készült képekkel, megsülünk, megfagyunk, szomjan halunk, megfulladunk globalwarming riogatásokkal, a tényleges szakmai cikkekben - mindegy, hogy egyes állításaikkal esetleg nem értünk egyet - ezek helyett táblázatok, grafikonok, mérlegszámítások, egyenletek, stb. és konkrét idézetek, szakirodalomra való hivatkozások vannak. 
#9830
Sziasztok!

Nem tudom, hogy itt saját véleményt szabad-e nyilvánítani, vagy csak mindig valamire, valakire kell vagy lehet nyilatkozni.  Az én véleményem is az röviden, tömören, hogy ezt a globális átverés show-t a pénzügyi lobbi tartja fent és az igazság már kezd körvonalazódni. 
#9829
Nem rossz cikk, bár sok benne a szakmaiatlan kiszólás (számomra), emiatt eléggé hunyorognom kell, hogy csak a szakmai érvek látsszanak. Mikre gondolok?
"GLOBÁLIS FELMELEGEDÉS: Ez az elterjedtebb mítosz, a közvélemény ezt ismeri jobban (a mítosz lényegi jellemz ője a széleskörű ismertség). Ma a világ közvéleménye rendíthetetlenül hisz a valóságosságában. Mint a régi görögök az Isteneikben. Azt, aki mégsem, eretneknek nevezzük és kiközösítjük."
"(Klímapornó) Ezt  a  fogalmat  az  angol  Institute  for  Public  Policy  Research kutatóintézetnek az  Origó honlapján 2006. augusztusában idézett véleményéből ismerhetjük meg." - az Origo egy forrás??? Vagy csak nem tud a kedves szerző angolul?!
Aztán két sorral lejjebb egy újságbevágás a Népszabadságból, ami viszont már (ugye, természetesen felvezetéssel) köznevetség tárgya, mert milyen röhejes dolgokat feltételez... (Ilyen felütésekkel, hogy "Nem Blikk!" - ha idén írná ezt, lehet "Nem Hírcsárda!" lett volna).

Még egyszer: nem cáfolom a mondatokat (és nem is értek egyet velük), hanem egy tanulmányban nem helyénvalóak gondolom, főleg, hogy a görög istenekhez hasonlítjuk az egészet, arról meg ma már mindenki tudja, hogy kamu. A CO2 kibocsátás csökkentését és a légkörből való kivonását ez a cikk is fejtegeti ugyanakkor.

Szóval szerintem AKKOR IS van mit tenni, de elismerem, hogy a média csak a szenzációt és a kattintást keresi. Hülye ugyanakkor, aki csak onnan tájékozódik ilyen témákban. Ugyanúgy elismerem, hogy a lobbiérdekek vezérlik a jelenlegi harcot is a kibocsátások ellen. Sőt sok-sok más területen is ez megy, miért lennénk meglepve itt?
Az a hozzáállás viszont nem tetszik, hogy nem kell tennünk semmit, mert nem lesz baj. Nekem még mindig senki sem bizonyította, hogy nem lesz baj. Mindenki csak akkor tiltakozik hevesen, ha neki kell beszednie egy kísérleti, teszteletlen vegyszert, ha azt a következő generációk torkán kell lenyomni, úgy már nem is fáj annyira.
#9828
Így van. Véleményezem a véleménycikket. Nem a szakmai cikket. Erre akartam rávilágítani. Felőlem aztán lehet ez a mondat helyes is, de akkor is egy személyeskedő, általánosító és az ellenvéleményt butának beállító felütés. Innentől nem tudom többre értékelni, mint az ellenvéleményt. Arról nem is beszélve, hogy biztos, hogy sok tudós vonul az utcára, aki egyben aktivista is, az most mit csináljon? Érezze magát hülyének?
De elismerem, vannak köztük vakok / hülyék / stb. is, csak azok alapján általánosítani (számomra) kifejezetten gyenge módszer.
#9827
Válasz-2:
"A mérnök szerint a nagyvárosokban szerveződő zöldmozgalmak aktivistáinak pedig általában fogalmuk sincs arról, hogyan működik a valóságban a természet, amiről csak annyit tudnak, amennyit a tévében mutatnak nekik."

Minősíted a minősítőt. Szerintem optimista a mérnök. Szerintem annyit sem tudnak. Minden szakma általánosan a specializálódás felé fejlődik, az aktivista szakma is. Szerintem ez a szakma már elérte, vagy lényegesen megközelítette  azt az állapotot, amikor többségüknek az aktivizmus, a tiltakozás vérprofesszionális végrehajtásán kívül még a riport eleji bemutatkozásukat is papírról kell felolvasniuk. Bocsánat, van némi személyes tapasztalatom.
#9826
Megtaláltam a teljes jegyzetet. 
Klíma és energia Tények, mítoszok, kételyek és kilátások Dr. Gács Iván 
Link
Érdemes elolvasni.
Nyilván amit korábban linkeltem, az szinte csak a fejezetcímeket tartalmazta. 

Második bekezdésed: Egyetértek veled, hogy nem célszerű orrba-szájba kibocsátani a CO2-t, még ha a hatása a klímára esetleg elhanyagolható is lenne. Első sorban azért, mert a fosszilis források fogynak, annak ellenére, hogy új technológiákkal újabb készletek válnak kitermelhetővé, valamint nem utolsó sorban azért, mert pénzbe kerül a felhasználásuk.
Összességében egyetlen környezetkímélő energia létezik: amit nem fogyasztunk el. Szerintem a megújuló energia mindenáron való erőltetése helyett - amíg meg lehet tenni - az energia fogyasztást kell(ene) az energia veszteségek minimalizálásával (nyilván a gazdaságossági határokon belül történően) csökkenteni, az energia termelés hatásfokát növelni. Ezzel az adott beruházás elvégzésével (mindegy, hogy a fogyasztói, vagy termelői oldalról van szó) azonnal jelentős CO2 kibocsátás csökkenés mellett viszonylag hamar pénzügyileg megtérül a befektetés. Addig, amíg az előbb említett módozatú elfogadható időn belül megtérülő CO2 kibocsátást csökkentő beruházásokat lehet találni országos, vagy akár helyi szinten, gazdasági és környezetvédelmi bűncselekmény olyan - úgymond környezetvédelmi - CO2 kibocsátás állítólag csökkentő beruházásokat erőltetni, amelyek pl. támogatás nélkül soha nem térülnének meg a beruházónak. És itt jön a képbe a lobbitevékenység: nyilván minden lobbi a saját termékét nyomja, a média meg - mint egy rossz ribanc - annak engedelmeskedik, aki a cikkekért a pénzt adja. Egy átlagos polgár, aki nem szakember és csak a médiából tájékozódik, egy globális átverés részese. Hiába próbál "környezettudatosan" élni, azzal lehet, hogy éppen növeli a CO2 kibocsátást és a pénzét meg nem éppen hatékonyan használja fel. Ugyanez van országos léptékben, csak némileg más nagyságrendben. 

A kész átverés show néhány gyöngyszeme: a biodízel túlnyomó részt pálmaolajból készül (most hozott a zunijó aránycsökkentési ukázt némi türelmi időszakkal), az üzemanyagba kötelezően kevert etanol cukornádból, a biogáz meg legalább 90 %-ban silókukoricából készül. Kizárt, hogy az átlagos médiafogyasztónak erről tudomása lenne.

Dióhéjban ennyit.
#9825
Azzal, hogy a cikk így indít:
"A mérnök szerint a nagyvárosokban szerveződő zöldmozgalmak aktivistáinak pedig általában fogalmuk sincs arról, hogyan működik a valóságban a természet, amiről csak annyit tudnak, amennyit a tévében mutatnak nekik."
Függetlenül a mondat igazságtartalmától elég nehéz egy szakmai és pártatlan alapokra helyezve olvasni a cikket egy ilyen sunyi, személyeskedő, szakmaiatlan felütés után. Aztán belecsempésztek egy kis NASA-nál dolgozó (nyilván magyar) meg nem értett tudóst stb. (még mindig valószínűleg tök igaz a sztori és amivel persze még mindig nem lenne gond), csak ez az egész így inkább egy más szemszögből megvilágított véleménycikk inkább, mint egy szakmailag jónak minősíthető ismeretterjesztő, informatív tanulmány/cikk. Jó arra, hogy elindulj keresni más szempontból is igazságot, de arra nem, hogy megtudd az igazságot. Semmivel nem jobb, mint a másik oldal, aki a CO2-vel és a világ végével riogat. Mondom ezt úgy, hogy amúgy atomenergia-párti vagyok (a megújuló mellett, amíg nincs más jobb).


Azzal egyetértek, hogy eddig úgy tűnik, követte a CO2 a felmelegedést, de nekem akkor sem tűnik jó ötletnek fordítani egyet a folyamaton és most full antropogén hatásra telepumpálni a levegőt CO2-dal olyan rövőd idő alatt, amilyen rövid idő alatt csak tudjuk. Lehet, hogy nem lesz semmi baj, vagy csak a gyerekeink faragnak rá de nem tudjuk, előttünk még senki sem próbálta ki a Föld története során. A rohamosan növekvő emberiség pedig egyre kisebb változásokra is egyre nagyobb érzékenységgel reagál, tehát ha nem is pusztítunk ki mindent, az általunk létrehozott éghajlati befolyásolások hatása (legyen az globális felmelegedés, szélsőségesedés, lehűlés, tengerszint, sivatagosodás stb.) akár nagyon is komoly lehet. Egy ennyire érzékeny és finnyás emberiség nélkül persze mitől kéne aggódni, 2-3-4 fokos kilengéseket is túlél (és túlélt) a természet. Egy - a világbékétől és közös összefogástól ily távol eső világban - ez a várható embermennyiséget tekintve már nem biztos, hogy olyan jó móka lesz, hogy nem érdemes törődni vele és nem kell odafigyelni.
#9823
"Ez kb. ilyen összeesküvéselmélet-szintű iromány. Még véletlenül se merüljön fel benned, hogy csak a Putyin erőművét akarja reklámozni."

Ez egy - a négy alapműveletet és a megmaradási törvényeket ismerő - mérnöknek az előadás vázlata. Bulvárcikknek minősíteni meglehetősen pontatlan értékelés.

Mielőtt bármiféle kormánypolitikát belekeversz, olvasd el az első oldalon a készítés dátumát.
Az, hogy ki és milyen álláspontot képvisel, a matematikai, fizikai, kémia törvényeknek érvényesülése szempontjából tökmindegy, az emberi döntésekben azonban legalább is célszerű ezeket a törvényeket figyelembe venni: Az előbb említett törvények által meghatározott fizikai folyamatok kimenetelére bármilyen emberi, akár  a legmagasabb szintű politikai akarat, utasítás, vagy bármilyen lobbi érdekérvényesítése tudomásom szerint hatástalan, legalább is még nem találkoztam olyannal, hogy az előbbi törvényeket bármilyen érdekből alkotott társadalmi törvénnyel sikerült volna hatályon kívül helyezni. Az pedig, hogy melyik média kiknek az érdekeit képviselve kiket, mivel és hogyan próbál hasba akasztani, egy dolog, a másik, hogy a középiskolában oktatott természettudományos tárgyak középiskolában oktatott szintű értő ismerete általában elegendő ezen hasba akasztások felismeréséhez, de legalább is a kérdőjelek elhelyezéséhez a csapból is folyó zagyvaságokban. Ehhez nem feltétlen kell egyetemen oktatott szintű ismeret, nem kell hozzá szigorlatozni az adott tantárgyakból, hogy az ellentmondásokat felismerd és az alapján értékeld azt a nyakadba zúdított média-szennyet, amit napi harmincszori ismétléssel adagolnak számodra ebben a "Szép új világ"-ban.

Egy kiegészítés az "iromány"-hoz, az előadás vázlathoz: Azóta kiderült, hogy a CO2 szint változása eddig követte, nem pedig megelőzte a globális hőmérséklet változását. Ebből következik pl. az is, hogy a magas CO2 szint nem tudja megakadályozni az eljegesedési folyamatokat. 

" üzleti érdekeket "sejteni" a globális felmelegedés elleni erőfeszítések hátterében":

Ahol pénzt szánnak bármire, ott az üzleti érdekek megjelennek. Ahol nagy pénzről van szó, jelentős lobbiérdekek jelennek meg. A jelentős lobbitevékenység miatt hatalmas pénzeket fordítanak megkérdőjelezhető hatékonyságú beruházásokra, "zöld" - inkább sötétzöld - energiára, a lobbitevékenység miatt garantáltan nem a hatékonysági sorrendben. Olykor a megújuló energiaforrás megtermelése valószínűsíthetően nagyobb CO2 kibocsátással jár, mint amennyit úgymond megtakarít (pl. etanol üzemanyag célú előállítása, "bio"dízel, biogáz). 
#9822
Nyilván. Sajnos nem létezik független tudományos élet.
#9821
Jézusom!
Melyik részével nem értesz egyet? Azzal, hogy a pártlapban csinálják a propagandát Paks 2-nek, aminek minimum azzal a részével nem ért egyet a társadalom többsége, ahogy ezt az oroszokkal bonyolítja a kormány, vagy azzal, hogy üzleti érdekeket "sejteni" a globális felmelegedés elleni erőfeszítések hátterében full retardáltság?
Imádom, hogyha valaki a mainstream álláspontot képviseli itt, azt jó bennfentes módjára (vagyis a kevesek által ismert "igazság" birtokosának képében tetszelegve) leszóljátok.
#9820
Uristen
#9819
Magasságos (kék) egek...
#9818
Ez kb. ilyen összeesküvéselmélet-szintű iromány. Még véletlenül se merüljön fel benned, hogy csak a Putyin erőművét akarja reklámozni. kacsint (Amúgy az atomenergiával semmi bajom, sőt egyelőre a legjobb alternatíva a fosszilis energiahordozókkal szemben)
#9817
Jaja. laza
Amúgy a másodikból kimaradt a "mítikus kételyek" rész.kacsint

Utolsó észlelés

2025-07-09 03:35:15

Pusztavám - Május 1 utca (216,3 m)

13.0 °C

00005

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

142554

Hírek, események

Lehűlés számottevő csapadékkal!

Időjárás-változás | 2025-07-05 09:59

pic
Vasárnap egy hullámzó front közelíti meg hazánkat, ami a jövő hét elejének időjárását is jelentősen befolyásolja.