Bioszféra
Ma csíkos, sártúró, visítósokat sikerült fotóznom, videóznom. Remélem nemsokára fel tudom õket rakni.
Legyen egy kicsit vidámabb téma.
A hangyák közt van pár trópusi õserdei faj, amikrõl néhány éve fedezték fel, hogy tudnak vitorlázni. Szárny nélküli dolgozókról van szó, akik, ha leesnek a fáról, nagy eséllyel azonnal elpusztulnak (hatalmas fákról van szó, ne feledjük).
Az érintett fajok a lombokornaszintben élnek, s ha lezuhannak, a zuhanást irányítva egyre közelebb siklanak a fatörzshöz, majd elkapva azt visszamásznak az otthonukat jelentõ ágra.
A hangyeszok különös alakúak, nagy, lapos fejük van, s a hosszú hátsó lábaik kissé ellaposodtak, valószínû ez a két testi tulajdonságuk segíti az ejtõernyõzést.
Ezen kívül még különféle tüskék is vannak rajtuk, amelyek esetleg a megkapaszkodásban játszanak szerepet. Ha leesik a hangyesz, úgy irányítja a mozgását, hogy köröket tesz a fatörzs körül, s így közelít "oribtális" pályáról "ballisztikusba" váltva (a fa szempontjából nézve). A leesõ hangyák 85%-a képes visszamászni a fészekszintre. Ha leesnek a földre, szinte azonnal felfalják õket, vagy esõs évszakban belefulladnának a lenti sárba, ráadásul szagnyom nélkül vissza se találnának a fa koronájába. Mivel e hangyák nem másznak le a talajra soha, így a szagnyom a talajszintrõl teljesen hiányzik.
A felfedezõ rovarász Steve Yanoviak, aki véletlenül vette észre ezt egy 2003-as perui terepi munka során, amikor szúnyogokat gyûjtött, s a hangyák rámásztak, õ meg lesöpörte õket. Késõbb kísérletekkel is igazolta a dolgot, körömlakkal megfestette a hangya potrohát, majd leejtette, s mintegy 10 perccel késõbb már látta is, hogy a festett hangyesz visszaért az anyaágára.
A tanulmányozott faj elsõsorban a Cephalotes atratus nevû jószág, de ezen kívül számos más Cephalotes-faj is képes ugyanerre az attrakcióra. Összesen 25 lombkorona-lakó hangyafajról derítette ki eddig, hogy vitorlázik, ezek 5 különféle nemzetség tagjai!!!
Nézzetek meg egy videót a festõs-hangyaejtõs kísérletrõl:
Link (Real player kell hozzá)
Alex Wild hangyász-természetfotós képe a C. atratusról esés közben:
Steve Yanoviak oldala a vitorlázó hangyákról:
Link
itt van még pár videó, olyanok is, amik nem vitorlázós hangyákról készültek, összehasonlításul.
A lányoknak pedig egy fotó a hangyász zoológus emberünkrõl, csak mert igen jóképû is, nem csak okos:
:-))
No és ha már bejött a C. atratus, még egy érdekesség e fajról. Van egy élõsködõ fonálféreg, amely ennek a hangyafajnak a parazitája. Amelyik hangyeszba beköltözik, annak a potrohát pirossá változtatja (felsõ képen egészséges, alsón fertõzött dolgozó):
A piros seggû hangyákat a madarak érett bogyónak nézik, megeszik, majd ürülékükkel továbbadják a férgeket. A fertõzött hangya nem csupán piros segget növeszt, hanem úgy áll a faágon, hogy a seggét megemeli, s egyúttal el is sorvad a kitinpáncélja. A gyümölcsevõ madarak a piros "bogyót" könnyen lecsípik, de amúgy nem ennék meg e hangyát a tüskéi és a rossz íze miatt. Az ürüléket aztán ezek a hangyák elhordják, így megfertõzik magukat az abban lévõ féregpetékkel.
Egy hangyesz gyümölcsök közt, hogy lássuk, mekkora a hasonlóság:

Így van, ahogy írod.
Kérdezd meg légyszíves a jáger szomszédot alkalom adtán, hogy a bükk állományokon kívül érintett más fanemet is nagy mértékben a bakonyi dõlés?Mondjuk a tölgyesek azok inkább törnek..a fapiac a túlkínálattól szépen KO lesz..amúgy is az már..a nemes faanyag állapot elsõ blikkre bükkrönknél sokszor csak látszat..a nagy gond a gombabetegségbõl eredõ álgesztesség, ami megakadályozza az értékes ipari fa felhasználást...ám ha bejön a tél,és felhúzzák megint a gázárakat kell majd a fa...nem nyáron szerzik be, nem õsszel majd télen, amikor már fagy keményen..az üzemtervi elõírásokon áttervezés lesz, bár elképzelésem sincs,hogy ekkora mértékû dõlésnél, ezt hogy kivitelezik majd...nem irigylem az erdõtervezõ kollégákat ott az biztos...arra is kiváncs lennék mi a helyzet a természetes újulattal, felújulással...gondolom lesznek elemzõ cikkek a szakma tollából..de ez inkább az erdõ gazdálkodási oldala...a sírni való ennek a tájképi, táj és erdõökológiai szegmense...bár egy ökológus igen csak bõ szakmai érdeklõdéssel áll majd erdõanyánk válasza elõtt..
Noli:Isten ments tõlük...

Ilyenkor hol vannak azok, akik illegálisan hordják el a fát az erdõkbõl??? Besegíthetnének a kármentesítésbe...
A szomszédom vadász a Hárskút környéki erdõkben. Õ mesélte, hogy komplett erdõk tûntek el, fekszenek a földön. A HM. VERGA emberei és a vadásztársaságé is tisztítják az erdei utakat, napi 200m-t tudnak haladni. Az órási kárt tetézi, hogy a nemes faanyag jó része csak tûzifának lesz jó. Olyan a túlkínálat fából, hogy van olyan rész, ahonnan ingyen sem viszik el.
Ha ez elfogy? Akkor pedig nem lesz fa, nem lesz mit kivágni 10-15 évig biztosan.
Ebbõl a két ciklonból a Bakony környékbeli része nagyon csúnyán megkapta.

Igen olvastam épp azért is írtam be az adatokat.
Így egyszerre szívesen és sajnos nagyon nem szívesen.
Épp ma vannak kinn a helyi erdész erõk a Kab-hegyen a sajtósoknak és szakembereknek rendezett terepbejáráson.Az Erdészeti Lapokat Pápai Gábor képviseli valószínûleg, ha lehetséges megpróbálok fotókat kérni tõle...Te nem jársz mostanában arra majd?...

Köszi a megerõsítést, a számadatokat.
(#23184. alatt már szóltam a bakonyi katasztrofális eseményekrõl és a kiváltó okokról)

Ha nem akarsz teljesen letörni, a Csóványos keleti völgyfõjébe Musli barakkig és onnan a Nyír-rétig ne menj mostanába.. [esõ] (le is van zárva a terület életveszély miatt)...lábon nem maradt bükk, csak a vörösfenyõk...a Foltántól a Kroslák-forrás irányába behúzó K négyzet útvonala gyakorlatilag járhatatlan, mert a földön az erdõ..a Verebes-kaszáló-Foltán útvonalat is végigkísérik a dominó-effektusba dõlt bükkök foltjai..(mondjuk a Bükk I kor az nagyon az övék volt)...
Ami még döbbenetesebb,hogy a VERGA területén(bakonyi hadügyes erdõgazdaság, aki a Kab-hegy erdõit is kezeli)..300.000 és 450.000(!!) köbméter kidõlt bükkrõl szólnak a hírek..
..az Ipoly éves engedélyezett kitermelése 100-120 körül mozog..a tátrai katasztrófális kalamitás 2 millió volt..a két évvel ezelõtti novemberi bükki SC Bánkúton és környékén 10-15.ooo-et zúzott le...lehet arányítani...embertelen mi lehet ott.. [esõ]
Ami még döbbenetesebb,hogy a VERGA területén(bakonyi hadügyes erdõgazdaság, aki a Kab-hegy erdõit is kezeli)..300.000 és 450.000(!!) köbméter kidõlt bükkrõl szólnak a hírek..

Jajj Ne má!!! A drága bükkjeim, amit annyira imádok!
Egyszer az a baj, ha száraz meleg van, most meg az abnormális csapadék kínozza õket
. Valahogy ez nem az õ évtizedeik. Bár nyilván a bükk I-II. korszakban is voltak tragikus évek rájuk nézve, de így is pusztítja õket az emberiség (amit még nem zúztak le) és még ez is.
A gólyákról tud valaki jelenteni valamit (Godazoli???), mennyire sérült (pusztult) a populáció a ciklon/ok végett?
Én örömmel tapasztaltam, hogy Seregélyesen a 80-85%-uk túlélte.
Egyszer az a baj, ha száraz meleg van, most meg az abnormális csapadék kínozza õket

A gólyákról tud valaki jelenteni valamit (Godazoli???), mennyire sérült (pusztult) a populáció a ciklon/ok végett?
Én örömmel tapasztaltam, hogy Seregélyesen a 80-85%-uk túlélte.
Pici, ázott rozsdafarkú cincog az ablakpárkányon
Anyucit is hallani.
Tegnap meg voltak zavarodva a kis madarak, vagy csak véletlenek, de autóval menetközben alámrepült egy, szembejövõnek is láttam egyet nekirepülni. Reggel meg mikor kinyitottam a csomagtartót berepült egy veréb.
Ennyi sok víztõl és kaja hiányban gondolom kezdenek megzakkani.
( Bár giliszták vannak szép számmal.
Ma reggel meg két vaddisznó nézelõdött bambán Mátramindszent határában az úttesttõl kb. 20 méterre! Szép nagyok voltak. Egyenként kb. akkorák, mint a fél autóm. Még soha nem láttam vadon vaddisznót!

Tegnap meg voltak zavarodva a kis madarak, vagy csak véletlenek, de autóval menetközben alámrepült egy, szembejövõnek is láttam egyet nekirepülni. Reggel meg mikor kinyitottam a csomagtartót berepült egy veréb.

Ma reggel meg két vaddisznó nézelõdött bambán Mátramindszent határában az úttesttõl kb. 20 méterre! Szép nagyok voltak. Egyenként kb. akkorák, mint a fél autóm. Még soha nem láttam vadon vaddisznót!

A Pilisi Parkerdõs kollégáktól már jött a hír..nagyon durva...de nálunk se jobb a helyzet..
két hír az Ipolyos honlapról:
Link
Link
[esõ]
komplett bükkös erdõrészek dõltek le a Csóványos alatt..a Duna TV-vel voltunk kinn forgatni múlt héten...szombaton kerül adásba..a legnagyobb baj,hogy nem lehet megkezdeni az érdemi munkát,vagyis az újulatot felszabadítani a rönkök alól és fennáll a veszély,hogy a jövõ generáció erdõit alkotó természetes mageredetû magoncok befüllednek a kidõlt bükkök zöld lombozata alatt..sürgõsen lépni kellene,de ezen a vízkapacitás maximumán lévõ talajon, alig van lehetõség...és ha most erre bejön az éjszakai,holnapi csapadék, hozzá a szél..nem tudom, az már kritikus lesz..dõlések, áradások..
...

Ide is beteszem. Egyrészt mivel népszerû hely, másrészt biztos, hogy sokan ismeritek Link Ide sem kell mostanában túrát tervezni
(Rám-szakadék). Nem az egész riport szól magáról a helyrõl, de érdemes végignézni.

Nagyon szép a klemátiszod, de nekem a brekusz még jobban tetszik! :-)) Gyönyörû színe van!
Igen,.. a szomszéd háza.
Májust köszöntõ-búcsúztató képeim;
Napfény park avatója egy hete vasárnap:
Link
Akkor még szárazulóban voltak a "zsömlék"- ahogy felénk nevezik a tarackos kátyúkat.
A szomszéd kertje.. visszatérõ örök téma;
Link
Link
Csak elvoltam az utcai csehóban, hazafelé a járdáról láttam...
És a mai sztárfotó; Zsófi-brekusz az esõben, ahogy váltogatja az ingeit a jelen esõs festett betonos lépcsõn:
Link
Tudja a barna-zöld-v.barna foltokat felvaratni magára...
Tetszenek ezek a Zsófia- Yolanda nöi nevek; jöhet a Tünde-Margit-Jolán hármas frontos ciklonocskák, de már csak 5-2-2 mm.esõvel, mert már elég volt; Tisztelt Atlanti-Medi Ciklonok!

Olvasta valaki esetleg? Barabási Albert-László: Villanások - a jövõ kiszámítható
Szinopszisa: Link
Én is hiszek abban, hogy a jövõ nagymértékben kiszámítható de legalábbis jól prognosztizálható, folyamatai jól becsülhetõk számítógépes modelleket kialakítva. Az eseményeket befolyásoló véletlen események sok esetben csak információhiány miatt tûnnek számunkra véletlennek, ha nem ismerjük a háttérben számunkra rejtve munkálkodó, a folyamatokat irányító-befolyásoló okokat, csak szerencse-balszerencse névvel illetett esetleg misztikus okokra visszavezetett hatásukat érzékeljük.

Õ meg fütyül a világra - persze teli szívvel, igényes elõadásban, széles ritmus- dallamvilággal 
(A szomszéd házán énekelt, felvettem a koncertet, de nem foglalom vele a helyet, pontosabban szûk jelenlegi tárkapacitásom)

Na menjél már valahova! Lehetõleg valami galériába, ahol a falon is megnézhetjük majd ezeket a képeket!!!!
A motoros szitakötõ egész élethû :-)))))))))))))
HATALMAS KÉPEK!!!!!

Az a virág még nincs kinyílva, a méh meg már támadja!
Akkor nem pedofil, hanem türelmetlen, ha így jobban hangzik
Bár a végeredmény ugyanaz.

Hát igen ha a "bûnözõ úr" megsérül hivatása gyakorlása közben, manapság simán be is perelhet. A napokban olvastam errõl, tolvajok, rablók eredményesen nyernek százezres kártérítési pereket éppen az USA-ban, most egy 21 milliós kártérítéssel nyûglõdnek, melyet egy rabló nyújtott be azok ellen akik életük-tulajdonuk védelmében rálõttek, ezért komolyan megsérült, munkaképességét vesztette. Elképesztõ kártérítési ítéletek születtek, melyben meglepõen sok rabló követelt százezres-milliós kártérítést és MEGKAPTA, nem terhelem velük a fórumot
Apai dédapám még gond nélkül vasvillával leszúrhatta a futóbetyárt aki lovait akarta elkötni az istállóból (vesztére az öreg ott aludt).

Én biztos illegális megoldást választanék a védelmére... Próbáljon meg felmászni érte, aki elég jól szigetelt.... (ez az egy miért nem jön be Amerikából, hogy az embernek joga van megvédeni a tulajdonát, amiért dolgozott???)
Noli köszönöm a javaslataid, mindenképpen nekifogok, különösen hogy a fiaim is biztatnak és segítséget ígérnek. Sok vitám volt velük, kárhoztatják a szerintük elbonyolított "NASA növény-fitotron"-ra emlékeztetõ (31 éves fiam terminusa) "dobozos" kiskertemet. Ne akarjam "nagyban" hanem szimpla felásott földön, majd õk felássák amekkorát kijelölök, én vessek és gondozzam 
Padlizsánt-patisszont-uborkát-paradicsomot (és körtét-almát) kapok elegendõt kérés nélkül szomszédasszonyomtól a gyümölcsökért cserébe, ott vannak a fagyasztóban (õ pedig befõzi a gyümölcsöket amibõl én is kapok, afféle "barter-üzlet jószomszédi alapon")
Nem ideillõ kérdés: mit véltek- ha napelemcellákat szerelek fel a terasz fedett részére (több M2-es felület, ha csak a nagyobb számítógépeimet látja el árammal, 24h üzemben már az is jelentõs) nem tûnik el vajon esetleges hosszabb távollétem alatt? Bármily nehéz is a félvad Tomi kutyát semlegesíteni, azért lehet, ha másként nem szukával. Félek felszerelni, nem "filléres" dolog és a nagyobb környezetemben lakók nem látnak rá, még közvetlen szomszédaimnak is takarásban van... tipródom mint lúd a talpán

Idézem Ági válaszát:
"A vecsési piacon mindig van zöldségpalánta. Mondjuk fõleg paradicsom-paprika. De tegnap láttam cukkínit, padlizsánt, karalábét, és biztos, ha figyeltem volna, lett volna dinnye meg tök is. Csütörtök és szombat a piacnap. És meglepõ módon a piac a Piac téren van
"
Szóval irány Vecsés, az nincs messze Tõletek.
Hatszöges, persze. :-) De Te még emlékszel a négyszögletes tejfölre, joghurtra, hogy "kiment" a divatból, persze, ahogy csökkentették a méretét...
De Perose Rezsõ bácsi óta tudjuk, hogy milyen sokféle formával ki lehet tölteni az adott terepet.:-)

Noli a szögletes forma tárolási gondokat is megoldana, pld. a hatszögletes forma térkitöltése a legoptimálisabb, ahogy a méhek darazsak is választották

Ezeket még tavasszal kellett volna ültetni, már nagyon meleg van hozzá, hogy szépen nõjenek. Káposztafélét palántáról még érdemes, vagy tököt esetleg (patisszont, cukkinit, dinnyét is) szintén palántáról. Vagy spenótot érdemes még, az õsszel szedhetõ lesz. Szerezz új zélandi spenótot, az szereti a Nálatok lévõ homokos talajt, de olyan helyre vesd, ahol évtizedekig ellehet, mert ha megszereti a helyét, ki se tudod irtani. Az íze is szelídebb a rendes spenótnál, az árnyékot is bírja.
Hagyma akkor két éves, ha veted, dughagymával egy éves növény.
Jövõre mindenképp idõben állj neki, a borsó, ha jó fajtát választasz és rendesen gazolod, csodákra képes. Babbal nem kísérleteznék, esetleg zöldbabbal, ha van mivel locsolnod.
Palántákat valami piacon keress, nem ismerem, milyen felétek a helyzet, de ne Pesten, hanem valami környékbeli kisvárosban nézz körül. Ágit megkérdem, hogy õ merre tud olyan piacot, ahol van ilyesmi. (Nálunk van, de Veszprém azért messzi van...)

FOLYT. - a diófáknak és a cseresznyének/szilvának meg se kottyant, a meggyek és a barack ágvégei száradnak de közvetlen mellettük zöldek és termés látszik ugyanott. Említettem, a kertkapunál "õrködõ" embermagas télálló ricinus féle elszáradt, leveleit eldobálta, de alsó harmadában seregnyi új zöld jelent meg rajta. Hasonlóan viselkedik fügefám is, külsõre "száraz botok" de alsó harmadában számos életerõsnek látszó új hajtás és levél jelent meg. Végignézve a kerten, kicsit úgy hat az összlátvány hogy most jött meg a tavasz, minden zöld, a fûvel "nem lehet bírni", amit igazolni látszik a felpezsdült rovarvilág is - jönnek a makrók
. Örökzöldeim elbarnuló részei nem terjedtek tovább, csak a yucca-kupacok látszanak erõtlennek még, a fáklyaliliom is "kirobbant" bár még nem színes.
Ui: laikusként nem látok fertõzést, növénybetegséget bár a problémák minden növényt érintettek, emiatt már a savas esõre is gondoltam, tekintve hogy az esõt kapott acéltárgyak erõsen rozsdásodni kezdtek, nyelük korhadás jeleit mutatták, pedig hat év alatt nem tették ilyen szembeötlõ módon.

Bandero én most akarok a "zsebkendõnyi" fedett (paradicsom paprika) veteményesem mellé egy 3x15 m-es szabad ágyást kihasítani, csak úgy "Isten szabad ege alatt". Szerinted (és persze gyakorlottabb fórumtársakat is kérdem) mit célszerû ültetni? Én hagyma-fokhagyma-krumpli-uborka-bab-borsó csoportokon gondolkodom. Amennyire tudom hagyma csak egy év múlva lesz. Sikeres lehet?
A paradicsom és paprika "kicsiben" is nagyon jól érzi itt magát, még szomszédasszonyom cserepeiben is
Voltam bringázni, örömmel jelzem hogy a szántóföldeken kisarjadt vetés combig ér, erõs és zöld. A nagy belvízfoltok eltûntek, helyüket felszántotta a gazda és mást ültetett oda, ami szépen zöldül
A kertemben kezd észhez térni a növényvilág,
A paradicsom és paprika "kicsiben" is nagyon jól érzi itt magát, még szomszédasszonyom cserepeiben is

Voltam bringázni, örömmel jelzem hogy a szántóföldeken kisarjadt vetés combig ér, erõs és zöld. A nagy belvízfoltok eltûntek, helyüket felszántotta a gazda és mást ültetett oda, ami szépen zöldül

Cylindropuntia Subulata kaktuszom tetejét levágtam pár hete, mert jóval magasabb volt 2,5m-nél, õsszel már nem férne be a házba... 
Amit levágtam, elültettem, úgy néz ki megmarad, az utóbbi napokban nagyon erõre kapott.
Közben tegnap felfedeztem új hajtásokat, de a földrõl nem láttam jól.. Ma megnéztem kislétrával és bizony lesz 4-5 kiskaktusz.
Ezen a képen van 2 (egy még alatta is van, de éppen csak kibújt): Link
Ezen a képen is van 2 (sõt, most nézem mintha 3 lenne): Link
Lehet, hogy lesz 6 friss hajtás.
Nem baj, úgyis sok ismerõsöm kért már...

Amit levágtam, elültettem, úgy néz ki megmarad, az utóbbi napokban nagyon erõre kapott.

Közben tegnap felfedeztem új hajtásokat, de a földrõl nem láttam jól.. Ma megnéztem kislétrával és bizony lesz 4-5 kiskaktusz.

Ezen a képen van 2 (egy még alatta is van, de éppen csak kibújt): Link
Ezen a képen is van 2 (sõt, most nézem mintha 3 lenne): Link
Lehet, hogy lesz 6 friss hajtás.

90m2 Nálad mini? Akkor én mit mondjak a 4 m2-es erkélyemmel... :-)
Na jó, fûszerek megélnek ott is.
Na jó, fûszerek megélnek ott is.
Egyetértek!
A mini zöldségeskertemben (90m2) idén vegyeskultúrával próbálkozok + semmi vegyszer, viszont mulcsozás, satöbbi. Eddig jó, meg finom is aminek annak kell lennie!

Hát, ahogy nézem, ha nem szabvány méretû a tojás vagy a paradicsom, igencsak el tudunk szakadni... Lassan a szögletes tojás lesz a szabvány.... :-((
A monokultúrás mezõgazdálkodás minden baja ellenére is egyre inkább az terjed, holott számos esetben bebizonyosodott már, hogy ezzel csak ártunk, a talajtól kezdve a betegségek, kártevõk terjedésén át mindennek rossz, kivéve a "világgazdaságot". Sorban kapjuk vissza a pofonokat a Természettõl, de nem jövünk rá, hogy miért????
Az embert nem értelmes, hanem makacs lénynek kellene inkább nevezni...

Ezzel szemben nézd meg mondjuk Ausztriát: vidéken trágyaszag, jószág is van, más világ! Itt meg...
De hogy "bioszférásodjunk": mennyire szakadhat el büntetlenül az ember a természettõl és természetestõl?

Ne is mondd, házi tejföl! Gyerekkoromban Paloznakon volt a Lenke néni, aki egy kb 130 magas nénike volt, neki volt két tehene, a mama mindig hozzá járt tejért, tejfölért. Túrót mi is magunk csináltunk. Hát az a tejföl felülmúlhatatlan volt. :-)Ez még a hetvenes években volt, sajnos azóta se Lenke néni, se tehén.
1938-ban még elég sok olyan gazdasszony csinált vajat, akinek nem volt fölözõgépe, amivel az édes tejszínt hatékonyan ki lehet nyerni a tejbõl. Ezért ha sok vajat akartak, sokáig kellett hagyni állni a tejet és nem túl hidegben. Addigra az már kissé megsavanyodott. Persze ez már akkoriban is kevesebbet ért, mint a teavaj. Egyébként a vajat régen nálunk is sokkal gyakrabban használták sütésre. Pirított vaj helyett pedig ma is sokszor pirított tejfölt használunk. Persze házi tejfölt.
Jó dzsungeles az erkélyetek.
A mi udvarunk is olyan, mi is szeretjük.

Bõven :-) Reggel, amikor jöttem melóba, legalábbis volt még. :-)
Egy szenderféle, Smerinthus ocellata vagy esti pávaszem. Gyönyörûséges jószág!!!