2025. július 28., hétfő

Időjárási visszatekintő

Adott napon: 
Keresés:
Hasznos linkek
>> OMSZ állomáshálózata (2025 áprilisi állapot)
#15503
Ez is igaz. Szarvas akkor kap rendkívül kevés csapadékot, ha az Erdélyi-Középhegység a légtömegeknek útját állja (ún. orográfiai akadály), vagy ún. egy helyben toporgó állózivatarok gyakorisága megnõ. A napokban a fölöttünk átvonult ún. kvázi stacionárius, hullámzó frontról egy hideg mag leszakadt és ezen a hidegcseppen képzõdött sekély ciklonnál hasonlóképp történt, bár még a ciklonközéppont is a környéken helyezkedett el jódarabig. Az áramlás eleinte DK-i volt, majd K-i, a ciklon gyengülése után pedig ÉK-i.

Több adatsorral is találkoztam az évek folyamán, az egyik szerint Békés megye Ny-i részét, míg a másik Komárom-Esztergom megyét teszi az ország legszárazabb részének 2003-ban. Sõt olyannal is találkoztam, ahol a 2006-2007-es évnél a negatív csapadékrekordoknál Orosházát meg sem említi! Pedig az ottani észlelõk mennyit kiabáltak érte! Hidd el, van némi csúsztatás a dologban. nevet
Még egy érdekesség: 2003-ban az egyik helyi újságban olvastam, hogy rendkívül kevés csapadék hullott országos szinten egyik legcsapadékosabb hónapunkban: júniusban. Szarvas 2003 júniusában fél milimétert, de nem messze tõlünk elhelyezkedõ Örménykút viszont több mint negyven milimétert kapott egy állózivatarból, így az ország egyik "legnagyobb" havi csapadékját ha jól emlékszem ott mérték.
Voltak évek, amikor nem az Alpokalja (Kõszeg környéke) kapta a legtöbb csapadékot, hanem Miskolc környéke (éves szinten!).
#15502
Salgótarján környéke is hajlamos szélsõségre, ha eluralkodik a délkeleti szél mint ebben az évben, az nagyon meglátszik csapadékon: ld. az északi világos foltot az általad berakott térképen. Négy, vagy öt éve 208 mm volt a júniusi, 100 felett a júliusi csapadék most meg az éves még nincs 300 mm. szomoru
#15501
2009. július:
Havi középhõmérséklet: 23.6°C
Havi átlagos minimumhõmérséklet: 17.1°C
Havi átlagos maximumhõmérséklet: 30°C
Havi legalacsonyabb hõmérséklet: 12°C 11-én.
Havi legmagasabb hõmérséklet: 35.4°C 18-án.
Legnagyobb napi hõingás: 20.4°C 18-án.
Csapadékos napok száma: 7
Zivataros napok száma: 8
Forró napok száma: 3
Hõségnapok száma: 18
Nyári napok száma: 28
Ez a hónap inkább a hõségrõl volt hires, és nem a zivatarokról. nyelvnyujtas Az idei konvektív szezon igen gyatra. zavarban
#15500
Egy kis késéssel, de íme az összefoglaló:

2009.július, Szolnok - belváros:

Átlagok, összegek:
Havi középhõmérséklet: 24 °C (+3,1 fok eltérés a szolnoki sokéves átlagtól; 4 mérésbõl átlagolva)
Tmin átlag: 17,9 °C
Tmax átlag: 30,0 °C
Havi csapadékmennyiség: 41,2 mm (81%-a a szolnoki sokéves átlagnak)
Légnyomás átlag: 1014,0 hPa
Napsütéses órák száma: 339,6 h (SYNOP) (+52,6 h a szolnoki sokéves átlaghoz képest)
Napsütés átlag: 11,3 h
Uralkodó szélirány: É
UV-B átlag: 7,6

Szélsõértékek:
Tmin: +13,4 °C (7.)
Tmax: +36,1 °C (23.)
Legnagyobb napi hõingás: 17,1 °C (23.)
Pmin: 1001,4 hPa (18.)
Pmax: 1021,0 hPa (23.)
Szélseb. max: 29,8 km/h (7.)
Széllökés max: 55,4 km/h (18.)
Legnagyobb napi csapadék: 14 mm (18.)
UV-B max: 8,3 (15.)

Jelzõnapok:
Csapadékos napok: 9
Jelentõs csapadékú napok: 3
Nyári napok: 29
Hõség napok: 17
Forró napok: 3
Zivataros napok: 6
Ködös napok: 0

Az idei július jóval melegebb volt a sokéves átlagnál, igazi forró, kánikulai napokat kellett elviselni. Több alkalommal is rekordközeli meleg volt, a Tmax 3-szor lépte át a 35 fokot. Csapadék kevesebb volt, sokat sütött a nap, több mint 50 órával haladta meg a sokéves átlagot. Jellemzõ volt még a magas UV-B sugárzás is. Több HF is átvonult az országon, mely máshol heves eseményeket okozott, Szolnokon igazán különleges esemény nem történt.

Megjegyzés: a sokéves átlagok értéke az 1961-1990 közti idõszakra vonatkozik.
#15499
Úgy van,ahogy mondod,mamámék ott laknak arrafelé,és ott az elmúlt 2 hétben 2,0mm esõ hullott.
#15498
Pontosan úgy, ahogy az éghajlatunkról szóló tankönyvekben meg vagyon írva...
#15497
De a Dél-Alföld se semmi szélsõségek tekintetében, én a csapadékot emelném ki:
A tizennégy napos, hivatalos mérések alapján a legkevesebb csapadékot a Körösök-vidékének magyarországi szakasza kapta, amit a környékemen élõk is tapasztalnak, éppen ezért többen "letámadtak", hogy mikorra várható említésre méltó csapadék errefelé. A félhavi csapadék sok helyen a 2mm-t sem éri el (Békésszentandrás-Szarvas - Kötegyán vonal viszi el a pálmát az idõszak negatív rekordját illetõen, térképen is jól látszik) Érdemes megnézni a hydroinfo.hu térképét:
Link

Ha a 2000-2009 közti éves periódust nézzük, a legkevesebb csapadékot 2000-ben Szeged kapta, emögött végzett Csabacsûd (Szarvastól 10km-re DK-re) második helyen. 2003-ban az országos átlagtól jelentõsen lemaradva végzett Szarvas (több újságcikkben/internetes oldalon olvastam, hogy aszály index rekordot döntött), 2007-ben pedig Orosháza vitte el a pálmát.
#15496
Én még tartozom a júliusi összegzéssel:
2009. július, Martonfa:
Havi csapadék: 36,2 mm
Csapadékos napok száma: 9
Jelentõs csapadékú napok száma: 2
Zivataros napok száma: 9
Legnagyobb napi összeg: 7,9 mm (7.)

Augusztus eddig 7,3 mm, ez a sekély ciklon termése is egyben.
#15495
Vagy akár én is említhetném 1992 augusztusát, amikor nálam csak 2 nap nem volt hõségnap és akkor is 29 fok volt a maximum, ráadásul 2-a és 30-a között egy csepp esõ nem hullott.
#15494
Alighanem a nyár legmelegebb hete lett aug. elsõ 7 napja,annak ellenére,hogy hidegcsepp pusztított.Mi lett volna hidegcsepp nélkül?
A térképünk szerint 2-5 fokos a pozitív anomália augusztusban,és megnézve az amatõr méréseket,csak 5-én fordult elõ olyan az országban,hogy sehol sem volt hõségnap.Bár sokak szerint 40 foknál kezdõdik a meleg és már évszakváltó frontokat látnak augusztus elején,azért nem semmi volt 2007 augusztusa,amikor 20-án Budapesten és 21-én Hatvannál SC szerû zivatarból felhõszakadásokat kaptunk,majd ennek ellenére az elkövetkezõ napokban Hevesben,Borsodban és Zemplénben majdnem megsültünk,a Szalajka kiszáradt.Az hittem enyhülésben lesz részünk aug. végén a fagyzugairól híres ÉK-en,erre olyan meleg volt,amire még júliusban is ritkán van példa.Vagy említhetném a tavalyi szept.elejét,amikor júliusi meleg volt országszerte.
Most a héten is állandóan azt hallom,hogy már 30 fok meleg kizárt,meg hogy hidegek lesznek az éjszakák.Erre ma 18 fok volt a minimum Pápán és már 9 órakor 23 fok van.A tv meg 28 fokokról beszél,holott délen már tegnap is volt 30...
#15493
Ott élõben nem láttam tornádót. Szerintem a busz ablakán volt a pacni, és a képen eléggé megtévesztõ helyre került.
#15492
Vagy egy becsillanás is lehet a jármû üvegén nevet
#15491
Most megnéztem a képeket, és én is ezt véltem felfedezni. Eléggé közel van a földhöz így képen keresztül.
#15490
A villanyoszlop és a tábla között nem egy tornádó van Link ?
#15489
Csütörtök délutáni képek Nyékládháza és Mályi között: Link Link
Többi: Link
#15488
Egészen pontosan 74,5 mm hullott Zsámbok nevû községben. A község Bp-tõl keletre van, az infó pedig Pitomtól laza
#15487
Ma a Bakonyban voltam(Csesznek,Ördög-árok).A cseszneki augusztusi termés 29 mm,itt Pápán feleannyi.
#15486
Itt 4 mm-t erõlködött ki magából. Szépen elkerült minden jelentõs felhõtömb.
#15485
Összeraktam pár régebbi panorámámat.
Az elsõ tavaly augusztus 9-én délután készült: Link Ez a zápor felettünk alakult ki, majd tõlünk délre durrant be, ekkor készült a kép is.
A következõ két kép idén, június 25-én kora este készült: Link Link Ekkor tõlünk nyugatra alakult ki egy szép multicellás zivatarrendszer. Az elsõ képen jól látható a három különálló, különbözõ stádiumban lévõ cella. A második képet kb. fél órával késõbb fényképeztem. A középen lévõ erdõsávtól jobbra lévõ zivatar az elsõ képen középen látható góc, melyben akkor még csak keskeny leáramlás volt, ekkorra azonban szépen kiszélesedett a csapadéksáv. Az elsõ képen bal oldalon látható, kialakulóban lévõ cella beleolvadt ebbe a zivatargócba, de valamennyire még elkülönül a csapadéksávja a (ami az erdõ bal széle felett van). másik celláétól. A kép bal oldalán látható zivatar pedig ebben a fél órában alakult ki, és már abból is megkezdõdött a csapadékhullás.
#15484
Leányfalun a keddi felhõszakadásból alig másfél óra alatt 54 mm csapadék hullott egy ismerõsünk mérése alapján. Ennél több is lehetett, mert az intenzív szakaszban elég erõs volt a szél.
zivatar
#15483
Itt a sekély ciklon 4,5 mm esõt hozott, ez van ezt kell szeretni.
#15482
Kissé megtörném a száraz tényeket!
Fogalmam sincs, hogy itt mennyi csapadék hullott, de eseménydús idõszak volt, az biztos. Elõször 3.-án este egy szupercella közeledett. Érkezését rengeteg felhõvillám, ill. lecsapó jelezte. Gyanítom, a kifutófelhõ elõtt és alatt elõfordultak min. erõsen viharos, de talán orkánszerû széllökések is. A villámok fényénél látni lehetett a farokfelhõt (?) is. Mivel gyakorlatilag itt esett össze, ezért nyomnyi mennyiségû csapadék hullott csak. Aztán 4.-én és 5.-én napos-felhõs idõszakok váltogatták egymást, de jobbára a felhõké volt a fõszerep, mert a napsütés hatására hihetetlen mennyiségû gomolyfelhõ képzõdött. Kevés csapadék hullott esõ és záporesõ formájában. 6.-án végre eltûnt a zavaró felhõzet és a gomolyok akadálytalanul törhettek a magasba. Több zápor és zivatar is kialakult a környéken, azonban mindegyik csak súrolta a települést. Délután viszont Dombóváron elkapott egy tisztességes zivatar, de szerencsére közel volt a buszmegálló. laza Ma pedig újabb záporok tomboltak, de ezek sem voltak "adakozó kedvükben". Röviden ennyi. nevet
#15481
A "ciklon" termése 3 mm (1+1 mm csendes esõbõl, 1 mm szitálásból!), ami egyben az eddigi havi szumma. Nagyon kevés és jó ideig ennyi is marad itt.
#15480
69,5 mm a ciklon termése eddig. Szerintem ennyi is marad.
#15479
Itt az augusztusi csapadékmennyiség eddig 9,5 mm. Nem valami sok, de több a semminél.
#15478
A 4-én éjjel hullott 21,4 mm a hónap eddigi termése, az elmúlt két napban nem hullott csapadék.
#15477
6,5 mm csapadék hullott augusztus elsõ napjaiban, most hosszú csapadékszünet következik.
#15476
Nálam a hónap már 27-28mm körül jár.
#15475
Nálam az elmúlt napokban 9,8mm esõ hullott. Nem a legtöbb, de mindenképp jól hasznosult, hisz nem volt özönvíz így megtette a hatását. Elégedett vagyok, a közel 10mm esõvel.
#15474
Akkor ott hidegebb volt, mint nálunk, nem semmi, ez sem gyakran fordul elõ. De azért nem kell eget rengetõ különbségre gondolni, itt 2 tizeddel volt magasabb a Tmin, vagyis 18,1 fokig hûlt le a levegõ reggel.
#15473
Az elmúlt 1-2 napon minden csapadék elkerülte közvetlen térségemet, de tõlem kicsivel keletebbre szép mennyiségû csapadék jött le. (Lsd. kumuma bábolnai adatsorát!)
A mai napon is arra voltak záporok, zivatarok.
#15472
Ügyes észrevétel!
#15471
Érdekes lett a ma reggeli Tmin a városhatás miatt. Itt a belvárosban derült, szélcsendes éjszakákon általában 2,5 - 3 fokkal van melegebb, mint kinnt a város szélén, a gyöngyöshermáni met. állomáson. Ma reggel viszont az éjszaka fújó szél miatt külterületen 18,6 fok lett a minimum, addig nálam a k-ny irányú háztömb megszûrte a szelet, ezért 17,9 fokig lement a minimum.
#15470
Ezt a képet a Marcali melletti Nemesvid határában készítetem Link , tehát alig pár perccel jött utánunk a szélözön, a pusztítás képei Nemesviden Link Link Link Link Link
Tervezem, hogy ma elmegyek megnézem mit okozott ott a vihar.
#15469
Néhány kép a július 24-iki éjszakai szélvihar "munkájáról" (Leányfalu, Duna-part): Link Link Link
A délies szél szinte akadály nélkül garázdálkodhatott a folyómeder mentén. A képen látható fák csak a nagyobbak voltak. Néhány nappal a vihar után még szanaszét feküdtek a sétányon a kisebb-nagyobb ágak. Gyakran az egyik letört ág magával sodorta a másik fa ágait. Volt, ahol az aszfalttal együtt dõlt ki a fa, de azt szombatig (amikor a képeket készítettem) már elvitték.
zivatar
#15468
A 3-ai késõ esti zivatar érkezése: Link
#15467
Nagy szerencsém volt tegnap este, már úgy nézett ki hogy nem lesz számottevõ csapadék de még pont elcsípett a zivatar széle.
13,5mm esett, szélvihar és jég nélkül. kacsint zivatar
#15466
4 db panorámakép tegnapról, Galambok közelébõl, az elsõ 4 kép a sorban Link
#15465
Az éjszakai gyenge zivatar eredménye 5mm lett.
Júliust végül csak 21mm-rel zártuk.
Év összes 340,5mm.
#15464
Szintúgy júliusi közepek, 1990-2009 (már a tökéletlen, erõsen hõszennyezett, avasi városközponti buszpályaudvar mellett): Link

Csúszóátlagok:
1990-1999: 20,8°C
2000-2009: 21,4°C

A vastagon szedett kettõ betû a vulgáris szóhasználat határát súroló jelzõ miatt került bele, azaz hóhért önakasztása zajlott. - Snowhunter
#15463
Valóban, a szegedi állomástörténet ismeretében nem lehet évtizedes ciklusokat vizsgálni.

Ugyan nem maximum hõmérsékleti átlag, hanem középhõmérsékleti, de ez azonos körülmények közül való, a miskolci klímaállomás 1952-1989 között egyazon helyen (Miskolc-Repülõtér, a város északkeleti peremén) kapott helyett, íme az 1952-1989 közötti júliusi középhõmérsékletek egy most összerakott diagrammon: Link

Kiegészítésül a júliusi közepek csúszóátlagai:
1952-1960: 20,6°C
1961-1970: 20,1°C
1971-1980: 19,4°C
1981-1989: 20,1°C

Rögvest jövök az 1990 utáni adatokkal.
#15462
Mindennek az alapja (kellett volna, kellene hogy legyen), hogy amit mérünk, azt hogyan, hol, merre, milyen helyen mérjük!
#15461
Erre a sohasemnemlátott nyárra volt egy kis írásom a minap a Met. Társalgóban. Adaléknak jó: Link
#15460
Ez így ferdítés, nézd meg, hogy korántsem egyenletesen oszlottak el a 30 fok feletti átlagok a 100 éves sorban. Az 1927-1947 közötti idöszakban pl. 8 volt belölük, azaz akkor is 2 és fél évente következtek be, míg 1952 után évtizedeken keresztül egyszer sem!

Bár az állomás elhelyezkedésének hatását azért tényleg érdemes számításba venni, az AMO jellegü ciklusok vizsgálatára egy ilyen, az adatsor közepén más jellegü környezetbe áthelyezett állomás nem a legalkalmasabb. (Ma délelött fedeztem fel, hogy fent van a szegedi adatsor, így az állomástörténetet csak most olvastam el.)
#15459
Abban igazad van, hogy 100 év alatt 14-szer volt 30 fok felett a maximum átlaga és ebbõl az jön ki, hogy kb 8 évente volt egyszer, de szerintem érdemesebb úgy vizsgálni, hogy 1927-1952 között volt 10-szer, tehát 25 év alatt 10-szer. Ami hasonlóan meleg periódust jelent, mint a 2000-es években.

Snowhunter pedig szerintem nem 1980 júliusára, hanem 1988-ra gondolt.
#15458
Ebbõl a 100 éves sorból az jön ki,hogy 8 évente volt 30 fok vagy afelett.A Floo féle adatokból az jön ki,hogy az utóbbi 8 év alatt 4-szer,vagyis 2 évente...
#15457
Link
#15456
Persze, a városban, meg a háztetõn Link nemcsoda hogy magasabb T max átlagot mértek.
Ha most megnézed a belvárosi és a külterületi szegedi állomást, most is jó kis különbség lehet a kettõ között. Az elmúlt években a külterületi állomás mért olyan magas maximum átlagokat, mint korábban a városi-háztetõi.
Az Aradi vértanuk tere és az Ady tér is a legbelvárosabb belváros, ahogy a térképen nézem.
#15455
Az 1980-as értéket szerintem elnézhetted, az az OMSZ oldalán is csak 26,6 fok. (Így viszont még szebben kijön az említett hosszútávú ingadozás.)
#15454
Ajánlom figyelmedbe a szolgálati honlapon található éghajlati idõsorokat, íme a szegedi: Link

Az 1901-2000 közötti idõszakból csak a legalább 30,0°C-ot elérõ júliusi átlagos maximum-hõmérséklettel bíró hónapokat emeltem ki:

1904 Július, Tmax átlag: 30,0°C
1911 Július, Tmax átlag: 30,1°C
1927 Július, Tmax átlag: 30,8°C
1928 Július, Tmax átlag: 32,3°C
1931 Július, Tmax átlag: 30,7°C
1932 Július, Tmax átlag: 30,2°C
1936 Július, Tmax átlag: 31,2°C
1939 Július, Tmax átlag: 30,1°C
1946 Július, Tmax átlag: 30,8°C
1947 Július, Tmax átlag: 30,0°C
1950 Július, Tmax átlag: 30,5°C
1952 Július, Tmax átlag: 31,3°C
1980 Július, Tmax átlag: 30,0°C
1995 Július, Tmax átlag: 30,7°C

Azaz pont egy hûvösebb (Svadasz Zoli lassan megérteti velünk az AMO-ciklusok hatásait, 1952-utáni harminc évben épp egy negatív fázisába voltunk. elõtte-utána pozitívban, látszik is) idõszakkal hasonlítod össze az elmúlt éveket.
Az 1927-1952 közötti idõszakot különösen ajánlom!

Utolsó észlelés

2025-07-28 20:57:56

Sopron - Felsõ-Lõvérek, 243 tszf.

18.6 °C

31502

RH: 79 | P: 1009.5

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

143603

Hírek, események

Hőség, záporok, zivatarok, minden, ami csak belefér!

Időjárás-változás | 2025-07-23 14:45

pic
A következő napokban átmenetileg fokozódik hőség és egyre több záporra, zivatarra készülhetünk, amit egy hidegcsepp és egy hullámzó front okoz majd.